Még sosem kerestek annyi munkavállalót Magyarországon, mint most

Egyre több a betöltésre váró pozíció, nőnek a hirdetési számok: még sosem kerestek annyi munkavállalót a cégek, mint 2022 második negyedévében. A tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékkal több állást hirdettek meg a Profession.hu felületén. A legintenzívebb növekedés Békés, Tolna és Pest megyében történt ezalatt az időszak alatt – derül ki a vállalat friss jelentéséből.

Még sosem kerestek annyi munkavállalót Magyarországon, mint most

Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet a hazai munkaerőpiacon – még soha nem kerestek annyi embert, mint 2022 második negyedévében. A tavalyi év azonos időszakához hasonlítva most 25 százalékkal több állást hirdettek meg a munkaadók a Profession.hu-n keresztül, az idei év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt. Ez utóbbi jelentős eredmény, hiszen a munkaerőpiacon az év eleje számít intenzív időszaknak, amelyet a korábbi tendenciák szerint egy valamelyest lelassuló tavaszi és nyár eleji periódus követ – mutat rá a Profession.hu friss negyedéves jelentése.

A toborzással párhuzamosan a munkavállalók jelentkezése is élénkült, mindössze három megyében mérhető csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Békés megyében nőtt a legnagyobb mértékben az álláshirdetések száma

Az év első negyedéhez hasonlóan továbbra is Budapesten a legintenzívebb a munkaerőtoborzás – a fővárosból került fel a legtöbb álláshirdetés a Profession.hu felületére. 2021 második negyedévéhez hasonlítva azonban idén Békés megye hirdetési számai ugrottak meg a legnagyobb mértékben: 69 százalékkal több pozíciót hirdettek meg itt, mint tavaly ilyenkor. Ezt követi sorrendben Tolna és Pest megye (38-38%), Hajdú-Bihar és Baranya megye (34-34%), Borsod-Abaúj-Zemplén (33%), Jász-Nagykun-Szolnok (32%) és Somogy (28%). Zala megye kivételével az ország minden megyéjében 10% feletti növekedés történt az előző év azonos időszakához képest a betöltésre váró pozíciók meghirdetésének tekintetében.

A vendéglátós és az adminisztratív, irodai munkák hirdetési száma nőtt a leginkább

A munkaerőtoborzást kategóriánként vizsgálva kirajzolódik, hogy az első negyedévhez hasonlóan jelenleg is a vendéglátás hirdetési volumene nőtt a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakához képest – 108 százalékkal több munkavállalót keresnek, mint tavaly ilyenkor. Ezt követi az adminisztráció, asszisztens és irodai munka hármasa: 56 százalékos növekedéssel megelőzte a szakmunkát, amely az év első negyedében a második helyen állt. A harmadik legnagyobb növekedés az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat hirdetésszámában történt a tavalyi év második negyedévéhez képest, a legalacsonyabb pedig a cégvezetés és menedzsment, valamint az IT programozás esetében volt.

2022 második negyedévében Borsod megyében a vendéglátás, a szállítás és a pénzügy kategóriákban nőttek leginkább a hirdetésszámok, miközben az építőipar, egészségügy továbbra is csökkenő tendenciát mutat, hasonlóan Komárom-Esztergomhoz, ahol viszont a mezőgazdaság, HR és az ügyfélszolgálat a három legnagyobb növekvő. Győr-Moson-Sopron térségében az első negyedévvel megegyezően a vendéglátás és az IT programozás hirdetései gyarapszanak a leginkább, míg a harmadik helyre az egészségügy került. Fejér megyében pedig az IT programozás, ügyfélszolgálat és az IT üzemeltetés a három legtöbb hirdetést számláló terület. Veszprém megyében az IT üzemeltetés, ügyfélszolgálat és a bank hármasa tudott a legnagyobb mértékben nőni.

2022 második negyedévére több megyében megnőtt a jelentkezések száma a tavalyi év azonos időszakához képest

A második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest már csak 8 százalékos elmaradást mutat a jelöltek aktivitása – szemben az előző három hónap során mért 15 százalékkal. A megyék túlnyomó többségében növekedés mérhető – a sorrendet Nógrád vezeti 89 százalékos emelkedéssel, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg következik (49%) és Borsod-Abaúj-Zemplén (42%). Csökkenés mindössze Veszprém, Fejér és Pest megye területén, valamint a fővárosban történt.

Szakterületeként vizsgálva a jelentkezők számát az oktatás és tudomány, a mezőgazdaság és a marketing kategóriák hirdetéseire érkezett a legtöbb pályázat az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan csökkenés figyelhető meg a cégvezetés, a közigazgatás és az IT programozás, fejlesztés kategóriákban feladott hirdetések teljesítményében.


Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás: