Megnyílt és ingyenesen használható Magyarország első hidrogén-töltőállomása

A Linde Gáz Magyarország Zrt. üzemeltetésében megnyílt Magyarország első hidrogén-töltőállomása Budapesten az Illatos úton, ahol 4000 kilogramm hidrogén tankolására van lehetőség előzetes bejelentkezés után - jelentette be Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.

Megnyílt és ingyenesen használható Magyarország első hidrogén-töltőállomása

Elmondta: a magyar gazdaság jövője a zöldenergia, a kormány ezért a hidrogéntechnológia népszerűsítését és elterjedését is ösztönözni kívánja. A hasznosításra rövidtávon leginkább alkalmas terep a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felelő.

Koncz Zsófia hangsúlyozta: a zöld energia biztosíja az energiaszuverenitást, a versenyképességet és a rezsicsökkentés fenntartását.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében a fővárosi agglomeráció mellett Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kaposváron, Miskolcon és Zalaegerszegen is időszakosan forgalomba állítanak hidrogén üzemanyagcellás buszokat - emelte ki.

A Zöld Busz Programról szólva kiemelte: már 139 elektromos buszt és hozzá tartozó töltőinfrastruktúrát helyeztek forgalomba Magyarországon, ezzel az elektromos autóbuszállomány csaknem megnégyszereződött, a szén-dioxid kibocsátás pedig 858 tonnával csökkent.

A kormányzati programokat ismertetve elmondta, tavaly megduplázódott a zöld rendszámos járművek száma 2022. elejéhez képest és februárban újabb támogatási programot indított a kormány a vállalkozások elektromos autó beszerzésére.

A Napenergia Plusz Program első napján több mint 17 ezer regisztráció érkezett és az applikációk száma már meghaladta a 20 ezret - mondta.

Tavaly rekord ütemben, 1632 megawattal 5600 megawatt fölé emelkedett az összes napenergia kapacitás, amely a kormány tervei szerint az évtized végére elérheti a 12 gigawattot - mondta.

Az államtitkár szerint a Paks 1 üzemidejének meghosszabbítása az energiabiztonság és energiaszuverenitás biztosítását jelenti.

A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség kétnapos, Hydrogen Open 2024 nemzetközi konferenciájának második napján stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Mol, a MÁV, a Volánbusz és a Waberer's a hidrogén üzemanyagcellás közlekedés hazai elterjedésének előmozdítása érdekében. A megállapodást a konferenciának otthont adó budapesti Mol Campusban írták alá.

A Mol csoport stratégiai célkitűzése, hogy felgyorsítsa a zöld energia átmenetet a kelet-közép-európai régióban és alternatív energiaforrásokkal tegye fenntarthatóvá mind az ipari szereplők, mind a mobilitási szektor működését - közölte a társaság.

A Mol elsődleges célja, hogy a hidrogén előállításában, szállításában és tárolásában vezető szerepet töltsön be - mondta az MTI-nek Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

A hidrogén előállítása lényegesen drágább, mint egyéb alternatív üzemanyagoké, a technológiai elterjedéséhez a megfelelő infrastruktúra, méretnagyság és pénzügyi támogatás is szükséges - húzta alá.

Közölte: a stratégiai együttműködésben részt vevő négy vállalat egyezteti fejlesztési terveiket, közösen dolgoznak ki koncepciókat a hidrogén üzemanyagcellás közlekedés elterjesztésére, valamint az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére.

A hidrogénmobilitás fejlesztéséhez szükséges EU-s és hazai kormányzati forrásokra is összehangolt projektjavaslatokkal pályáznak.

A Mol fejlesztéseiről szólva elmondta, hogy a százhalombattai Dunai Finomítóban megvalósuló zöld hidrogén beruházás lehetővé teszi, hogy 2024-től megújuló villamos energiából állítson elő 1600 tonna karbonsemleges hidrogént a vállalat.

A hidrogénhajtású járművek kompromisszummentes alternatívái lehetnek a hagyományos dízelmeghajtással működő nehézgépjárműveknek - mondta Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Mol MTI-nek küldött közleménye szerint.

Várakozásaik szerint két év múlva a legkorszerűbb üzemanyagcellás Waberer's járművek is közlekednek majd a magyar utakon.

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója a közleményben ismertette, hogy a MÁV-Volán-csoport célja 2050-ig a klímasemlegesség elérése, ennek részeként zöldstratégiai célokat dolgoztak ki, 2022. elején pedig három hétig hidrogén meghajtású buszt teszteltek.

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás: