Már az idén 500 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést hozhat az Otthon Start

Az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján már az idén elérheti az 500 milliárd forintot az Otthon Start hitel új szerződéseinek összege a BiztosDöntés.hu számításai szerint. Ezzel az idei új lakáshitel-kihelyezések összege messze meghaladja majd a 2024-es rekordot is, miközben a támogatott hitelek részesedése is megugrik a piacon.

Már az idén 500 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést hozhat az Otthon Start

Elérheti az 500 milliárd forintot az idén kihelyezett Otthon Start hitelek összege a BiztosDöntés.hu számításai szerint, és ez a lakáshitelpiac látványos növekedésével, illetve a támogatott hitelek részarányának jelentős emelkedésével is együtt jár majd.

Közel tizenötezer új szerződés is lehet 2025-ben

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról számolt be, hogy a legfrissebb adatok szerint 8500 elbírált és folyósított Otthon Start hitelnél jár a piac, ám ez a szám mostanra már a tízezerhez járhat közelebb. „Miután szeptemberben az átfutási idők miatt még csak valamivel több mint 600 szerződésig jutottak el a pénzintézetek, a sajtótájékoztatón elhangzottak alapján azzal lehet számolni, hogy az év végéig megkötött szerződések száma megközelítheti, de akár meg is haladhatja a 15 ezret” – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ha pedig az eddig megkötött szerződések 35 millió forint környéki, átlagos összegét vesszük figyelembe, akkor a december végéig megkötött új szerződések volumene elérheti – sőt, akár meg is haladhatja – az 500 milliárd forintot – teszi hozzá.

Új rekord jön a lakáshiteleknél, már csak a mértéke a kérdés

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start Program elindulása nyomán az idén megkötött lakáshitel-szerződések összege is jóval meghaladja majd a tavalyi, 1351,4 milliárd forintos rekordot, és a növekedés mértéke akár 30 százalék feletti is lehet. „Az új támogatott hitel iránti keresletet látva az is valószínűsíthető, hogy a lakáshitel-piac teljesítménye már október végére túlszárnyalta a tavalyi egész évit, hiszen már az év első kilenc hónapjában is közel 1170 milliárd forintnyi új szerződést regisztrált a Magyar Nemzeti Bank” – mutat rá Gergely Péter.

Az Otthon Start megjelenése nyomán ugrásszerűen nőhet a támogatott lakáshitelek új szerződéseken belüli aránya is. Ezt alátámasztja, hogy már szeptemberben közel 43 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződéseket a bankok, szemben az augusztusban regisztrált, nem egészen 24 milliárddal. Ennyi új kihelyezésre 2022 júniusa óta nem akadt példa a támogatott lakáshiteleknél: akkor a jegybank Zöld Otthon Programjához kapcsolódó kölcsönök dobták meg a mennyiséget.

Az igénylők többsége 35 év alatti

Az eddig megkötött Otthon Start-szerződéseknél mért, nagyjából 35 millió forintos, átlagos hitelösszeg is jóval magasabb a teljes piac 20 millió forint alatti átlagánál, vagyis az egy szerződésre jutó összegnél is jelentős emelkedést hoz az új konstrukció.

A bankok tapasztalatai szerint egyébként – a kormányzati célokkal összhangban – elsősorban a fiatalabb korosztály él a legfeljebb évi 3 százalékos kamat mellett elérhető, támogatott kölcsön felvételének lehetőségével: az Erste például a közelmúltban arról számolt be, hogy a hitelfelvevők 60 százaléka 35 évesnél fiatalabb. Minden negyedik Otthon Start lakáshitelhez kapcsolódik valamilyen egyéb hitel vagy állami támogatás – a leggyakrabban babaváró hitellel növelik mozgásterüket az ügyfelek.

A pénzintézet tapasztalatai szerint emellett az Otthon Start Programban rejlő lehetőségeket az edukáltabb, magasabban képzett ügyfelek ismerték fel a leggyorsabban: az Ersténél az első két hónapban befogadott új, támogatott lakáshiteleknél az ügyfelek 68 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben 60 százalékuk jövedelme meghaladja a havi nettó 500 ezer forintot. Az Erste ügyfelei tízből kilenc esetben használt lakást vásárolnak Otthon Start hitelből, miközben adóstársat nagyjából minden második ügyletnél vontak be – elsősorban a házastársat.

Rengeteg az akciós ajánlat, szórják az ajándékpénzt a bankok

A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint rendkívül intenzív a verseny a kamattámogatott kölcsönt kínáló bankok között, ami a hitel mellé adott egyszeri jóváírásokban, és az egyéb kedvezményekben is tükröződik.

Az Erste 200 ezer forint jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt folyósítják, és az adós pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető az Ersténél, tehát az ajándékpénz összege akár a 360 ezer forintot is elérheti, ha ketten igénylik a hitelt.

A Gránit Bank a piacon jelenleg a legalacsonyabb, 2,85 százalékos, éves kamat mellett kínálja a konstrukciót, és 200 ezer forintos egyszeri jóváírást is ad mellé. A pénzintézet emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is. A kedvezmények feltétele, hogy az adósok vállalják, hogy együttesen legalább 250 ezer forint rendszeres havi jövedelem-jóváírás érkezik a helyben vezetett számlájukra – már a kölcsön folyósítását megelőzően is.

A MagNet Banknál 100 ezer forint értékű IKEA elektronikus utalványt adnak az Otthon Start hitelhez, ám ehhez az kell, hogy az ügyfél az év végéig közvetlenül a banknál kérjen legalább 10 millió forint összegű kölcsönt, emellett folyósításkor folyószámlával is rendelkezzen a pénzintézetnél. A MagNet Bank az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket.

A K&H az Otthon Start igénylőinek 200 ezer forintos egyszeri jóváírást ad, miközben az új bankszámla nyitásáért fejenként 60 ezer forint ajándékpénz is járhat, ha teljesülnek az előírt feltételek.

Az OTP Banknál egy éves türelmi idővel is igényelhető a támogatott kölcsön, amelynek időszaka alatt csak kamatot törleszt az ügyfél. A pénzintézetnél elérhetők induló díjkedvezmények is.

Az MBH Bank az Otthon Start hitelnél 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad, ha annak összege eléri vagy meghaladja a 10 millió forintot. Ez újabb 20 ezer forinttal egészülhet ki, ha az igénylés benyújtása és a folyósítás között az ügyfél lakás-takarékpénztári szerződést is köt a Fundamenta-Lakáskasszánál.

A CIB Bank a december 31-ig futó akciójában 250 ezer forintos, egyszeri jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, miközben a kölcsön kamata évi 2,95 százalék.

Az UniCredit Bank most futó akciójában szintén kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal kínálja az Otthon Start hitelt, és egy havi törlesztőrészletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít az igénylőknek.


Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás: