Melyek Magyarország legsérültebb autói?

Használt autót venni nem egyszerű. Már csak azért sem, mert a carVertical legújabb kutatásából kiderül, hogy az autók 52,4 százaléka szenvedett már valamilyen sérülést a múltban. A statisztikák szerint minden második autó legalább egyszer károsodott már valamilyen okból kifolyólag, ráadásul korrelációs összefüggés van bizonyos autók márkája, illetve annak biztonságossága között.

Melyek Magyarország legsérültebb autói?

A carVertical segít bemutatni az autómárkák közti különbségeket. Rendszerüknek köszönhetően azt tudhatjuk meg, mely autók a legbiztonságosabbak, és melyek a legbalesetveszélyesebbek. Három fő téma kerül bemutatásra: hogy az egy adott márkán belül a használt autók hány százaléka károsodott már meg valaha; hogy átlagosan mennyibe került ezen károk javítási költsége; illetve hogy átlagosan hány balesetet szenvednek egyes autótípusok sofőrjei. Lássuk hát, mennyi az annyi, és mit válasszon egy biztonságra törekvő sofőr!

Népszerű sérült autók, avagy amiket érdemes lehet elkerülni - Porsche, Tesla, Subaru

Bizony, a fent nevezett három autómárkákat lehet, hogy jobb egyszerűen elkerülni. Ezeknél az autóknál találhatók messze a legrosszabb arányok a károsodásokat tekintve. A carVerticle rendszerében fellelhető Subaruk 71,3; a Tesláknak a 72,4; a Porsche típusú autóknak pedig a 72,5 százaléka szenvedett már legalább egyszer valamilyen károsodást. A 72,5% tehát azt jelenti, hogy ezer Porsche közül 725 szenvedett már valamilyen károsodást a múltban.

Ezek kiemelkedően magas számok. Csak kicsivel teljesített jobban a Hyundai (67,3%), a Skoda (66,4%) és a Suzuki (65,0%). Érdemes ezeket a számokat összevetni a legbiztonságosabb autókkal. Az Alfa Rómeóknak mindössze 36 százaléka szenvedett bármilyen balesetet a múltban, azaz ezer Alfa Romeo közül 640 teljesen ép még mindig. Majdnem ilyen jól teljesítettek még a Fiatok (42%), a Nissanok (42,9%), a Toyoták (44,8%), a Citroenek (45,7%) és az Opelek (46,2%) is.

Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs igazgatója elmondta: "Adataink szerint a Magyarországon vizsgált autók 55%-a szenvedett valamilyen sérülést a múltban. Ez azt jelenti, hogy minden második használt autóban keletkezett már valamilyen kár. A vásárlók előtt adott a lehetőség, hogy megnézzék az autó történetét, élniük is kellene vele. Ez ugyanis értékes információ lehet a döntéshozatal és a tárgyalás során is. Vannak azonban olyan üzletek, amiket egyszerűen jobb nem megkötni.”

A legdrágább sérülések - Ha túl sok a felesleges pénzed, a Tesla lesz a Te autód!

Kezdjük az átlag árral. Mind a harminc típus kár-költségeit összevetve átlagosan 1,434,151 forintra jön ki egy-egy károsodás javítási költsége. Ez ugye úgy jön ki, hogy a carVerticle adatbázisában összevetik, hogy egy balesetet vagy károsodást követően mennyibe kerül az autó javítása. Ezt minden egyes alkalommal összeadják, az így kapott összeget pedig elosztják az összes autó számával. Ezt természetesen márkákra lebontva is kategorizálható. Így pedig teljes képet kaphatunk arról, hogy melyik autó szervizelése mennyibe is kerül átlagosan.

Az így kapott adatok alapján a Tesla toronymagasan nyert - ami persze nem túl pozitív győzelem a számukra. A Tesla autók átlagos javítási költsége ugyanis 7,778,439 forint. Hogy ezt kontextusba helyezzük, a második legdrágább átlagköltsége a Porsche-k javításának van, ezek átlagos ára 2,334,897 forint, ami nagyjából a Tesla költségének a harmada. A dobogó alsó fokán a Mercedes-Benz végzett 1,623,386 forinttal. Ezzel szemben ha Suzukival, Citroennel vagy Volóval balesetezünk, közel sem kell ilyen mélyen a zsebünkbe nyúlni - ezen autók bírnak a legolcsóbb átlagos javítási költségekkel. A Suzukik javítása átlagosan 549,293 forint, a Citroen a második 619,159 forintos átlagárral, a bronzérmet pedig 655,297 forinttal viszi a Volvo.

Ezek mellett érdemes beszélni még a Magyarországon igen nagy népszerűségnek örvendő autók javítási költségeiről is. A magyar utakon rengeteg Toyota látható, érthető okokból kifolyólag. Minőségi autó, vállalható szervíz árakkal. A Toyoták átlagos javítási költsége 951,225 forint. Hasonló árfolyamon mozog a még egy fokkal népszerűbb Volkswagen a maga 955,794 forintos átlagos javítási költségével. A BMW már drágább mulatság, azok átlagos szervíz ára 1,381,665 forint.

“Látható, hogy a Tesla javítási költsége magasan a legnagyobb. Ezeket az autókat általában az Egyesült Államokból szállítják, ráadásul súlyos múltbeli károsodásokkal. Ilyen autót venni, ráadásul anélkül, hogy utánanéznénk a jármű múltjának, számos fontos alkatrész idő előtti meghibásodásával járhat” - mondta Matas Buzelis.

Autónkénti átlagos káresetek - A Porschékkal csak a gond van?

Ahogy arra számítani is lehetett, egyértelmű összefüggés mutatható ki a sérült autók arányai és az egyes autók átlagos sérülései között. Mind közül a Porsche emelkedik ki legjobban a maga 1,63-as átlagos sérülési számával. Hasonló szinteken mozognak a Subaruk (1,58), illetve a Skodák és a Lexusok (1,52 - 1,52) is.

Ezek ismeretében érdemes ránézni a legjobban teljesítő autókra is. Ezek az Alfa Rómeók, melyek átlagos károsodási száma 0,68. Szintén jól áll a Fiat (0,78), a Nissan (0,80), a Dacia (0,82) és az Opel (0,88) is.

“Korrelációs kapcsolat figyelhető meg a legsérülékenyebb autók és a legmagasabb baleseti átlagok között. A rendszerünkben megfigyelt autók átlagos életkora 9,5 év. Ezek közül jó néhány márka van, melynek autói több alkalommal is balesetet szenvedtek ezen idő alatt” - mondta Matas Buzelis.

A legbiztonságosabb autók mellett érdemes megjegyezni, hogy az abszolút csúcstartó egy Mercedes-Benz. Az adatok alapján ezt az egy autót 35 alkalommal is regisztráltak sérültként.

A kutatás módszertana - A carVertical kétmillió autónál is többet vizsgált meg Magyarországon

Ezen fejezetben a három fő kutatási szempont kerül bemutatásra. Ezek az adott autótípusok károsodási rátája, az adott márka káreseteinek átlagos javítási költségei, illetve egy adott autó átlagosan sérüléseinek a száma.

Az autótörténeti adatbázisból kiszűrhetjük a kárhányadot, amely megmutatja, hogy egy adott autótípusból hány termék szenvedett kárt a múltban. Egyszerűbben fogalmazva, a sérült autók számát elosztva az összes autó számával kaphatjuk meg a sérült autók százalékos arányát. A legrosszabbul teljesítők a hetven százalékot is meghaladták a teszt során, a legjobbak ezzel szemben 45% alatt maradtak.

A javítási költség sem utolsó szempont. Ha már kárt szenvedünk, fontos, hogy észszerű összeget kelljen költeni arra, hogy újra használatba vehessük szeretett kis autónkat. A kutatás erre is kitér. Azt mutatja meg, hogy melyik márka termékeit a legdrágább, és melyeket a legolcsóbb javíttatni. A carVerticle több milliárd eurónyi kár elemzéséből nyerte az adatokat.

Szintén fontos részlet, hogy egy-egy autót hányszor kell javíttatni. E téren is komoly különbségek vannak márka és márka között itt is. Ez a szám úgy jön ki, hogy a carVerticle az adott autó típus összes balesetének számát elosztotta az adatbázisban lévő összes azonos autómárkával. Minél kisebb a szám, annál jobbnak számít az eredmény, hiszen annál biztonságosabb az adott autó.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: