Másodjára mutatkoznak be Kőbánya meghatározó munkáltatói

A tavalyi sikeres debütálás után, idén november 13-án második alkalommal rendezik meg a Kőbányai SzakmaFesztet, ahol az érdeklődők megismerhetik Kőbánya gazdag, változatos munkáltatói arcát, a helyi kulturális életet és a kerület meghatározó cégeinek vállalati és üzleti kultúráját.

Másodjára mutatkoznak be Kőbánya meghatározó munkáltatói

A KÖKI Bevásárlóközpontban olyan közismert, a városrészt székhelyüknek tekintő vállalatok munkáltatói márkái mutatkoznak be, mint az Aalberts, a Bosch, a Ceva-Phylaxia, a Continental, a Dreher, az Egis, a Hungaropharma vagy a Richter, illetve munkáltatói szerepkörben jelenik meg a Kőbányai Önkormányzat. Ezek a munkahelyek több mint száz szakmának, több mint ezer pozíciónak és számtalan fejlődési lehetőségnek adnak teret. A Kőbányai SzakmaFesztet az országosan is egyedinek számító kőbányai szektorközi együttműködés, az X-GAIN hívta életre.

A 70 ezer lakosú Kőbánya Budapest mértani közepe, nem véletlenül számos globális nagyvállalat magyarországi otthona, ezzel több ezer kerületi és nem helyi lakos munkahelye. Vitathatatlan páratlan ipari öröksége, a szakmai hagyományokon túl itt találhatóak a budapesti építészeti kultúra meghatározó elemei: a századfordulós műemlékektől a legmodernebb irodaházakig, mindemellett a főváros egyik legnagyobb zöld felületű kerülete, és több népszerű sportrendezvény helyszíne.

Még mindig akadnak azonban, akik nem ismerik Kőbánya gazdag kulturális életét, illetve a kerület legfontosabb munkáltatóinak vállalati kultúráját. A folyamatos fejlődéshez ad lendületet a Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács, azaz az X-GAIN tevékenysége. Az önkormányzat, a vállalati szféra és helyi közösségi szereplők Kőbánya hivatalos alapításának 150. évfordulójára készülve fogtak össze.

A X. kerület 10 kiemelt nagyvállalata és a városvezetés közreműködésével 2022 tavaszán elindított tematikus platformban hatvannál is több aktív résztvevő dolgozik helyi megoldásokon; az infrastruktúrától és mobilitástól kezdődően, az egészséges életmódot és önkéntességet támogató programokon át, a helyi innováció és startup kultúra, valamint a hivatásválasztás elősegítéséig. Kiemelt terület a kerületi cégek közötti együttműködés, kommunikáció és fejlesztési koordináció.

A Kőbányai SzakmaFesztet – amely az X-GAIN 2023-ban életre hívott kezdeményezése – a tavalyi hagyományteremtő alkalom után idén új helyszínen, a KÖKI Bevásárlóközpontban szervezik meg. Az X-GAIN tagjai kiemelten fontosnak tartották, hogy a hagyományos kiállításokkal, állásbörzékkel szemben az érdeklődők ne egy rendezvénytérben, hanem olyan forgalmas csomópontban találkozzanak a munkalehetőségekkel, ahol egyébként is rendszeresen megfordulnak.

A helyi közösségek és értékek szerepének átértékelésével, a „tizenötperces városok” víziójának elterjedésével egyre fontosabb a munkavállalók közvetlen környezetében található munkahelyek megismerése és bemutatása. A Kőbányai SzakmaFeszt nem csupán állásbörze, ahol az érdeklődők ezernél is több pozíció közül válogathatnak, hanem a vállalati, az üzleti és helyi kultúra találkozási pontja is. A szervezők kiemelt célja, hogy a helyi központú nagyvállalatok üzleti és vállalati kultúrájukat bemutathassák, hogy a kőbányai lakosok és az itt dolgozók minél többet megtudjanak arról, milyen náluk, és a kerületben dolgozni, miközben a helyi kulturális lehetőségekről is tájékozódhatnak.

A rendezvényen az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a vállalatok kínálta szakmákba, és kérdéseikre azonnal választ kaphatnak a cégek képviselőitől. Emellett a látogatókat ingyenes karrier- és életvezetési tanácsadással is várják. A szervezők játékkal is segítik a látogatók és a kiállítók közötti kapcsolatfelvételt a „SzakmaFeszt útlevél” segítségével. A rendezvényt további szimulációk és interaktív játékok is színesítik majd.


Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás: