Miskolcon folytatta áruházfelújítási programját a Praktiker

Teljesen megújult a Praktiker miskolci áruháza, amely szeptembertől nagyobb eladótérrel és szélesebb termékkínálattal várja vásárlóit. A barkácsáruház felkészült az Otthonfelújítási programot igénybe vevő családok és az építőipari szakemberek kiszolgálására.

Miskolcon folytatta áruházfelújítási programját a Praktiker

A Praktiker országos áruházfejlesztési programja Miskolcon folytatódott, ahol mintegy 180 millió forintos beruházás keretében modernizálta áruházát a magyar tulajdonú vállalat. A barkácsáruház már 1999 óta szolgálja ki a megyei jogú város és környéke lakóinak igényeit. Az üzletegység az elmúlt több mint két évtizedben a helyi barkács- és építőipari piac meghatározó áruházává vált, és 85 embernek biztosít munkahelyet. A vásárlói igények folyamatos változása, illetve a különböző otthonszépítési, felújítási, barkácsolási és kerti termékek iránti kereslet növekedése miatt a Praktiker miskolci áruházának újragondolására volt szükség, ezért a vállalat optimalizálta az eladóterület nagyságát, tovább bővítette a termékkínálatát, javította a kiszolgálás minőségét, illetve egy új arculati koncepciót valósított meg.

„Miskolcon az elsők között nyitott áruházat a Praktiker a hazai piacra lépése idején, fontos számunkra ez a régió, és azt tapasztaljuk, hogy a helyi kivitelezők, mesteremberek is kedvelnek bennünket, nem csak a lakossági vásárlók. Az áruházfejlesztés célja az volt, hogy a vevőknek kényelmesebb, gyorsabb kiszolgálást biztosítsunk, mindemellett pedig szélesebb árukészletet tudjunk kínálni. Kibővült a festékosztályunk, ahol az új termékek éppen úgy elérhetőek, mint a régi jól bevált szolgáltatásaink, például a festékkeverés. A bútorosztályunkon inspiráló környezetben új konyhabútorokat, szélesebb nappali bútor választékot mutatunk be.

Az elektromos osztályunkon újra terveztük a lámpa bemutatónkat, árukészletünket a jelenlegi trendeknek megfelelően bővítettük. Építőanyag osztályunkon elérhetővé tettük a drive-in típusú vásárlást is, ezáltal az autókkal közelebb lehet parkolni az árukiadási pontokhoz” – mondta Kádár Gabriella a Praktiker Kft. Kelet-Magyarországért felelős értékesítési vezetője. Hozzátette: a miskolci Praktiker áruház csempe, szaniter, építőanyag forgalma jellemzően jelentős részarányt tudhat magának az összforgalomból, de az áruháznak hagyományosan erőssége a lámpák értékesítése is. Az áruházban új tanácsadói pontok segítik a vásárlókat a tájékozódásban, míg a helyi vállalkozásokat, intézményeket és szervezeteket kiemelt kapcsolattartó segíti az árubeszerzésben.

A Praktiker várakozásai szerint az őszi időszakban és 2022 elején még jelentősebb mértékben lesz érezhető az Otthonfelújítási program támogatásait igénybe vevők érkezése az áruházba. Minőségi kiszolgálásuk kiemelten fontos, ezért a Praktiker megfelelő árukészlettel, felkészült munkatársakkal várja a vásárlókat, különös tekintettel az építőanyag, a csempe és a szaniter szortimentre, amelyből mindig megfelelő mennyiségű készlet áll a vásárlók rendelkezésére.

------------------------------------------------

A Praktiker elérhetősége és nyitvatartása:

3516 Miskolc, Pesti út 7.

Hétfő-szombat: 8:00-20:00

Vasárnap: 9:00-17:00

------------------------------------------------

Nettó 76,23 milliárd forintos árbevételt ért el a Praktiker 2020-ban. A Praktiker 20 áruházzal rendelkezik Magyarországon, mintegy 130.000 négyzetméternyi értékesítési területet működtet, s csaknem 1700 embernek ad munkát. A barkácspiacon a Praktiker 32-33 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szereplő. A Praktiker mintegy 340 beszállítóval dolgozik, a magyar beszállítók aránya meghaladja a 85 százalékot.

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás:

Izrael naponta tízórás "humanitárius szünetet" tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. 07. 27. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 27. 18:00
Megosztás:

Coca-Cola vagy PepsiCo: melyik üdítőóriás a jobb befektetés?

Bár az amerikai gyorsjelentési szezon még csak most kezdődött, a két legnagyobb üdítőipari rivális, a PepsiCo (NASDAQ: PEP) és a Coca-Cola (NYSE: KO) már közzétette a 2025 második negyedévére vonatkozó eredményeit. A szénsavas italok csökkenő népszerűsége, valamint a Pepsi esetében a nassolnivalók iránti kereslet visszaesése visszafogott növekedést eredményezett.
2025. 07. 27. 17:00
Megosztás:

KIM: mikrotanúsítványok a szakképzésben is

A legfrissebb jogszabályváltozások új lehetőségeket teremtenek a szakképzésben, hogy a mikrotanúsítványokkal a rendszer gyorsabban és rugalmasabban reagálhasson a munkaerőpiac igényeire - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is - méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
2025. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Jogalkotási baki: megszűnt az adómentesség a négygyermekes idősebb anyáknál

A családi pótlékra vonatkozó új törvényi definícióval sikerült az állítólagos szándék ellenére törölni az idősebb négy vagy többgyermekes anyák adómentességét.
2025. 07. 27. 14:00
Megosztás:

18 ezer munkahely veszett el a kaliforniai gyorséttermekben a minimálbér-emelés után

Visszaesett a foglalkoztatottak száma Kalifornia gyorséttermeiben, miután az államban törvény kötelezte a foglalkoztatókat a minimális órabér emelésére 2024-ben – derül ki egy friss gazdasági elemzésből.
2025. 07. 27. 13:00
Megosztás: