Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

Örültek az idei nyáron az ingatlanközvetítők a jelentős mértékben élénkülő vevői érdeklődésnek a vízpartok ingatlanpiacán, ugyanakkor a tranzakciószámok növekedése már kevésbé volt impozáns. Az árak stagnálnak, amit sok vevő nem fogad el, és 20-30 százalékokat alkudnának.

Megugrott az érdeklődők száma a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacán a nyáron

A múlt évhez képest számottevő fellendülésről beszélhetünk idén nyáron az olyan hazai vízpartok ingatlanpiacán, mint a Balaton vagy a Velencei-tó. Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője szerint ugyanakkor a 20-30 százalékkal több érdeklődő náluk csak mérsékelt növekedést eredményezett a tényleges tranzakciószámot tekintve. Ennek szerinte alapvetően az az oka, hogy a kínálati árak nem találkoznak a kereslettel.

Magyarázata szerint az árak 2022-re elértek egy csúcsot, és az eladók még ma is ezeken az árakon szeretnék értékesíteni ingatlanaikat. Már csak azért is, mert őket is érintette az elmúlt évek számottevő mértékű inflációja, vagyis azt látták, hogy minden többe kerül, így feltették maguknak a kérdést, hogy miért pont az ingatlanjaik árából engedjenek.

Krausz Gábor szerint az eladók azt érzik, hogy ha az eredetileg elképzelt összeget megkapják az ingatlanukért, akkor az az összeg még mindig nem ér annyit, mint 2-3 éve ért volna. Ezért aztán nem hajlandóak engedni az árból, így viszont egyre duzzad a kínálat.

A vevők ugyanakkor árcsökkenést szeretnének elérni, és úgy vélik, hogy az eladóknak engedni kellene az árakból, hiszen nem tudják eladni az ingatlanaikat. Éppen ezért néhány millió forintos alku helyett sokszor 20-30 százalékokat akarnak alkudni, ami viszont már áthidalhatatlan különbséget jelent a két álláspont között - mondta Krausz Gábor.

Ezzel szemben az újépítésű társasházi nyaralók esetében az értékesítők sok esetben 10-20 százalékos akciókat hirdettek a nyáron, ezáltal az érdeklődés is érezhetően megnőtt ezen ingatlanok iránt. A négyzetméterárak egyébként ebben a szegmensben 1,7-2 millió forint között járnak - tette hozzá a szakértő.

A Velencei-tónál szintén érezhetően bővült a kínálat, és többen is kerestek eladó ingatlanokat - mondta dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Ez természetesen a nyaralók piacát is érintette, mely ugyanakkor itt ma már lényegesen kisebb, mint a lakóingatlanok piaca, és olyan vevővel elég ritkán találkoznak az ingatlanközvetítők, aki kifejezetten nyaralót szeretne vásárolni.

A nyaralóingatlanokra egyébként az jellemző a Velencei-tónál, hogy általában olcsóbbak, mint a lakóingatlanok, ezzel szemben ezeknél a vevők nem tudják érvényesíteni azt az illetékkedvezményt, mely meglévő lakóingatlan eladása és helyette másik megvásárlása esetén jár. Az árkülönbség azonban nagyobb, mint a 4 százalékos illetékkedvezmény - jegyezte meg a szakértő.
 
Ennek ellenére azt lehet tapasztalni, hogy a lakóingatlanok iránt lényegesen erősebb a kereslet, aminek köszönhetően hamarabb fel is vásárolják a piacra kerülő házakat a vevők, mint a nyaralókat. Az árakat egyébként a Velencei-tó ingatlanpiacán a CSOK-os hitelek a 80 milliós szintig eléggé felhúzzák, e fölött viszont nagyjából megszűnik a kereslet.

A Balatonnál egyébként hasonló a helyzet, hiszen mint Krausz Gábor jelezte, az ottlakók használt családi házakat keresnek, mégpedig 60-80 millió forint közötti árakon, viszont ehhez a nagyobb városoktól kicsit távolabb 10-15 kilométerre kell keresgélniük.

Dr. Kovács Csaba még hozzáfűzte, hogy a keresett, 80 millió forintért vagy az alatti összegekért megszerezhető ingatlanok maximum 120 négyzetméteresek, mivel ennél nagyobbat általában nem szeretnének a vevők, miközben fontos számukra az energiahatékonyság, a megfelelő szigetelés.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Velencei-tónál a déli területeket jobban keresik, aminek pont a lakhatási cél az oka, hiszen itt jár a vasút, amivel 40 perc alatt budapesti metrómegállóhoz lehet jutni. Az északi oldal viszont olcsóbb, de ott nehezíti a helyzetet, hogy sok helyen - habár már belterületbe vonták őket - még mindig nem oldották meg a vízellátást az önkormányzatok. Ígéret viszont van erre, és ha egyszer változás következik be, akkor a szakértő szerint az jelentős mértékben megemeli majd az ingatlanárakat.

Szerencsére az idei nyáron a Velencei-tó vízszintjével nem voltak problémák, így az alacsony vízállás nem riasztotta el az ingatlanpiacról az érdeklődőket. A nyár végén viszont megtorpant a kereslet a korábbi hónapokhoz képest, de Kovács Csaba szerint ez minden iskolakezdéskor menetrendszerűen bekövetkezik, és szeptember végén, október elején ismét felível. Krausz Gábor a Balatonnál is érzékeli a további élénkülést, ugyanakkor szerinte ez még nem jelenti azt, hogy az ingatlanpiac “kint lenne a bajból”.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: