Már a beszűkült kínálat hajthatja tovább az ingatlanárakat

Több hullámban emelkedtek az ingatlanárak a XVIII. kerületben az elmúlt egy évben, a legutóbbit az Otthon Start keltette a piacon, amit már előre beáraztak az eladók. A támogatott hitel hatására eltűntek az alkuk, a komolyabb befektetők, és a keresett kategóriákból a kínálat is.

Már a beszűkült kínálat hajthatja tovább az ingatlanárakat

Mozgalmas éve volt az ingatlanpiacnak a XVIII. kerületben is, amit első körben az állampapírpiaci pénzek, aztán pedig az Otthon Start hozott lázba. Bizonyos kategóriában szinte teljesen eltűnt a kínálat, így a kisebb, keresett ingatlanok körében az árak - még ebben az egyébként olcsónak számító budapesti kerületben is - az 1,5 millió forintos négyzetméterárnál torpannak csak meg.

Több hullámban érkezett az áremelkedés 

Miután tavaly augusztus-szeptember környékén egyre többet lehetett hallani a médiában arról, hogy az állampapírokból és a magánnyugdíjpénztárakból felszabaduló pénzekből vásárolhatnak a vevők az ingatlanpiacon, októbertől beindult az áremelkedés, mely egészen 2025 áprilisáig tartott. Ebben az időszakban egyes helyeken akár a 20 százalékot is elérte a drágulás mértéke, mely átlagosan 5-15 százalék között alakult - jelezte Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője az elmúlt év ingatlanpiaci változásait elemezve. 

Mint szavaiból kiderült, ezt követően lassulás kezdődött, majd amikor megtörtént az Otthon Start program bejelentése, augusztusban jelentős mértékben megugrott az érdeklődések száma. A 3 százalékos támogatott hitelt az ingatlanpiac már előre beárazta, így ekkorra további 10-12 százalékos áremelkedéssel lehetett találkozni.

Eközben az alku lehetősége szinte teljesen eltűnt, legfeljebb csak az erősen túlárazott ingatlanok esetében nyílt rá lehetőség. Jellemzővé vált, hogy az ingatlanok irányáron kelnek el, sőt, ahol több vevő is megjelent, ott licit is előfordult, melynek eredményeként akár 1–3 millió forinttal is drágábban értékesítette végül a tulajdonosa az ingatlant az eredeti hirdetési árhoz képest. 

Túlárazott ingatlanokról mostanában nem nagyon beszélhetünk, mert a gyors áremelkedés miatt a piac utolérte a korábban irreálisan magas áron kínált ingatlanokat, hacsak nem emelték tovább az árat a tulajdonosok.

Otthon Start-limitig emelkedő négyzetméterárak

2025 októberére a garzonlakások és az 1+1 félszobás lakások négyzetméterára bekúszott az 1,1–1,5 millió forintos árszintre, és a jobb állapotú 28–39 négyzetméteres paneleket is éppen csak 1,5 millió forintos négyzetméterár alatt lehet megvenni. A téglalakások esetében is hasonló árakra számíthatnak a vevők, azonban nem sok ilyen méretű ingatlant találnak a piacon, ezért is drágultak meg ennyire - figyelmeztetett a szakértő.

Az 50–60 négyzetméteres panellakások ára a XVIII. kerületben 52–65 millió forint között mozog, ami 920 ezer – 1,25 millió forintos négyzetméterárat jelent. Ha valaki például egy 53 négyzetméteres, felújított panellakást venne, akkor 65 millió forintos árra számíthat. A téglaépítésűek ebben a kategóriában is hasonló árakon mozognak, illetve itt adott esetben elérheti a négyzetméterár az 1,3 millió forintot is.

Rácz Gyula László arra is felhívta a figyelmet, hogy augusztushoz képest már lassul az ingatlanpiac, ami az értékesítési idők növekedésénél is jelentkezik, de jelenleg is átlagosan 30 napon belül el lehet adni a keresett kategóriákba tartozó ingatlanokat. A hiánycikknek számító, 1–1,5 szobás ingatlanok azonban gyorsan elkelnek, de keresettek a 2, 1+2 vagy 2+1 félszobás panellakások is.

Családi házaknál a 70-80 milliós kategóriát veszik leginkább, de ezek általában erősen felújítandó ingatlanok, amelyekre még 30 millió forintot rá kell költeni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vevők félnek az átlagos vagy felújítandó ingatlanoktól, így ezeknél hosszabb eladási időre kell számítania a tulajdonosának - jegyezte meg a szakértő.

A befektetőknek már túl drága a piac

Azt is hozzátette, hogy a túl magasra kúszó árak miatt a nagyobb befektetők már kikoptak a piacról, magánszemélyek vásárolnak legfeljebb egy-egy lakást bérbeadási céllal. És szinte mindenki Otthon Start hitelből vásárol, lehetőleg csak minimális önerővel, hogy minél inkább kihasználják a 3 százalékos kamattal elérhető hitelt. Természetesen, ha magasabb a vételár, akkor nagyobb, akár 20-30 százalékos önerővel futnak neki a vevők a vásárlásnak.

A szakértő arra is kitért, hogy az Otthon Start egyelőre nem befolyásolta negatívan a bérlakások piacát, továbbra is erős a kereslet. Egy 28-39 négyzetméteres panellakást 150-200 ezer forintért lehet kibérelni a kerületben egy hónapra, egy 40-49 négyzetméterest 160-210 ezerért, egy 50-60 négyzetméteresért már 200-270 ezret kell kifizetni, míg a 61-75 négyzetméteres panelek bérleti díja 200-330 ezer forint között alakul. A téglaépítésű bérlakások havi bérleti díja általában 5-10 százalékkal drágább.

A bérleti díjak tehát változatlanul magasan járnak, és egyelőre nincs jele a bérleti piac megtorpanásának sem az Otthon Start hatására - jegyezte meg Rácz Gyula László, aki szerint az eladó ingatlanoknál is további áremelkedésre lehet számítani a kamattámogatott hitel miatt, igaz, ez már csak néhány százalékot érhet el az idén.

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás: