Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

A nemzetközi befektetői hangulat javulása miatt a pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, aki ugyanakkor fontos kérdésnek tartja, hogy sikerül-e tartósan visszakapaszkodni a 46 ezer pontos szint fölé.

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

A BÉT részvényindexe, a BUX 11,18 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 45 859,30 ponton zárt szerdán. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP grafikonján nincs érdemi változás, napok óta oldalazik az árfolyam, fontos ellenállási szint 11 090 forintnál, míg támasz 10 500 forintnál húzódik. Szerdán az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 870 forintra csökkent, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama elrugaszkodott a 2735 forintos támasztól, meghatározó ellenállás 2820 forint közelében húzódik. Szerdán a papír 28 forinttal, 1,02 százalékkal 2784 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Richter jegyzése a 200 napos mozgóátlaghoz ért, meghatározó támasz-zóna látható a 8000-8060 forintos szintek között, amire az elemző szerint csütörtökön kiemelten érdemes figyelni; letörése esetén 7811 forintnál adódna a következő fontosabb támasz, míg ellenállás 8230 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,74 százalékkal 8060 forintra esett szerdán, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama ismét emelkedik, a 425 forintos ellenállást tesztelheti, áttörése esetén 438 forintnál adódna a következő szint, míg támaszt a 30 napos mozgóátlag képez 417 forintnál. A részvény árfolyama 6,0 forinttal, 1,43 százalékkal 424,50 forintra nőtt, forgalma 219,2 millió forint volt szerdán.

Az elemző jelezte azt is, hogy a Richter célárfolyamát 9600 forintról 10 ezer forintra emelte a lengyel Santander Biuro Maklerskie, változatlanul felülsúlyozás ajánlással, az HSBC pedig 8600 forintról 8900 forintra, változatlanul tartás ajánlással. Az OTP célárfolyamát az Autonomous Research 10 086 forintról 11 405 forintra emelte, az ajánlást alulsúlyozásról semlegesre javította.

Az OTP közzétette a tavalyi osztalék kifizetésének rendjét, a részvényenként 300 forintos osztalékot június 5-én kezdik kifizetni. A szelvényvágás napja május 25, utoljára május 24-én, jövő szerdán lehet megvásárolni osztalékszelvénnyel az OTP részvényeket.

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás:

Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak

Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
2026. 04. 06. 09:00
Megosztás:

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás: