Mi ez a nagy mozgás a tőzsdéken? Most akkor föl vagy le?

Az elmúlt napok elég eseménydúsan teltek a részvénypiacokon. Nagy emelkedés, majd nagy beleadás, aztán az elmúlt két napban meginduló emelkedés jellemezte a vezető indexeket.

Mi ez a nagy mozgás a tőzsdéken? Most akkor föl vagy le?

Mindeközben a Deutsche Bank elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon eredményein már láthatók a gazdasági lassulás, sőt az előttünk álló recesszió jelei.

Sőt, egyes jegybankárok arra figyelmeztetnek, hogy a jegybanki alapkatok emelésére akár még a várakozásokon felül is szükség lehet, ha a maginflációs adatok emelkedése nem mutat fordulatot.

Így jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mire fel ez az egész emelkedősdi?

Ha egy kicsit távolabbra nézünk, s például a jövő évi eredményvárakozások alapján számítjuk a részvényindexek P/E értékeltségét, akkor meglepő dolgokat láthatunk. Az elmúlt egy hónap alatt, azaz szeptember közepéhez képest jelentősen csökkentek az index P/E értékek.

A DAX esetében 10,2-ről 9,8-ra, ami most már 15 százalékkal múlja alul az elmúlt 17 év átlagos értékét. A BUX esetében 5,7-ről 5,3-ra változott ez az érték, ez több mint 40 százalékos elmaradást mutat a 9,3-as átlagtól, s kicsivel haladja meg a 17 éves 4,6-es minimum értéket.

Az S&P500 és a Nasdaq egy hónapja még bőven az átlag fölött volt a 16,4-es és 21,9-es értékkel. Ezek most már 15,4-re és 18,4-re csökkentek, ami az S&P500 esetében még enyhén a 14,7-es átlag fölött, míg a Nasdaq esetében viszont már a 18,8-as átlag alatt van. Ez alapján ugyan még nem beszélhetünk extrém olcsóságról az amerikai indexek esetében, de mindenképpen kedvezőbbé váltak az értékeltségek.

Ugyanakkor a DAX már sokkal attraktívabb, míg a BUX nagyon olcsónak tűnik. Az utóbbi esetében az elsődleges indok szerintünk az EU-val folyó vita és az, hogy a befektetők szkeptikusak a kimenetel tekintetében. Ezért ha olyan megállapodás születik, ami nem, vagy csak kis pénzvesztéssel jár, akkor komoly emelkedési potenciál van a magyar a részvényekben - vélik az ERSTE elemzői.

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás:

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás: