Már csak néhány nap maradt a sokat érő CSOK Plusz kedvezményre

Néhány napjuk maradt azoknak, akik még úgy akarják felvenni a 2024-től élő CSOK Pluszt, hogy az igényléskor nem vállalnak gyereket. A kormány által adott átmeneti kedvezményt március 31-ig használhatják ki azok a fiatal házasok, akiknek már 2024-ben született meg a gyermekük, de még az igénylés előtt. Áprilistól a CSOK Pluszhoz az igényléskor mindenképpen új gyermeket kell vállalni - hívja fel a figyelmet a legfontosabb szabályokat összefoglaló Bank360.hu.

Már csak néhány nap maradt a sokat érő CSOK Plusz kedvezményre

2024-től új időszámítás kezdődött a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénylők számára. A 2023 végével megszűnt régi CSOK közvetlen támogatását még fel lehetett venni már megszületett gyermekekre is, a 2024-től induló CSOK Plusz azonban már csak kedvezményes hitelt ad, azt pedig csak új gyermek vállalásával lehet igényelni.

A kormány azonban három hónapra nyitott egy kiskaput, amin már megszületett gyermekkel is beléphetnek a fiatal házasok. Az átmeneti kedvezmény alapján ugyanis a 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott CSOK Plusz igénylések esetében a már 2024-ben, de még a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett vagy örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni az igénylés elbírálásakor. 

Ha tehát a CSOK Pluszt kérő házaspárnak idén már született gyermeke, akkor az igénylést mindenképpen érdemes benyújtani március 31-ig, hiszen ebben az esetben máris teljesítették a minimális gyermekvállalási feltételt, jár a legalább 15 milliós hitel. Ha viszont már áprilisban igénylik a CSOK Pluszt, akkor mindenképpen újabb gyermeket kell vállalniuk, bár a maximális hitelösszeg meghatározásánál figyelembe veszik a korábban megszületett gyermeket is, ami így lehet akár 30 millió forint is - hívja fel a figyelmet Vrazsovits Rita. A Bank360.hu családtámogatási szakértője szerint a jogszabály ezzel el akarta kerülni, hogy a házaspárokat azért érjen hátrány az új támogatás első hónapjaiban az igénylés előkészítése során, mert például a vártnál előbb születik meg a gyermekük, és ezzel önhibájukon kívül lecsúsznának a lehetőségről. Másfelől a CSOK Plusz egyéb feltételeinek teljesítéséhez is időre van szükség, amit esetleg az év első hónapjaiban megszületett gyermek esetében nem mindenki tudott volna megoldani. 

A Bank360.hu 10 pontban össze is foglalta a CSOK Plusz legfontosabb szabályait. Ezekkel igénylés előtt mindenképp tisztában kell lenniük a fiatal házasoknak.

Gyermekvállalás nélkül nincs CSOK Plusz

A 2023 végén lezárult CSOK-hoz és a januártól megemelt összeggel futó falusi CSOK-hoz képest a legnagyobb változás, hogy - a három hónapos átmeneti időszak kivételével - csak akkor lehet igénybe venni a CSOK Pluszt, ha az igénylés után legalább egy gyermeket vállalnak az igénylők. Ezt attól függetlenül meg kell tenni, hogy az igénylő párnak született-e már korábban gyermeke vagy sem.

2024. március 31-ig más szabályok érvényesek a gyermekvállalásra

A 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében a már 2024-ben, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett vagy örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön tekintetében.

Támogatás nincs az elején, csak kedvezményes kölcsön

A CSOK korábbi formájával ellentétben az igényléskor vissza nem térítendő támogatás nem vehető igénybe, csak kamattámogatott kölcsön vehető fel. Egy gyermek után legfeljebb 15, két gyermek után legfeljebb 30, három gyermek után pedig legfeljebb 50 millió forint igényelhető. A kölcsön ügyleti kamata legfeljebb 3 százalék lehet, ami a kamattámogatás időszakában fix. A bankok eltérő kamatokat és THM-eket kínálnak, az ajánlataikat CSOK Plusz kalkulátorral érdemes összehasonlítani.

Később csökkenthető a tőketartozás

A szerződéskötéstől számolva a második és minden további gyermek születése után 10 millió forint tőketámogatást ad az állam, vagyis ennyivel csökken a fennálló tartozás összege. A támogatás az örökbefogadott gyermekek után is igényelhető.

Elég lehet a 10 százalékos önerő

Januártól változtak a hitelhez elvárt önerőre vonatkozó szabályok, ami érinti a CSOK Pluszt igénylőket is. 2024-től a 41 év alatti, első lakását megvásárló hiteligénylőknek elég akár 10 százalék önerőt felmutatni a vásárláshoz. Aki nem teljesíti ezeket a feltételeket, továbbra is 20 százalék az elvárt minimum. A 10 százalékos önerőt nem kötelezőek alkalmazni a bankok, az egyedi hitelbírálat során kérhetnek ennél magasabbat továbbra is.

Szigorúbb elvárások vonatkoznak a tb jogviszonyra

A CSOK Plusz igényléséhez legalább 2 éves, folytonos társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni az igénylő házaspár legalább egyik tagjának. A CSOK korábbi formájánál elég lehetett fél vagy egy év is, 2024. januártól azonban már legalább két évre van szükség. Ezen belül az igénylést megelőző félévre szigorúbb elvárások vonatkoznak, mint az igazolandó időszak többi részére.

Csak fiatal házaspárok vehetik igénybe a kölcsönt

Az igénylést csak fiatal házaspárok adhatják be, a feleségre vonatkozóan pedig plusz elvárás, hogy nem lehet 40 évnél idősebb. 2025. december 31-ig a 41 éves korhatár figyelmen kívül hagyható, de csak abban az esetben, ha az igénylő házaspár igazolja a már legalább 12 hete tartó várandósságot. A CSOK Pluszt sem egyedülálló szülők, sem élettársak nem vehetik igénybe. 

A törlesztőrészlet az első évben alacsonyabb

A CSOK Pluszt igénylőknek az első évben csak a hitel kamatát kell fizetniük, a tőketörlesztés csak a második évben indul, ezért az első évben alacsonyabb lesz a törlesztőrészletük. Emellett a szerződéskötéstől számítva az első gyermek megszületésekor egyéves hitelfizetési moratóriumot kérhetnek az igénylők. Ebben az esetben egy évig nem kell törleszteni, azonban a hitel futamideje meghosszabbodik.

A CSOK Plusz felvehető a falusi CSOK-kal együtt is

A falusi CSOK támogatás mellé igénybe vehető a CSOK Plusz kamattámogatott hitel is, de csak abban az esetben, ha valamelyik preferált kistelepülésen vásárolunk vagy építünk ingatlant, illetve ha megfelelünk mindkét támogatás feltételeinek, beleértve a társadalombiztosítási jogviszony igazolását, a gyermekvállalást és a támogatás felhasználásra vonatkozó szabályokat is.

A CSOK Pluszt nem lehet korszerűsítésre fordítani

A CSOK Plusz felhasználható lakás vagy egylakásos lakóépület építéséhez, vásárlásához, lakás megvásárlásával egybekötött bővítéshez vagy meglévő ingatlan bővítéséhez. Más cél azonban nem valósítható meg a segítségével, nem lehet például több önálló lakásból álló családi ház kialakítására vagy az ingatlan korszerűsítésére fordítani.

Digitap ($TAP) 4 millió dolláros tőkebevonása túlszárnyalja a 140 dolláros Solanát: A $TAP a legjobb kriptovaluta befektetés 2026-ban?

A kriptopiac 2026-ban papíron egészségesnek tűnik, de a gyakorlatban frusztráló lehet. A hálózatok stabilak, a tranzakciós sebesség gyors, és az intézményi érdeklődés sem lankadt. Mégis, sok olyan befektető számára, aki nagy infrastruktúratokeneket tart, a kriptó egykor ikonikus, robbanásszerű árfolyam-emelkedése eltűnt a piac éléről, helyét pedig lassú, oldalazó ármozgás vette át.
2026. 01. 18. 20:00
Megosztás:

Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító

A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
2026. 01. 18. 19:00
Megosztás:

Több szakképesítés, magasabb kereseti lehetőség?

A pénzügyi biztonság egyre több munkavállaló számára válik kiemelt szemponttá, különösen olyan időszakokban, amikor a megélhetési költségek emelkednek, a munkaerőpiac pedig folyamatosan változik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik befektetnek a saját tudásuk fejlesztésébe, hosszabb távon stabilabb jövedelmi helyzetet érhetnek el.
2026. 01. 18. 18:00
Megosztás:

Mire valók a HDMI kábelek, és miért fontosak a zenészek számára?

A HDMI kábelek ma már alapvető kelléknek számítanak ott, ahol digitális eszközöket használnak, sokan mégis csak annyit tudnak róluk, hogy “összekötik a képet a hanggal”.
2026. 01. 18. 17:00
Megosztás:

Ritka fémek és szuperötvözetek csodái

Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
2026. 01. 18. 16:00
Megosztás:

Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez

A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a testi meleget megőrizzük, miközben a kényelem és a mozgásszabadság sem csorbul.
2026. 01. 18. 15:00
Megosztás:

Innovatív megoldások otthoni fűtéshez

A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
2026. 01. 18. 14:00
Megosztás:

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás: