Megújult stratégia mellett vár dinamikus növekedést az Appeninn Nyrt.

Elsősorban core business ingatlanportfoliója fejlesztésétől és újabb akvizícióktól vár idén további árbevétel-növekedést és eredményjavulást az Appeninn Nyrt. – áll a társaság Budapesti Értéktőzsde honlapján ma közzétett, megújított üzleti stratégiájában. Az Appeninn Nyrt. a bővülés feltételeit magas hozamot ígérő, jó minőségű magyarországi, valamint a CEE és a SEE régióban található irodaépületek akvizíciójával fogja megteremteni, amihez a forrást döntően a turisztikai portfólióját képező projekttársaságok értékesítésével kívánja előteremteni.

Növekvő forgalom, javuló eredmények

Az ingatlan bérbeadásból származó árbevétel további növekedésére és az EBITDA érték folytatódó javulására számít az idei évben az Appeninn Nyrt. A társaság új üzleti stratégiájából kiderül: az ingatlan bérbeadásból származó árbevétel a 2020-as 7,4 millió eurót követően előzetes számok szerint, tavaly elérte a 9,2 millió eurót, idén pedig 9,8 millió euróra emelkedhet. Ezzel párhuzamosan az – átértékelés nélkül számított – EBITDA a 2020-as 4,3 millió eurót követően tavaly 4,8 millió euró lehet, idén pedig 5,2 millió euróra emelkedhet. Az Appeninn Nyrt. eszközértéke a 2020-as 172,4 millió euróhoz képest idén akár 225 millió euróra nőhet. A 2021 évre vonatkozó adatok a könyvvizsgálatot követően kerülnek a jogszabályban meghatározott módon közzétételre, így azok az éves zárás és a könyvvizsgálat során még változhatnak.

Fókuszban az irodaházpiac és a kereskedelmi ingatlanok

Az Appeninn Nyrt. február 10-én döntött üzleti stratégiája felülvizsgálatáról és módosításáról. A társaság 2018. júniusában fogadta el azt az 5 éves üzleti stratégiáját, amelyet alapvetően továbbra is követendőnek tart. Így az új stratégia is az irodaházpiacot jelölte meg első számú célszegmensként: az Appeninn Nyrt. a további bővülést magas hozamot ígérő, jó minőségű, elsősorban Budapesten továbbá a CEE és SEE régióban és található irodaépületek akvizíciójával fogja elősegíteni.

A másik stratégiai célszegmens a kiskereskedelem területe. Itt iparági szakértők bevonásával, gondos megtérülési számítások alapján, az Appeninn Nyrt. továbbra is bővíteni kívánja a portfóliót, amelyet a közép- és kelet- és dél-európai piacokon való megjelenés egészíthet ki.

Az Appeninn Nyrt. kiadható core portfolióterülete már megközelíti a 80 ezer négyzetmétert, amely kihasználtsága tavaly elérte a 92 százalékot. A részvényesi értékteremtést pedig a gyengébb hozamú vagy később termelőre forduló elemek divesztíciójával is erősíteni kívánja a társaság, ami a 2019 óta megkezdett turisztikai fejlesztéseket is érintheti.

„Ingatlanszakmai befektető társaságként az Appeninn Nyrt. kizárólag a pénzügyi és üzleti szempontokat mérlegelve hoz döntést projektjeiről minden esetben. Ezen szempontokat követve társaságunk a fejlesztések szempontjából optimális időben és kockázati ponton, megfelelő profitmarzs mellett kívánja értékesíteni a turisztikai portfólióját képező projektcégeket” – mondta Bihari Tamás, az Appeninn Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Hatékonyságnövelés és regionális terjeszkedés

Az Appeninn Nyrt. üzemi eredményének további javulását segítheti ingatlanportfóliója energiahatékonyságának javítása. A turisztikai portfólió értékesítésével felszabaduló források lehetővé teszik a meglévő core portfólió – az ESG-kritériumoknak megfelelő - fejlesztését, valamint további ebbe illeszkedő elemek akvirálását egyaránt. Ehhez kapcsolódó cél a közép- kelet- és dél-európai piacokra történő kilépés. A pandémiás helyzet és a fejlesztési projektek forrásigénye megnehezítették a regionális nyitást, ám a stratégiamódosítás erre is megteremti a lehetőséget.

A régióban találhatók érettebb, ezért alacsonyabb hozamú, de kisebb kockázatot hordozó piacok, például Lengyelország, Szlovákia, és ellenkezőleg, az éretlenebb, magasabb hozamot ígérő, de jelentős kockázatú piacok is, mint például Szerbia, Horvátország, Románia vagy Bulgária. A tervek szerint a kétféle piactípus egy-egy jól megválasztott eleme jelentheti majd az Appeninn Nyrt. külföldi célpiacait.

A társaság meggyőződése, hogy a regionális terjeszkedést gondos szelekciót követően, megfelelő helyi szakmai partnerek kiválasztásával érdemes elkezdeni oly módon, hogy reális esélye legyen egy méretét tekintve komoly, jelentős üzleti potenciállal rendelkező ingatlanportfólió kialakításának.

Stabil finanszírozás

Finanszírozási oldalról tekintve, a Társaság még 2019-ben sikeresen, 20,1 milliárd forint kibocsátási értékkel vett részt a Növekedési Kötvényprogramban (NKP), és azt követően is kereste a hosszú távú, fix kamatozású finanszírozási megoldásokat. A Scope Ratings GmbH 2021 évben a Társaság NKP kötvényének minősítését megváltoztatta, azonban a módosított üzleti stratégiában megfogalmazott célok teljesítése az eredeti minősítés reparációját is lehetővé teszi.

A társaság pénzügyi helyzetének további javítása irányba tett fontos lépés volt az is, hogy 2021. év végén sikeres refinanszírozási megállapodás született az MFB Zrt.-vel, összesen 25,5 millió euró összegben felvett korábbi hiteleinek kiváltásáról. Mindez az Appeninn Nyrt. számára közép- és hosszútávon biztosítja a kiegyensúlyozottabb likviditás-menedzsmentet és az NKP-ból származó források hatékony felhasználását további stratégiai céljainak eléréséhez.

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás: