Megvan az eredménye az újra növekvő pénzmennyiségnek

Ugyan a tegnapi PPI adat nem adott okot az örömre, azért a részvénypiacok rövid hezitálást követően mégiscsak felfelé vették az irányt. Sőt, az S&P500 index történelmi csúcson zárt, habár történetének legmagasabb napon belüli értékéről - amely márciusban volt - lemaradt. Mindenesetre úgy várhatjuk a mai inflációs adatot, hogy gyakorlatilag csúcson van az USA talán legfontosabb részvényindexe.

Megvan az eredménye az újra növekvő pénzmennyiségnek

A BoFA ügyfélfelmérése is azt mutatja, hogy 2021 vége óta a legmagasabb szintre ugrott az ügyfelei kockázatvállaló hajlandósága. Különben ezt tükrözi Damodaran május havi számítása is. Ugyanis az alap kockázati prémium az áprilisi 4,13 százalékról csak 4,15 százalékra emelkedett. Azaz továbbra is erős a kockázati étvágy, a nem túl fényes adatok ellenére is.

Ráadásul, ha ez nem lenne elég, két mém részvény, a GameStop és az AMC Entertainment is hatalmas száguldozásokba (több száz százalékos emelkedések, majd zuhanások) kezdett. Voltak hírek is hozzá: Pl. az AMC esetében sikerült 250 millió friss tőkét összegyűjteni új részvények kibocsátásával, s ezért emelkedett a részvények árfolyama, a piaci kapitalizáció több mint 1 milliárd dollárt! (sic!)

Ha pedig itt mindenféle bizonytalanságok vannak az infláció és a kamatpálya, na meg a mostanában bezuhanó BMI-k alapján a gazdasági növekedés tekintetében is, akkor mi ez a „hatalmas optimizmus”?

Szerintem a válasz egyszerű. Továbbra is sok a pénz a rendszerben, ráadásul még növekszik is.

Az M2 monetáris pénzmennyiség az amerikai gazdaságban

Forrás: Bloomberg

Véleményem továbbra sem változott. A piaci várakozások erősek a vállalati profitok tekintetében, a kockázati étvágy rekord magasság közelében van, s ez tükröződik a jelenlegi árazásokban, értékeltségekben is. Így a felfelé mutató potenciál egyelőre kisebbnek tűnik rövidtávon, mint a lefelé mutató kockázatok. Vagyis a piacnak inkább várakoznia kellene az adatok általi megerősítésre. Ja! S most (hó eleji BMI-k) pont nem ez történik. Kérdés, hogy a ma délutáni infláció mit fog mondani. (forrás: ERSTE)

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: