Merre induljon, aki most keres energiahatékony otthont?

Még ma is csekély számban, s megyénként is nagyon eltérő arányban kerülnek a piaci kínálatba igazán energiahatékony lakóingatlanok Magyarországon. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint több tényezőtől is függ, hogy milyen messzire kell költöznie annak, aki olcsón fenntartható lakást keres.

Merre induljon, aki most keres energiahatékony otthont?

Az emelkedő rezsiköltségek okán versenyfutás indult a közelítő téllel, szerte Magyarországon napelemek települnek és a lehetőségekhez képest optimalizálják a lakóingatlanok energiagazdálkodását. Ám aki kész megoldást keres a rezsiköltségek csökkentésére és csekély energiaigényű ingatlant venne még a nagyobb hidegek előtt, úgy tűnik, hogy még nehezebb helyzetben van. A kínálat általában szűk, sőt az ország egyes részein szinte észrevehetetlen.

Egy kiszemelt ingatlan várható üzemeltetési költségeiről a – 2016 óta alkalmazott 12 szintű – energetikai besorolás hivatott tájékoztatni. Ez egy referenciaértékhez (100 kWh/m2/év) viszonyítva jelzi, hogy az épület mennyi energiát „használ el” az átlagos üzemeltetés során. Ennek kiszámításához többek között a tájolást, a szigetelést és a fűtési rendszer hatékonyságát is figyelembe veszik. Így a tanúsítvány ismeretében elég az ingatlan alapterületét venni egy szorzáshoz és máris kalkulálható a várható éves energiaköltség. Olykor lehet találkozni olyan CC besorolású ingatlannal is, amelynek a tényleges éves energiafogyasztása nem éri el a 100 kWh/m2-t. Ennek az a magyarázata, hogy a BB, illetve az annál jobb minősítés elnyerésének a referenciaérték alatti fogyasztás mellett vannak további feltételei is. Így például az, hogy az energiaigénynek legalább a negyedét megújuló forrásból fedezzék. Egy társasházi lakás esetében pedig az is ilyen követelmény, hogy magának a társasháznak is legyen megfelelő energetikai bizonyítványa.

„Energiatanúsítványra – új ingatlan használatbavételén kívül – akkor van szükség, ha egy használt ingatlant el-, illetve bérbe akarnak adni. Azaz e bizonyítványok országos adatbázisa elég jól tükrözi, hogy egy-egy évben energetikai mutatók szempontjából milyen minőségű lakások kerültek piacra. Az adatokból a leginkább szembetűnő az, hogy az elmúlt évek megannyi energetikai korszerűsítésének dacára, ilyen téren szinte semmit nem javult a felkínált ingatlanok minősége 2016 és 2021 között. Egyedül a BB kategória aránya mutat jelentősebb pozitív változást, amiben feltételezhető, hogy az is szerepet játszott, hogy már az újépítésű ingatlanokra vonatkozó szigorúbb energetikai előírások életbe lépése előtt is a CC kategóriából ebbe az irányba mozdultak el a beruházók” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az energetikai szigorítás alóli ideiglenes „felmentést” csak az egyszerű bejelentés hatálya alá eső lakóépületek kaptak, amelyek az újabb határidőmódosítást követően 2024-től kell, hogy megfeleljenek a BB kategória követelményeinek.

A 2022-ben épült, illetve piacra került ingatlanoknak – országos átlagban – mindössze tizede tartozik a felső négy kategóriába (AA++ - BB), melyek a referenciaértéknél kevesebb energiát igényelnek. A következő három osztályba (CC - EE) – melyek ennek az értéknek legfeljebb a dupláját fogyasztják – a választék mintegy 37 százaléka tartozik.

A következő két csoportba, melyek rezsije a viszonyítási alap legalább duplája (FF - GG), illetve minimum háromszorosa (HH - JJ), az ingatlanok 22 százaléka, illetve 30 százaléka sorolható. Ám földrajzi elhelyezkedés szerint az egyes területek gyökeresen eltérő képet mutatnak. Vannak megyék, ahol az új tulajdonosra váró, illetve tulajdonost cserélő lakások bő kétharmadában legalább két-háromszorosa a fajlagos energiaköltség az elvárhatónak. Ilyen kedvezőtlen választék jellemzi Békést, Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest, Nógrádot, Jász-Nagykun-Szolnokot. De csak egy árnyalatnyival jobb a helyzet Tolnában, Somogyban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Bács-Kiskunban. A paletta másik végén, az igazán korszerű és takarékos lakások kínálatában Pest megye emelkedik ki a mezőnyből közel 24 százalékos AA+ és BB közötti besorolással. Mellette a legnagyobb arányban (13-15 százalék között) Győr-Moson-Sopronban, Fejérben és Veszprémben kerülnek forgalomba olcsón üzemeltethető otthonok.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ezek az adatok is híven tükrözik a jellemző piaci tendenciát, a fizetőképes keresletben megmutatkozó nyugat-keleti lejtést. Továbbá: a legalább BB-s kategóriájú ingatlanok jelentősebb választéka azt is mutatja, hogy mely városokban, térségekben indultak a közelmúltban nagyobb volumenben újlakás-építések. E mellett olyan lokális folyamatokra is utal a bővebb prémium-választék, mint Pest megyében a fővárosból való kiköltözés, vagy Hajdú-Biharban a Debrecen-központú keleti fejlesztési pólus kialakulása.

Összességében az tűnik ki az adatokból, hogy aki ingatlanvásárláskor kifejezetten a fenntarthatóságot keresi, az a korábbi lakhelyétől esetleg csak igen messze találhat ehhez bővebb választékot. A szakértő hozzátette, hogy a költözés mellett a rezsiköltségek csökkentésének további hatékony módja lehet a meglévő ingatlan energetikai felújítása is, amihez az év végéig még elérhető állami hozzájárulás is (például az otthonfelújítási támogatás, illetve a falusi CSOK), azonban a jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján az idő már igencsak szorít.


Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás: