Milyen a magyar fiatalok inflációs érzékelése?

Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.

Jóval nagyobb mértékű drágulást érzékelnek a fiatalok, mint amit a hivatalos adatok tükröznek. Februárban ugyanis a 19-29 éves korosztály tagjai szerint átlagosan 19 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál. A mediánérték is 16 százalékos éves áremelkedésről szólt – erre jutott a K&H ifjúsági index az első negyedévben. 

Korábban stimmelt, most nem

A felmérésben szereplő, februári éves inflációra vonatkozó két számjegyű értékek jóval meghaladják az 5 százalék feletti ütemről szóló hivatalos adatot. Mindez azért is érdekes, mert tavaly is jelentős eltérés volt a fiatalok által érzékelt infláció és a tényadat között, miközben tavalyelőtt, 2023 elején – az extrém drágulás időszakában – a fiatalok által érzékelt infláció gyakorlatilag megegyezett a közölttel, mindkettő 26 százalékos volt. 

A friss felmérés részletes számaiból az is látszik, hogy mindössze a fiatalok 8 százaléka tapasztalt 1-4 százalékos, vagyis alig érzékelhető drágulást. Ezzel szemben a többiek jóval magasabb értékeket mondtak: 18 százalékuk 5 és 10 százalék közé tette az érzékelt infláció mértékét. Emellett 15 százalékuk 11-14, további 13 százalékuk pedig 15-19 százalék közötti áremelkedésről számolt be. Szintén közel hatoduk 20-24 százalékos drágulást tapasztalt a mindennapokban. Majdnem atizedük még mindig 40 százalékot meghaladó, kiemelkedően magas inflációs értéket említett - utóbbiak aránya 2023 elején még a 25 százalékot is elérte. 

További drágulást vár a többség

Ahogy a korábbi felmérésekben, most is választ adtak a fiatalok arra, hogy mire számítanak a jövőben. A múlt év első negyedévében készült felmérés szerint 19 százalékuk számított arra, hogy egy év alatt az árak lényegében nem változnak vagy maximum 5 százalékkal emelkednek. A legfrissebb felmérés szerint az arányuk 14 százalékra csökkent az idén, vagyis ennyien számítanak stagnáló vagy mérsékelt drágulásra 2026 elejére. 

2024 első negyedévében 17 százalékuk várta azt, hogy 5-10 százalékkal lesznek magasabbak az árak az idei év elején. Emellett 11-15 százalékos növekedést 8 százalékuk tartott valószínűnek. Most viszont az előbbiek aránya 21, utóbbiaké 14 százalékra nőtt. Összességében a múlt évben tízből négyen számítottak áremelkedésre, az idén viszont tízből már hatan.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2025. február 7. és 17 között történt.

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás: