Mesterséges intelligencia segítheti a fogak megtartását

Közismert az az általános fogorvosi ajánlás, amely szerint minden nap legalább kétszer 2 percet kellene a fogmosásra szánni. Szinte egységes az az álláspont, hogy ha betartjuk ezt az aranyszabályt, már tettünk valamit a szájhigiéniánk megőrzése érdekében. Az otthoni szájhigiéniai termékek palettája folyamatosan bővül, ebbe a termékkörbe is berobbant a mesterséges intelligencia.

Mesterséges intelligencia segítheti a fogak megtartását

Kutatások fényt derítettek arra, hogy a magyarok harmada csak fél évente cseréli le a fogkeféjét, kevesen járnak fogkőleszedésre, nem foglalkoznak a fogínyvérzéssel. Pedig a fogmosás a legalapvetőbb módja annak, hogy megszabaduljunk a fogakon lepedéket képező baktériumoktól, ezzel megelőzzük a fogszuvasodást és az ínybetegségek kialakulását.

Az Oclean európai régiójának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbben az elégtelen higiénia vagy helytelen tisztítás miatt küzdenek fogproblémákkal. „Amikor termékportfóliónkat fejlesztjük, különösen arra összpontosítunk, hogy hogyan javíthatja a technológia a szájüreg egészségét” - Roger Yu.

Jó hír, hogy a technológiai újítások egyre inkább lehetővé teszik a szájüreg higiéniai egyensúlyban tartását. Az ételmaradékok eltávolításán túl, rendelkezésre állnak eszközök az ínyápolásra és a fogkőképződés megelőzésére is.

„Különböző fejkialakítású fogkefék érhetőek már el piacon, ezek mellett kiegészítő szájápolási, tisztítási eszközöket is érdemes alkalmazni, hogy megteremtsük az optimális szájhigiéniát” – javasolja dr. Dergez Márk fogszakorvos.  A szakértő példaként említett a szájvizet, a nyelvtisztítót, a fogselymet.

Sokszor igazi harc rávenni a gyermekeket is a fogmosásra. A szakértő szerint szülőként a leginkább azzal mutathatunk példát, ha mi magunk is rendszeresen és alaposan mossuk a fogunkat, akár együtt a gyerekekkel, hogy lássák és megtanulják a helyes technikát. Az Oclean applikációja is segítheti például a szülőket abban, hogy felmérjék és nyomon kövessék a gyermekek fogmosási szokásait.

„Amikor fogkefét választunk, az elsődleges szempont minden esetben a fej kialakítása kell, hogy legyen” – figyelmeztetett dr. Dergez Márk. „Hagyományos fogkefe esetében több választási lehetőségünk van, a durvábbtól egészen a finomabb sörtekialakításig és fejformáig.  Elektromos esetében már szűkösebb a választék, azonban ezeknél már nagyon alaposan kidolgozott fejekről beszélhetünk, az ovális, kerek, nyújtott kialakítású eszközök különböző mozgási amplitúdóval és mozgásformával rendelkeznek. Az okos fogkefefejek kidolgozása a leginnovatívabb, ezek tökéletesen követik a páciens ínyének és fogainak a vonalát, biztosítva a hatékony fogtisztítást” – fejtette ki a szakértő.

Itt a legígéretesebb technológia

Bár már a hagyományos fogkefék is egyre fejlettebb technológiával készülnek, a mesterséges intelligencia forradalma nem kerüli el a fogápolás területét sem.  

„A megelőzés, ideértve a rendszeres szájhigiéniát és fogászati ellenőrzéseket, az a terület, amelynél a legnagyobb előnyökkel jár az AI alapú megoldás alkalmazása” – magyarázta az Oclean európai régiójának elnöke. „Olyan technológiákba fektettünk, amelyek például hangvezérléssel segítik a felhasználókat a tisztítási folyamat során, okos érintőképernyőt alkalmazunk, amely valós idejű visszajelzést ad a szájüreg tisztasági állapotáról. Reméljük, hogy a technológia előnyeinek kihasználása ösztönzi majd a használókat arra, hogy rendszeresen mossanak fogat, ami már önmagában javulást eredményez a szájüreg egészségi állapotában” – tette hozzá Roger Yu.

Dr. Dergez Márk azt hangsúlyozta, hogy az AI technológia már képes személyre szabni a tisztítási programot, elemzi használója száját, meghatározza a szükségleteit, ezáltal a tisztítást még alaposabbá teszi. „Applikációk állnak rendelkezésre, amelyek jelzik, hogy mennyire hatékony a fogtisztítás, ha lepedék maradt vissza, azt el kell távolítani” -  magyarázta a fogszakorvos.

A szakértő szerint a modern fogápolási módszerek megváltoztathatják az általános téziseket a fogmosásra szánt idő hosszáról.  

„Hagyományos fogkefével továbbra is átlagosan 2-3 perc az ajánlott, elektromos fogkefével 1-1,5 percre csökkenhet az ajánlás, míg az AI fogkefe esetében 1 perc is elég lehet.” Hozzátette, hogy ha a lakosság döntő többsége használna AI fogkefét, javulnának a mutatók, csökkenne a hiányzó, szuvas, törött fogak aránya.

„Azt várom, hogy az AI fogkeféket továbbfejlesztik és kamerával látják el azokat, amelynek segítségével a páciens is láthatja majd az esetlegesen felmerülő problémákat.” 

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás: