Minden második megváltozott munkaképességű ember dolgozik

Ma már csaknem minden második megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Bonyhádon.

Minden második megváltozott munkaképességű ember dolgozik

Fülöp Attila a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Nonprofit Közhasznú Kft. új üzemének átadásán hozzátette: tíz éve az Orbán-kormány olyan országot vett át, ahol 3,6 millió ember dolgozott, 73 500 forint volt a minimálbér, és a megváltozott munkaképességűek közül csak minden ötödik tudott elhelyezkedni.
    
Ma 4,7 millió ember dolgozik az országban, 200 ezer forint a minimálbér, csaknem majdnem minden második megváltozott munkaképességű bérből tartja el magát és a családját - mondta.
    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a cég új telephelye az egész országnak fontos, mert általa is növekedni tud a gazdaság, és sok családnak ad megélhetést. Azt mondta, a bonyhádi üzemnek van egy szolidaritási értéke is. Fontos, hogy munkalehetőséget teremtsünk azoknak, akiknek valamiért megváltozott, de nem tűnt el a munkavégző képességük a tíz éve meghirdetett "segély helyett munka" elvnek megfelelően - fűzte hozzá.
    
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt: a kft. bonyhádi üzemére nem csak azért van szükség, hogy ki tudja egészíteni az itt dolgozók jövedelmét, hanem azért is, mert a megváltozott munkaképességűek érezhetik, a társadalomnak szüksége van rájuk és értékes munkát végeznek. Megjegyezte, az elmúlt években Bonyhádon jelentősen fejlődött a gazdaság, a város ipari parkja újabb csarnokokkal bővült; az Erfo Kft. telephelye azoknak ad munkát, akiket ott nem tudnak alkalmazni.
    
Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), Bonyhád polgármestere elmondta, azért is fontos az új lehetőség a megváltozott munkaképességűeknek a városban, mert a környező településeken a hasonló üzemek bezártak.
    
Csizi Péter, a kft. ügyvezető igazgatója közölte: az új bonyhádi üzem, amely a cégcsoport 207. hasonló létesítménye, nyolcvan megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, és várhatóan a jövő héten öttel még nő az üzem létszáma. Ismertette: a kft. több mint 900 üzleti partnerének tízezer fajta, 24 millió terméket ad el évente. A cég létszáma évről évre nő, tavaly 12 új telephelyen több mint 700 munkahelyet hoztak létre, ezzel párhuzamosan növekszik a cégcsoport árbevétele is. "Azt tapasztalom, hogy a kormánynak fontos a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása, és azok a védett üzemek, ahol piaci körülmények között, de az egyéni szükségletekhez igazodva tudjuk foglalkoztatni őket" - mondta az ügyvezető.

Több mint 100 település külterületi útfejlesztését támogatja a kormány

A vidéken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek, ezt pedig az Agrárminisztérium is támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás első körében több mint száz vidéki önkormányzat külterületi útfejlesztésének finanszírozására kerülhet sor 8,4 milliárd forint összegben - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 12. 03. 14:30
Megosztás:

Sok változást hoz az új transzferár rendelet

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új transzferár rendelet normaszövegét, amely várhatóan idén hatályba is fog lépni. Az új rendelet számos érdemi változást hozhat a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek szabályozásában, jelentősen befolyásolja majd az adminisztrációs és dokumentációs követelményeket, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes időben szakértő segítségét kérni a felkészüléshez.
2025. 12. 03. 14:00
Megosztás:

Megéri beszállni a Dogecoin spot ETF-be? – Valódi esély vagy újabb mém-lufi?

A Dogecoin ismét reflektorfénybe került: elindult az első spot ETF, amely lehetővé teszi a befektetők számára, hogy közvetlenül vásároljanak DOGE-t anélkül, hogy saját tárcát kellene kezelniük. De vajon elég-e ez a mémcoin újraélesztéséhez? Vagy a Dogecoin sztorija végleg kifulladt? Megvizsgáljuk, mit jelent az ETF-indítás, miért nem reagált rá érdemben a piac, és milyen kockázatokkal jár most DOGE-ba fektetni.
2025. 12. 03. 13:30
Megosztás:

A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat egy vírus miatt

A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében. A vakcinázás nem hatékony a betegség ellen, hosszú távon az aktív immunitás hozhatja el a megoldást - nyilatkozta az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének főtitkára szerdán az MTI-nek.
2025. 12. 03. 13:00
Megosztás:

A magyar munkaerőpiac stabil és erős, továbbra is magas a foglalkoztatás, miközben az álláskeresők száma mélyponton van

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 novemberében 220.688 fő volt, ami tavalyhoz képest több mint 4 ezer, 2010-hez képest pedig mintegy 335 ezer fős csökkenést jelent. Nemzetközi összevetésben Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2025. 12. 03. 12:30
Megosztás:

Új kriptórali indul? – A BTC, Solana és XRP árfolyama kilőtt a Vanguard áttörése után

A kriptopiac ismét forrósodik: a Bitcoin átlépte a 93 000 dolláros szintet, a Solana 12%-ot emelkedett egyetlen nap alatt, az XRP pedig közel 10%-os pluszban zárt – miközben soha nem látott mértékű tőke áramlik az új generációs kripto ETF-ekbe.
2025. 12. 03. 12:00
Megosztás:

Rekord a magyar műtárgypiacon – 150 millióért kelt el a briliáns fülbevalópár a BÁV ART aukción!

Sikerrel zárult a BÁV ART 86. Művészeti Aukciójának első napja – több kiemelt ékszer és óra is gazdára talált. Szerdán és csütörtökön további tételek kerülnek kalapács alá.
2025. 12. 03. 11:30
Megosztás:

Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága

Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
2025. 12. 03. 11:00
Megosztás:

Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A SZÉP-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon, amely a belföldi turizmus motorjaként kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését. A Kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött.
2025. 12. 03. 10:30
Megosztás:

Az autósok fele évente biztosítót vált - az Allianz vezeti a bizalmi rangsort

A magyar autós társadalom jelentős része rendkívül árérzékeny és mobilis, ha a kötelező biztosításról van szó: tízből közel öten minden évben újraosztják a lapokat a biztosítók között – derül ki a Kovács Autóalkatrész Kft. legfrissebb, több mint 2000 fő bevonásával készült piaci felméréséből. A kutatás rámutatott, hogy bár az árdominancia megkérdőjelezhetetlen, a bizalmi indexet magasan az Allianz vezeti, míg a digitális csatornák szerepe mára szinte egyeduralkodóvá vált az ügyfélszerzésben.
2025. 12. 03. 10:00
Megosztás:

Stagnáltak a fejlett piaci hozamok, érdemben nem változott a dollár euróval szembeni, és a forint árfolyama sem

A hétfői jelentős fejlett piaci hozamemelkedés után tegnap alig volt mozgás az amerikai és az európai kötvénypiacon, noha az euróövezeti infláció a váratlanul 2,2%-ra emelkedett, és bár a maginfláció 2,4%-on stagnált, a szolgáltatásinfláció is gyorsult, 3,5%-ra.
2025. 12. 03. 09:30
Megosztás:

Erősödéssel zártak a Wall Street vezető indexei, az emelkedést a technológiai cégek drágulása támogatta, a Boeing részvényei kétszámjegyű emelkedést mutattak

Emelkedtek kedden az amerikai indexek, amit a technológiai szektor és a bitcoin erősödése támogatott. A Dow Jones 0,4%-kal, az S&P 500 0,3%- kal, míg a Nasdaq 0,6%-kal zárt magasabban.
2025. 12. 03. 09:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek

Jelentősen emelkedtek a Bayer részvényei, az euróövezet novemberi inflációja kissé meghaladta a piaci várakozásokat, az előzetes közléssel megegyezően éves alapon 0,6%-kal nőtt a magyar GDP a harmadik negyedévben
2025. 12. 03. 08:30
Megosztás:

Újabb ipari vállalat a tőzsdén - a MetMax Europe a BÉT XTend friss kibocsátója

Megkezdődött a kereskedés a MetMax Europe Nyrt. részvényeivel a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését segítő BÉT Xtend piacon. A több évtizedes múltra visszatekintő, fémmegmunkálásra specializálódott cég számára a tőkepiac nem ismeretlen terep, kötvénykibocsátóként már 2021 óta jelen van a BÉT Xbond platformján. A mostani lépés a MetMax Europe hosszú távú növekedési stratégiájának újabb állomása.
2025. 12. 03. 08:00
Megosztás:

Rippl-Rónai brilliáns Kunffy portréja, Scheiber futurista táncosnői és id. Markó Károly egyik főműve - a Virág Judit Galéria karácsonyi aukciója igazi művészeti szenzáció lesz

Ikonikus magyar festők csúcsművei - köztük Rippl Rónai József kukoricás portréja - kerülnek kalapács alá a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Rippl-Rónai jó barátját, Kunffy Lajost örökítette meg a festményén. Az aukción szerepel majd id. Markó Károly életének egyik főműve, a Rhodopis cipője is. Szőnyi István a Dunakanyart, Kmetty János a Városligetet festette meg, míg Scheiber Hugó a fülledt pesti éjszakába enged betekintést. A galéria ingyenes kiállításon mutatja be a festményeket - a hazai közönségnek már csak néhány napja maradt arra, hogy élőbe is láthassa a kivételes magyar remekműveket, mielőtt azok a december 8-i árverésen új tulajdonoshoz kerülnek.
2025. 12. 03. 07:30
Megosztás:

Amikor a magyar tapasztalat találkozik az ázsiai piaccal

Egyre több magyar vállalkozó és szakember figyel Ázsiára, ahol a gazdasági növekedés tempója és a piac mérete lenyűgöző lehetőségeket kínál.
2025. 12. 03. 07:18
Megosztás:

Idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Vásárosnaményban.
2025. 12. 03. 07:00
Megosztás:

Stratégiai együttműködéssel erősíti piaci pozícióját a Pensum és az Őrmester

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására törekszik, amelyek erősítik piaci pozíciójukat. A tervek szerint megosztják üzleti, fejlesztési, innovációs és tőkepiaci tapasztalataikat, valamint támogatják egymást növekedési stratégiájuk megvalósításában, ügyfélkörük bővítésében.
2025. 12. 03. 06:30
Megosztás:

Milliárdos támogatás + adókedvezmény

A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény igénybevételét is.
2025. 12. 03. 06:00
Megosztás:

Magasabb fizetésért érteni és használni is tudni kell az AI-t, de nem mindenki fér hozzá

A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
2025. 12. 03. 05:30
Megosztás: