Mit kell tudni a START programról?

A START vállalkozói ösztöndíj nem csak az innovatív ötletek megvalósulásáról szól, a program szakmai és anyagi támogatásával tényleges vállalkozások tudnak a piacra lépni - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mit kell tudni a START programról?

A vállalkozói tehetségeket támogató START program indulása alkalmából tartott eseményen Nagy-Vargha Zsófia az eseményen közölte: a kormány úgy tekint a tehetséggondozásra, mint befektetésre a jövőbe.

Kiemelte, a kormány szándéka mellett teljes társadalmi konszenzus áll, hiszen a Nemzeti Tehetség Program forrásainak egy része az 1 százalékos szja felajánlásokból származik. Idén pedig több mint 270 ezer embertől 2,5 milliárd forint felajánlás érkezett.

Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője elmondta, hogy ezen a héten hirdették meg a START pályázatot, amire a 18-27 év közötti fiatalok január 17-ig jelentkezhetnek.

Hozzátette, a Nemzeti Tehetség Program honlapján (nemzetitehetsegprogram.hu) megtalálhatók a részletek, amelyek szerint maximum 30 csapat kerül be a START programba, amely az idei évtől már két lépcsőből áll.

A program első szakaszában a fiatalok a vállalkozói létről, a vállalkozás beindításáról szerezhetnek alapvető tudást, ugyanis marketing képzést, üzletfejlesztést és jogi tanácsadást is kapnak. A részvevőknek minden héten különböző feladatokat kell teljesíteniük és mindig csak a legjobbak jutnak tovább: hétről-hétre kiesnek csapatok.

Az első szakasz lezárásaként meghallgatják a program részvevőit, hogyan fejlődtek, hogyan tudják bemutatni, eladni majd a befektetőknek a saját ötletüket. A szakmai zsűri a második szakaszba 10 csapatot juttat tovább, akik itt már a konkrét ötletet segítő szakmai képzést kapnak. Végül a program részvevői júniusban szakmai zsűri és a befektetők előtt mutatják be ötletüket.

A versenynek négy nyertese lehet: az első két helyezett 5-5 millió, a második két helyezett pedig 3-3 millió forint támogatásban részesülhet, a nyereményt a csapatok a vállalkozások létrehozására is fordíthatják - ismertette Sándor-Kovács Dóra.

A KIM helyszínen kiadott közleménye szerint a Nemzeti Tehetség Program célja, hogy támogassa a 18-27 év közötti fiatalokat a vállalkozásindításban és segítse őket az ötlettől a piacra lépésig.

A mostani programra - ami majd 2025 március és június között zajlik - a fenntartható energia, a tudatos életmód fejlesztése okosmegoldásokkal (pénzügyi tudatosság, ökotudatosság, mentális egészség és egészséges életmód), valamint a generációk közötti tudásmegosztás erősítése témakörökben jelentkezhetnek a fiatalok akár ötletfázisban lévő, akár már kiforrott megoldásokkal.

A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminál közös programja olyan innovatív, a jelenlegi kihívásokra reagáló, megvalósítható ötleteket, elképzeléseket, megoldásokat támogat, amelyek fókuszában Magyarország saját erőforrására épülő fejlesztése áll - olvasható a minisztérium közleményében.

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás: