Megugrottak pénteken a fejlett piaci kötvényhozamok, az EUR/USD 1,1 alá süllyedt

A múlt hét egészéhez hasonlóan a pénteki nap is fordulatos volt a fejlett gazdaságok deviza- és kötvénypiacain. A hét elején sorozatban érkeztek az európai országokból a szeptemberi, előzetes inflációs adatok, amelyek rendre jobban csökkentek a vártnál is, elsősorban az üzemanyagárak, másrészt a mérséklődő szolgáltatásinfláció miatt.

Megugrottak pénteken a fejlett piaci kötvényhozamok, az EUR/USD 1,1 alá süllyedt

Kedden végül megérkezett az euróövezeti adat is, ami 2,2%-ról az 1,9-2%-os várakozásokkal szemben 1,8%-ra csökkent, így 2021 nyara óta először beesett az EKB inflációs célja alá. Ráadásul váratlanul enyhült a maginfláció és a szolgáltatásinfláció is. Emiatt a piacon tovább erősödtek a kamatcsökkentési várakozások, a piac azt árazta, hogy az EKB a következő ülések mindegyikén vág és a jelenleg 3,5%-os irányadó kamat jövő év végére 1,75%-ra csökken, a Fed pedig ütemesen a jelenlegi 4,75-5%-os sávról 2,75- 3%-ig mérsékli a dollár alapkamatot. Keddtől azonban ismét fordult a piaci hangulat. Először a Fed elnöke, Jerome Powell mondta el, hogy az amerikai gazdaság erős, a Fed-nek pedig nincs oka sietni.

Ezután Irán rakétatámadást intézett Izrael ellen, a korábban csökkenő olajárak pedig gyorsan emelkedő pályára álltak, ráadásul sorra jöttek a gyors gazdasági növekedésre és az erős munkapiacra utaló amerikai konjunktúra- adatok. A sorozatot pénteken az amerikai munkapiaci riport zárta, ahol nemcsak az új munkahelyek száma haladta meg jelentősen a vártat, hanem meglepetésre csökkent a munkanélküliségi ráta is, miközben gyorsult a bérdinamika. Így nem csoda, hogy mérséklődtek a kamatcsökkentési várakozások, a 2025 végére várt kamatszint az USA-ban 50, Európában 25 bázisponttal emelkedett. Az állampapírpiacon a hosszú futamidő hozamai megugrottak, a 10 éves kötvényhozam az USA-ban pénteken 13, egy hét alatt 23, Németországban pénteken és a hét folyamán is 7 bázisponttal emelkedett, az előbbi 4% közelébe, az utóbbi 2,2%-ig. A dollár jelentősen erősödött, a hét elején még a sokéves 1,12- es szintet ostromló EURUSD péntekre 1,095-ig esett vissza.

A hazai piacoknak is betette a kaput a gyengülő globális kockázati éhség és az erősödő dollár, de nem segített sem a költségvetés pénzforgalmi hiánycéljának újabb emelése, sem a harmadik negyedévi konjunktúra gyengeségét tükröző ipari termelési adat. A régóta gyengélkedő forint euróval szembeni árfolyama másfél év után a múlt szerdán ismét a lélektanilag is fontos 400-as szint fölé gyengült és 401 körül zárta a múlt hetet. A kamatcsökkentési várakozások itthon is érdemben gyengültek, a hét elején még arra számított a piac, hogy az irányadó kamat 2025 végéig akár 4,5-4,75%-ig is csökkenhet, pénteken már nem árazott a piac 5%-nál alacsonyabbat. A kötvényhozamok a hét eleji esés után a hazai piacon is emelkedő pályára álltak, pénteken – zömmel már a benchmark rögzítés után - 10, a hét egészében 25-30 bázisponttal kerültek feljebb, a tíz éves hozam péntek este 6,4% körül zárt.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: