Mi az amire nem figyelnek a vevők ingatlan vásárlásakor? Pedig kellene!

Sok ingatlanvásárlóra igaz, hogy nem tudják pontosan, melyek a meghatározó tényezők egy megvásárolni kívánt ingatlannál, illetve azt sem feltétlenül tisztázták magukban, hogy mi a fontos számukra.

Mi az amire nem figyelnek a vevők ingatlan vásárlásakor? Pedig kellene!

A vevők rendkívül eltérőek, így különböznek az igényeik, az életmódjuk, szokásaik, ezért az is változatos, hogy mire figyelnek ingatlanvásárláskor - kezdte Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Tapasztalatai szerint sok esetben kezdetben még maguknak sem fogalmazzák meg pontosan, hogy mit is szeretnének igazán. Ugyanakkor, ha elkezdenek nézelődni az ingatlanpiacon, akkor az így szerzett személyes tapasztalat segít körvonalazni a valós igényeket - vélekedett a szakértő.

Akadnak azonban olyan tényezők, melyek egyaránt fontosak minden vevő számára. Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője szerint a prioritási lista a legtöbb vevő esetében általában az elhelyezkedéssel és az árral kezdődik. Utóbbit említette Rencsevics Mária is, aki szerint a rendelkezésükre álló pénzügyi keretre azért figyelnek a vevők, mert vagy nem tudják vagy nem akarják azt túllépni. Így ez egy alapvető és meglehetősen konkrét tényező ingatlanvásárláskor, melyre mindenki figyel.

Hozzátette, hogy a másik szempont ezzel összefüggésben az állapot: valakinek nincs forrása még fel is újítani a megvásárolt ingatlan, másnak nincs lelkiereje vagy ideje egy felújításra. Krausz Gábor szerint az állapot és az energiafelhasználás az, amire a vevők még a leginkább odafigyelnek az ár és az elhelyezkedés mellett.

Rencsevics Mária szerint a lokáció nem mindenki számára egyformán fontos, azaz nem ragaszkodnak valamely utcához, városrészhez. Sokan persze a megszokás vagy a család, iskola, munkahely közelsége miatt kötődnek egy-egy környékhez, de az ingatlan elhelyezkedése a zaj, a környezet, a lakóközösség összetétele miatt is fontos tényező lehet.

Idősebbek esetében fontos a közlekedés és az infrastruktúra miatt is: vagyis, hogy 3-5 percen belül elérhető legyen a tömegközlekedés, és a közelben legyen bolt, orvos.

Abban azonban már sokan bizonytalanok, hogy házat szeretnének vagy inkább lakást, szükségük van-e kertkapcsolatra vagy sem - jegyezte meg Rencsevics Mária, aki szerint sokak számára fontos szempont a szobaszám, mások viszont inkább az ingatlan alapterületére figyelnek. Például akad olyan vevő, aki szereti a nagy tereket, mások éppen ellenkezőleg, a rezsi miatt inkább kis lakást keresnek.

És, hogy mire kellene még figyelni, de a vevők nem feltétlenül figyelnek rá? Ilyenek többek között a jogi rendezettség, tulajdonviszonyok kérdése - említette meg Kruasz Gábor, aki szerint ez az osztatlan közös tulajdonú ingatlanoknál különösen fontos.

Rencsevics Mária felhívta a figyelmet arra, hogy a dél-pesti régióban például sok az osztatlan közös tulajdon, így ott is nagyon fontos szempont, hogy létezik-e az érintett ingatlannál használati megosztás. A jogi helyzet rendezettsége azonban a CSOK, illetve hitel felvétele miatt is fontos, és gyakran csak értékbecslésnél derül ki, hogy ebből a szempontból gondok adódnak egy-egy ingatlannal - mondta a szakértő.

Krausz Gábor egyébként azt szokta javasolni az ügyfeleknek, hogy tekintsenek a megvásárolni kívánt ingatlanra befektetői szemmel is. Még abban az esetben is, ha saját célra vásárolnak, hosszú távra. Emellett úgy véli, hogy sokan nem töltenek elég időt az ingatlan állapotának vizsgálatával, pedig sok későbbi gondtól kímélhetnék meg magukat.

Újépítésű társasházak kapcsán is arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos a kivitelezés minőségének vizsgálata, annál is inkább, mivel ezeknél a friss festés még sok mindent elrejt. Sokat segít persze, ha a kivitelezőnek vannak referencái és garanciát is kínál a megvásárolt ingatlanra - jegyezte meg.

Végül egy tippet is adott az ingatlanvásárlóknak: lehetőleg legyen valami különleges, egyedi a megvásárolt ingatlanban. Ugyanis, ha rosszabb a helyzet a lakáspiacon, akkor az egyforma, tucatlakásokból sok eladóvá válik, és ilyenkor nagy konkurenciával néz szembe az, aki értékesítene. Ezért nem árt, ha valami miatt kiemelkedik az ingatlanunk a tömegből, valamilyen tulajdonsága révén megkülönböztethető. Ezáltal ugyanis nagyobb figyelem irányul rá, és így könnyebben talál magának vevőt.

De mivel ennyi tényezőre szinte lehetetlen figyelni, ezért Rencsevics Mária szerint a legfontosabb, hogy a vevők elsősorban a saját igényeikre figyeljenek, azokat priorizálják. A számukra fontosabb szempontokat helyezzék előtérbe, és azon tényezők esetében kössenek csak kompromisszumot, melyek ezen lista alapján kevésbé relevánsak.

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás: