Már több százan csúsznak a munkáshitel törlesztésével, és a helyzet tovább romolhat

Fél év alatt hozzávetőleg kétszáz adós csúszott kisebb-nagyobb késedelembe a munkáshitel törlesztésével, ami a néhány hónapos időtávot figyelembe véve egyáltalán nem tekinthető elhanyagolható aránynak. A BiztosDöntés.hu szakértői arra figyelmeztetnek: akinek gondjai támadnak a hitel visszafizetésével, érdemes haladéktalanul a bankhoz fordulnia.

Már több százan csúsznak a munkáshitel törlesztésével, és a helyzet tovább romolhat

Ugyan az állami támogatás mellett elérhető, kamatmentes munkáshitel csak idén januártól elérhető, június végéig már közel 800 millió forintnyi állomány volt legalább egy hónapos késésben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Figyelembe véve, hogy a munkáshitelnél az átlagos hitelösszeg közelít a jogszabály által meghatározott négymillió forintos maximumhoz, az első félév végén nagyjából kétszáz adós lehetett kisebb-nagyobb késésben.
Azonnal lépni kell, ha gondot okoz a törlesztés

Bár a 790 millió forint körüli, legalább 30 napos csúszásban lévő munkáshitel-portfólió meglehetősen alacsony, mindössze 0,75 százalékos súlyt képviselt a június végi 104,6 milliárdos bruttó állományból - amiből ráadásul mindössze 87 millió forintot tett ki a három hónapon túl lejárt tartozás - túl sok ok nincs az örömre. Ugyanis mindössze fél év alatt alakult ki ez az arány, és borítékolható, hogy az idő előrehaladtával jelentősen növekszik majd.

Hiába kamatmentes a kölcsön, a most felhalmozott, néhány hónapos késedelem később nagyon sokba kerülhet a támogatott hitel visszafizetésével csúszó fiataloknak. Ha ugyanis eljutnak abba a stádiumba, hogy felmondják a hitelüket, a teljes tartozásukat egyben kell visszafizetniük. Ennél is nagyobb gond, hogy a tartósan nem fizető adósok a későbbi hitelfelvételüket is megnehezíthetik, ami az egzisztenciájukat épp megalapozó fiataloknál óriási hátrány.

Ezért fontos, hogy a munkáshitelnél is haladéktalanul jelezni kell a pénzintézetnek, ha gondok támadtak a törlesztéssel. Így megelőzhető, hogy jelentősebb lejárt tartozás halmozódjon fel, netán a bank felmondja a hitelszerződést.

Jelentős az érdeklődés, a többség teljesen kihasználja a kereteket

A már dolgozó, 17 és 25 év közötti fiatalok életkezdését megkönnyíteni hivatott munkáshitel iránt intenzív érdeklődés mutatkozott az év első nyolc hónapjában: a jegybank adatai szerint augusztus végéig 33,7 ezer szerződést kötöttek a bankokkal az arra jogosultak, ezek összértéke pedig meghaladta a 130,3 milliárd forintot. Ennek alapján jól látszik, hogy – hasonlóan a szintén szabad felhasználású babaváró kölcsönhöz – a nagy többség a munkáshitelnél is kihasználja a termék adta kereteket, hiszen az egy ügyletre jutó, átlagos összeg 3,9 millió forint közelében mozog.

Bár a munkáshitelnél egy adott réteget célzó konstrukcióról van szó, a támogatott kölcsön már szabad szemmel is látható szeletet hasított ki magának a fogyasztási hitelek piacán: az év első nyolc hónapjában a teljes állományból 2,4 százalékkal, az új folyósításokból pedig 11,2 százalékkal részesedett. A munkáshitel piaci pozícióit javíthatja, hogy az Otthon Start hitel szeptemberi indulásával sokan a lakáshitel felvételéhez szükséges önerő előteremtése céljából is igényelhetik a támogatott kölcsönt.
Eltérő lehetőségek az egyes bankoknál

A munkáshitelt már nyolc pénzintézet tartja kínálatban, miután október elején az UniCredit Bank is megjelent a piacon a saját konstrukciójával. Az UniCredit Banknál viszonylag magas, 21 év a minimális életkor, a hitelösszeg 1 millió és 4 millió forint között mozoghat, a futamidő pedig 72 és 120 hónap közötti lehet. A pénzintézetnél a heti húsz órás munkaviszonyban foglalkoztatottak átlagos jövedelmét, vagyis havonta nettó 238 051 forintot kell igazolni – függetlenül attól, hogy alkalmazottként vagy vállalkozóként igénylik a kölcsönt.

A Gránit Bank – egyedüliként a piacon – 30 ezer forint egyszeri jóváírást ad a náluk munkáshitelt igénylőknek, ha a banknál vezetett folyószámlájukra a mindenkori nettó minimálbér (jelenleg 193 382 forint) összege érkezik a folyósítást követő három hónapon belül legalább két alkalommal. Ha az igénylő új ügyfélként szelfivel nyitja meg a számláját a banknál, akkor ezen felül további 40 ezer forintot kaphat, míg az ügyfélajánlás további 20 ezer forint egyszeri jóváírást ér, amennyiben teljesülnek a kért feltételek. A Gránit Banknál már 17 éves kortól igényelhető a támogatott kölcsön, míg a többi pénzintézetnél legalább 18 év az alsó korhatár.

Az Erste akár már félmilliós összegben is kínál munkáshitelt, miközben a futamidő 5 és 10 év között lehet a pénzintézetnél. A jövedelemre vonatkozóan az Ersténél is alapfeltétel, hogy érje el, vagy haladja meg a heti húsz órás munkaviszonyban foglalkoztatottak átlagos jövedelmét.

Az OTP Banknál 64 és 120 hónap között lehet a munkáshitel futamideje, az összeg 1 millió és 4 millió forint között lehet, az igényléshez emellett a nettó minimálbérnek megfelelő jövedelem is szükséges.

Az MBH Banknál fix tíz év a kölcsön futamideje, az igényelt összeg 2 millió és 4 millió forint között mozoghat. Az alkalmazottként dolgozó igénylőktől legalább 150 ezer forintos, a vállalkozóként működőktől minimum 250 ezer forintos nettó jövedelmet vár el a pénzintézet.

A Raiffeisen Banknál az alkalmazottként dolgozó igénylőknek a nettó minimálbér összegét, a vállalkozóként tevékenykedőknek pedig a heti húsz órás munkaviszonyban foglalkoztatottak átlagos jövedelmét kell igazolniuk. A K&H akár kétéves futamidőre is ad munkáshitelt, az alkalmazottaknál a nettó minimálbér megléte itt is elvárás. A CIB Banknál legalább 1 millió forint lehet a munkáshitel összege, az alsó korhatár 18 év, a futamidő pedig öt és tíz év között mozoghat.

Időben kell beszállni a pumpába – 3 nagy potenciállal rendelkező coin, amelyet a bálnák csendben halmoznak: XRP, DOGE és $TAP

A közelmúlt piaci zuhanása még vadabb fordulatot vetít előre. A cél, hogy időben beszálljanak a pumpába és kihasználják a bikahullámot – ennek érdekében a bálnák csendben halmozzák az XRP coint, a DOGE-ot és a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=nov&utm_content=lis&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=1539a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> tokent.
2025. 11. 16. 22:00
Megosztás:

Későn érkeztél a Tron kriptó-bulira? A Digitap ($TAP) az új bika a városban – a legjobb kriptó, amit érdemes megvenni a 4. negyedévben

Egy újabb kriptós kilövésről való lemaradás félelme gyorsan terjed. A Tron közelmúltbeli ugrása 0,30 dollárhoz emlékeztette a kereskedőket a korábbi emelkedésekre – és arra a fájdalmas érzésre, amikor valaki túl későn szállt be. A TRX ismét erőt mutatott, de sokan most már azon tűnődnek, vajon a legnagyobb lehetőségek ablaka már bezárult-e.
2025. 11. 16. 21:00
Megosztás:

Bitcoin elemző: Ismét megjelent egy kulcsfontosságú likviditási mintázat egy nagy BTC-rali előtt

A CryptoQuant elemzője, Moreno szerint a Bitcoin most egy olyan likviditási struktúrába lépett be, amely történelmileg mindig jelentős árfolyam-emelkedések előtt jelent meg. Elmondása alapján a jelenlegi stabilcoin-tartalékok aránya a Bitcoin piaci kapitalizációjához viszonyítva nagyon hasonló képet mutat, mint a 2020 óta látott több BTC-visszapattanás előtti helyzet.
2025. 11. 16. 20:00
Megosztás:

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésébe

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésében - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 19:00
Megosztás:

Lehűlés érkezik erős széllel és esővel

Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 11. 16. 18:00
Megosztás:

Megéri a kaparós sorsjegy? Számok és esélyek mögé néztünk

A kaparós sorsjegyek egyszerre kínálnak izgalmat, gyors eredményt és a szerencse ígéretét. Pár száz forintért már megvehetjük azt az érzést, hogy akár pillanatok alatt megváltozhat az életünk. De vajon tényleg megéri? Valóban akkora esélyünk van nyerni, mint amennyire hinni szeretnénk benne?
2025. 11. 16. 16:56
Megosztás:

Nélkülözőkkel ebédelt a pápa a szegények világnapján

Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
2025. 11. 16. 16:00
Megosztás:

Washington nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat tevékenységének a folytatását

Nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tevékenységének a folytatását az amerikai vezetés, az orosz tulajdon teljes kivonását követelik - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter szombaton Belgrádban.
2025. 11. 16. 15:05
Megosztás:

Nyílt napot rendeznek a MOME-n

November 21-én nyílt napot tartanak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), amelyen egyebek mellett előadásokkal, workshopokkal, felvételi tájékoztatókkal, képzésismertetőkkel, valamint frissen végzett hallgatók beszámolóival várják az érdeklődőket - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 14:00
Megosztás:

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

A napokban két pénzintézet is egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél, így a lakossági számlák, a babaváró hitel és az Otthon Start hitel után újabb terméknél kínál több piaci szereplő is ajándékpénzt az új ügyfeleknek. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a legtöbb kedvezményre most egyértelműen az új támogatott lakáshitel felvételével lehet szert tenni, de változatlanul gáláns ajánlatokkal dolgoznak a bankok a babaváró hitelnél is.
2025. 11. 16. 13:00
Megosztás:

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről - jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2025. 11. 16. 12:00
Megosztás:

Oroszország egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek Kínába irányuló exportjától

Az ukrán külső hírszerző szolgálat szerint az orosz gazdaság egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek exportjától, ezek többségét Kínába adják el.
2025. 11. 16. 11:00
Megosztás:

Újraindul a rászoruló gyermekek szemüvegtámogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, melynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez – ezzel javítva életminőségüket és iskolai teljesítményüket. A kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a Szolgálat munkáját. A felajánlott összegek közvetlenül a Gyermekmentő Szolgálathoz érkeznek, az adományok biztosítják a program újraindítását.
2025. 11. 16. 10:00
Megosztás:

Otthon Start Program: számos változás élesedik a mai napon

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak - írja közleményében a Bank360.
2025. 11. 16. 09:00
Megosztás:

Az újabb autókat is érinti a manipuláció: egy kutatás szerint Magyarországon a 4 éves járművek kilométeróráját átlagosan 110 000 km-rel hamisítják

Aki viszonylag új autót vásárol, joggal számít arra, hogy hosszú ideig gond nélkül használhatja. Bár az általános vélekedés szerint a futásteljesítmény-manipuláció inkább régebbi járműveknél fordul elő, a carVertical Magyarországon végzett kutatása ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: már a 2 éves autók között is előfordul visszatekert óraállás, és sok esetben a baleseti múlt is rejtve marad.
2025. 11. 16. 08:00
Megosztás:

Több százezer ingatlant érinthet a legújabb rendelet

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.
2025. 11. 16. 07:00
Megosztás:

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás: