Még sosem látott leletanyagra bukkantak a kutatók Magyarországon

Magyarországon korábban még sosem feltárt, a középkori török elit körében használatos aranyozott evőeszközök is előkerültek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül az idén nyáron újraindult terepi kutatások során - jelentették be szombaton a szigetvári várban.

Pap Norbert, a PTE történetiföldrajz-professzora, a kutatócsoport vezetője a Zrínyi-napok keretében tartott szakmai rendezvényen közölte:

A türbével kapcsolatos kutatások a törökök és a magyarok számára is fontosak, hiszen a várvédő Zrínyi Miklós emlékének ápolását is szolgálják.
Felidézte: már 2013-ban elkezdődött a környéken a szulejmáni sírkomplexum felkutatása, melyet 1903 óta hiába kerestek a kutatók. A kutatást kezdetben a török kormány támogatta a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökségen keresztül, a finanszírozást később a magyar állam vállalta, a kormány rendelkezett a terület állami tulajdonba vételéről, és elkezdődtek egy, a lelőhelyen felépülő múzeumi létesítmény tervezésének előkészületei is.

A helyszínt 2014-ben sikerült azonosítani, 2015-ben pedig feltárták a türbe épületének, később a mellette álló dzsáminak, a halveti dervisek kolostorának maradványait, illetve a zarándokszállás, a katonai barakk és a palánkerődítmény romjait is sikerült fellelni.

Már a vizsgálatok korábbi szakaszában kiderült, hogy az 1573-76 között épült komplexum és erőd környezetében a későbbiekben egy jelentős városias település épült fel, amelynek lakói feltehetően a Balkánról érkező muszlim és keresztény telepesek voltak - ismertette.

Az idei vizsgálatok azzal a céllal indultak meg a nyáron, hogy meghatározzák az egykori oszmán település kiterjedését, szerkezetét, jellegét, ezzel is támogatva, hogy egy régészeti park tervezéséhez adatok, támpontok álljanak rendelkezésre.

A vizsgálatok újabb szakasza a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának, továbbá a PTE Szentágothai János Kutatóközpont és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány között létrejött szerződésnek köszönhetően kezdődhetett meg - mondta Pap Norbert.

Kiemelte: a kutatások azt mutatják, hogy a szulejmáni sírkomplexum körül elterülő, a 16 század második felében létrejövő zarándokváros, Turbék a kor viszonyai között igen jelentős, a korabeli Szabadkához, Kecskeméthez mérhető nagyságú, mintegy 70-80 hektáros, laza beépítésű település volt. Valószínűleg egészen a 18. század eleji eltűnéséig álltak az oszmán kori városban a téglából épült épületek, de a törökök kiűzése után az építőanyag-szükségletek miatt elbontották a létesítményeket.

A kutatások során a mindennapi élet sok nyoma került elő, így szép megmunkálású, értékes és ritka darabok, közöttük ékszerek, két arany- és több ezüstpénz is. Az egyik egy genovai aranydukát, a másik török aranypénz, de nagyszámú török és Habsburg, ezüstből készült érmét is rejtett a föld.

Pap Norbert kiemelte: Magyarországon eddig még nem fellelt, inkább csak a birodalmi központra jellemző tárgyak is előkerültek, így asztali étkezőkészlethez tartozó, a korban igen ritka, kifejezetten csak az elit körében használt oszmán evőeszközök maradványai is. Ezek azt mutatják, hogy Turbékon rendszeresen megfordultak az oszmán birodalmi elithez tartozószemélyek is.

Elmondta, hogy a szigetváriak közül többen bekapcsolódtak a kutatásba, és a tárgyak megtalálásában fontos szerepet játszott a helybeli Bencsik Róbert fémkereső, aki műszeres munkájával számos lelet előkerítését segítette.

A szakember szerint a terület mérete miatt a feltárások szinte végtelen ideig eltarthatnak, így egy, a helyszínen tervezett majdani múzeum időről időre képes lehet a megújulásra, a környéken folyó munkák pedig folyamatosan segítik a magyar és külföldi történész, régész hallgatók képzését is.
Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az utóbbi 10-15 évben több milliárd forintnyi fejlesztés történt a szigetvári emlékek megőrzése, fejlesztése érdekében. A vár ostromának 450. évfordulóján együtt emlékeztek magyarok és törökök, teljes rekonstrukción esett át a vár, látogatóközpont létesült a várkertben, a kazamatákban pedig közösségi terek létesültek - sorolta.

Gülsen Karanis, a Török Köztársaság budapesti nagykövete örömét fejezte ki, hogy magyar és török kutatóknak köszönhetően lelték meg egy évtizede I. Szulejmán, az oszmán birodalom leghosszabb ideig uralkodó vezetőjének sírját, és, hogy az elmúlt időszakban folytatódhattak a feltárások és a török kori településsel kapcsolatos vizsgálatok.

A törökök és a magyarok közös történelmi örökséget hagytak maguk után, amelynek ápolásáért sokat tesznek a magyarok - emelte ki, méltatva a feltárásokban és a történeti kutatásokban részt vevő magyar régészek, történészek munkáját.

Pálfi Gábor, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány operatív igazgatója arról beszélt, hogy szervezetük szívesen támogatja az oszmán kori emlékek megőrzését, feltárását, a magyar-török történelmi emlékek bemutatását, hiszen - ahogy a turbéki kutatás is - mindezek hozzásegítik a maiakat a kor és a történelmi események mélyebb megértéséhez.

A rendezvény keretében a tájékoztatót követően neves szakértők bevonásával két kerekasztal beszélgetés is tartanak szombaton délután. Az egyik a kutatás első tíz évét értékeli, míg a második a régészeti helyszín jövőjét járja körül, építészeti tervek bemutatásával.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: