Már Magyarország helyzete miatt aggódnak a legtöbben

Egy friss, országos kutatás alapján napjainkban már nem az infláció, hanem a Magyarország gazdasági, politikai helyzete miatt aggódnak a leginkább honfitársaink, miközben a biztonságérzetüket elsősorban az egészségi állapotuk, a személyes kapcsolataik és a munkahelyük biztonsága határozza meg. A felmérésből az is kiderül, hogy melyek azok a tényezők, amelyek terén jelentős különbséget mutat a nők és a férfiak, valamint az egyes korosztályok véleménye.

Már Magyarország helyzete miatt aggódnak a legtöbben

Érezhető átrendeződés történt az idén abban, hogy milyen tényezők határozzák meg elsősorban a magyarok biztonságérzetét, illetve milyen körülmények miatt aggódnak a leginkább  – ez az egyik leginkább szembetűnő tanulsága annak új, országos, reprezentatív kutatásnak, amelyet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) az általa szervezett, középiskolásoknak szóló, több millió forint összdíjazású online pénzügyi vetélkedő, a Pénzmesterek kapcsán készíttetett. 

A pályakezdőket aggasztja a leginkább a dráguló lakhatás

A leginkább aggodalomra okot adó faktorok tekintetében jelentős változások következtek be a tavalyi felmérés eredményeihez képest. A korábbi nagy mumus, az infláció visszaszorult a második helyre, miközben a hazánk gazdasági és politikai helyzetével kapcsolatos aggodalmak a harmadikról az első helyre kerültek.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy immár megkérdezettek több mint 40 százaléka választotta be ezt a legfontosabb három tényező közé. A romló egészségügy, valamint a nemzetközi politikai bizonytalanság – beleértve a háborús konfliktusokat is – szintén a legfontosabb problémák között szerepelnek. Ezzel szemben az olyan fenyegetések, mint a munkanélküliség, a jövedelem csökkenése, a lakások és albérletek drágulása vagy a forint gyengülése csak a válaszadók tizedét-tizedét aggasztották komolyabban.

Az egyes társadalmi csoportok között ugyanakkor jelentős különbségek figyelhetők meg. A hazánk helyzetével kapcsolatos aggodalmak a férfiak és a 60 év felettiek körében, a diplomások, valamint a jó anyagi helyzetűek között a legerősebbek. A 30-as korosztály képviselői és a nők, valamint alacsony és közepes jövedelműek ugyanakkor továbbra is elsősorban az áremelkedések miatt aggódnak. Mindemellett a 30 év alattiakat a lakhatás drágulása sokkal érzékenyebben érinti az átlagnál, az életkor előrehaladtával pedig egyre hangsúlyosabbá válnak az egészséggel és az az időskori elszegényedéssel kapcsolatos félelmek.

Csak egészség legyen és emberi kapcsolatok

A kutatás érdekes tanulsága, hogy az aggodalmakhoz képest a biztonságérzetet meghatározó tényezők jóval inkább személyes jellegűek. A tavalyi felméréshez hasonlóan az egészség toronymagasan vezet, a megkérdezettek közel fele említette a legfontosabbak között. 

Megosztott második helyre futott be két faktor: az erős családi, párkapcsolati kötelékeket, valamint a biztos munkahelyet egyaránt a válaszadók 28 százaléka sorolta a legfontosabb három biztonságot adó tényező közé, de itt is jelentős demográfiai különbségeket találunk. Az egészség a nők számára jóval fontosabb, illetve az életkor előrehaladtával egyre hangsúlyosabbá válik. A magánéleti kapcsolatok szintén átlagon felüli fontosságot mutatnak a nők, a 30-as korosztály és a 60 év felettiek körében. 

A megosztott harmadik helyen még nagyobb a tülekedés: a jó egészségügy, az időskorban is biztos jövedelem, a saját tulajdonú lakás vagy ház, illetve Magyarország gazdasági, politikai stabilitását egyaránt a megkérdezettek 23-23 százaléka sorolta a top 3 biztonsági tényező közé.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: