Megerősítette Izrael negatív kilátású osztályzatát a Moodys

A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy Izrael költségvetési pozíciója jelentősen meggyengült a geopolitikai kockázatok eszkalációja miatt a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet 2023 októberében végrehajtott terrortámadása óta.
A Moody's várakozása szerint a megnövekedett védelmi kiadások és a gyengébb gazdasági növekedés következményeként a hazai össztermékhez (GDP) mért izraeli államadósságráta középtávon 75 százalék környékén tetőzik. A cég hangsúlyozza, hogy az Iránnal vívott fegyveres konfliktus előtt 70 százalékon tetőző izraeli államadósságrátát valószínűsített, és ezt a korábbi várakozását módosította most 75 százalékra.
A "Baa1" szintű szuverén besorolás figyelembe veszi ugyanakkor Izrael erőteljes, mély befektetői bázisú piaci hozzáférését, amely a hitelköltségek korlátozásával fontos szerepet játszik a költségvetési kockázatok enyhítésében.
Ugyancsak figyelembe veszi az osztályzat azt, hogy az izraeli gazdaság ellenállóképesnek bizonyult az egyszerre több fronton zajló, elhúzódó katonai konfliktus sokkjával szemben - áll a Moody's elemzésében.
A hitelminősítő kiemeli, hogy a konfliktusok egymást követő hullámai ellenére továbbra is igen erős az izraeli állampapírok kereslete a hazai és külföldi befektetők részéről, és az Iránnal vívott 12 napos háború idején is többszörösen túljegyezték az izraeli kormány kötvénykibocsátásait.
Az elemzés szerint a besorolást terhelő negatív kilátás ugyanakkor a nagyon magas geopolitikai és biztonsági kockázatokat tükrözi, mivel ezeknek a kockázatoknak az izraeli költségvetési és gazdasági kilátásokra gyakorolt hatása súlyosabb lehet a hitelminősítő által jelenleg vártnál.
A Moody's Ratings közölte, hogy ebben a környezetben az idén 8 százalék körüli GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol Izraelben.
A hitelminősítő szerint a gyengülő fogyasztói bizalom, a turisztikai szektor viszonylagosan ugyancsak gyenge teljesítménye és a munkaerőhiány rövid távon megterheli a növekedést, és emiatt az idén várhatóan csak 2 százalék körüli ütemben bővül az izraeli hazai össztermék.
A Moody's jövőre azonban már 4,5 százalék környékére gyorsuló gazdasági növekedést vár az újjáépítés, a megnövekedett védelmi kiadások és az élénkülő fogyasztás eredményeként.
Az Iránnal vívott konfliktus idején Izraelnek nyújtott példátlan és közvetlen amerikai katonai segítségnyújtás jelezte, hogy az izraeli nemzetbiztonság a belátható jövőben nagyon nagy valószínűséggel továbbra is támaszkodhat az Egyesült Államok kifejezett és érdemi katonai és politikai támogatására - áll a Moody's keddi londoni elemzésében.
A Moody's Ratings tavaly szeptemberben vonta meg Izraeltől az addigi elsőrendű "A2" államadósosztályzatot, két fokozattal a jelenlegi "Baa1"-re gyengítve a besorolást.
A cég a lépést annak idején azzal indokolta, hogy véleménye szerint jelentősen erősödött és nagyon magas szintre emelkedett a geopolitikai kockázat, és ennek már negatív következményei vannak Izrael adósprofiljára.