Moratórium: a kilépéssel csökkenthetjük is hitelterheinket

A hiteltörlesztési moratórium jelenlegi szakaszában nem csak a védernyő alatt maradásról érdemes dönteni. A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy azon ügyfelek számára, akik korábban magas kamatozású, vagy épp változó kamatozású hitelt vettek fel, a bankkal történő kapcsolatfelvétel arra is lehetőséget ad, hogy a moratórium után olcsóbb, vagy kedvezőbb kondícióval bíró kölcsönre történő hitelcserével csökkentsék terheiket. A vállalati ügyfelek esetében ez bevett gyakorlat volt az elmúlt hónapokban.

Moratórium: a kilépéssel csökkenthetjük is hitelterheinket

A vállalatok hitelcserével jöttek ki a moratóriumból

A moratórium jelentette fizetési haladékból eddig kilépett vállalati ügyfeleink nagy része új hitellel váltotta ki moratóriumban lévő tartozását köszönhetően annak, hogy tudtunk számukra – és tudunk ma is az érdeklődőknek – kedvezőbb kamatfeltételeket kínáló konstrukciókat ajánlani – válaszolta a money.hukérdésére az UniCredit Bank. Az Erste banknál a moratóriumból eddig kilépett vállalati ügyfelek több mint egyharmada igényelt új támogatott hitelt, s a Takarékbank vállalati ügyfelei is szép számmal éltek ezzel a lehetőséggel.

A lakossági ügyfelek számára is adott a hitelcsere lehetősége

A bankok várakozása szerint a moratórium folytatásának új szabályrendszere miatt a következő hetekben megélénkülhet a kereslet a hitelcserés megállapodások iránt, ráadásul a lehetőség nem csak a vállalati, de a lakossági ügyfelek számára is nyitott. Ahogy a Takarékbankban megjegyezték, a lakossági és vállalati oldalon egyaránt kínálnak fizetéskönnyítő megoldásokat, ami átstrukturálást és/vagy fix kamatozást is jelenthet. Az Ersténél is azt hangsúlyozták, hogy a lakossági ügyfelek számára folyamatosan biztosítják a fix kamatozásra történő átszerződés lehetőségét, s nyitva áll a hitelkiváltás lehetősége a moratóriummal élő lakossági ügyfelek részére az UniCreditnél is.

Fontos látni – hangsúlyozták a Raiffeisen Banknál -, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlás keretében hívta fel a bankok figyelmét arra, hogy a fizetési nehézséggel küzdő ügyfelek számára, velük egyetértésben olyan közös adósságrendező megoldásokat kell kidolgozniuk, amelyek biztosítják, hogy az ügyfél fizetési képessége fizetési nehézség esetén is megmaradhasson. Ugyanakkor a moratóriumból történő kilépésnél a hitelcsere lehetősége az egyébként törleszteni tudó ügyfelek számára is számottevő tehercsökkenést okozhat.

Ahol már most érződik a kamatemelés

A leginkább a változó kamatozású hitelekkel rendelkezőknek érdemes elgondolkodniuk azon, hogy a moratórium elhagyása után új szerződéskötéssel védik ki a számukra már az első törlesztőrészlet megérkezésekor tapasztalható kamat- és így törlesztési teher emelkedés hatását. A jogszabály szerint a moratórium ideje alatt történt kamatváltozást a bankok érvényesíthetik. Ez a hosszan fix hitelek esetében nem érződik, hiszen a bankok csak a kamatciklus változásakor aktualizálhatják kamataikat az adott hitelnél az aktuális kamatszinthez. Miután viszont a változó kamatozású hitelek esetében a kamatok jellemzően a 3 havi BUBOR mértékéhez vannak kötve, a hitelek így 3 havonta drágultak már az elmúlt időszakban is. Az MNB honlapján elérhető adatok szerint a moratórium kihirdetésének idején a 3 havi BUBOR szintje 0,45 százalék volt, október első napjaira ugyanakkor már 1,79 százalékra emelkedett az iránymutató kamat. Az MNB alapkamat-emelési ciklusa alatt, 2021. júniusától önmagában 1 százalékkal emelkedett a 3 havi BUBOR szintje.

Ennyivel nő a törlesztőrészlet

Az MNB kimutatásai szerint 2021. júniusában a változó kamatozású jelzáloghitelek medián hátralévő futamideje valamivel 7 év felett volt, 64 százalékuknál a hátralévő futamidő 10 év alatt volt. A havi törlesztőrészlet 1 százalékos emelkedése egy 5 százalékos kamatozásról induló még 7 évig törlesztendő 7 milliós hitel esetében a törlesztőrészlet 3,3 százalékos, a még 10 évig fizetett hiteleknél 4,6 százalékos emelkedését hozza magával. Ha a moratórium alatt bekövetkezett teljes BUBOR emelést beszámítjuk, abban az esetben egy még 7 évig törlesztendő kölcsön esetében csak a kamatemelés a törlesztőrészlet 4,5 százalékos emelkedésével jár, a 10 éves esetében pedig 6,4 százalékos a növekedés és a havi teher emelkedése mindkét esetben 5 ezer forint körüli. Az emelkedés egyelőre nem is áll meg, hiszen a becslések szerint a jelenleg 1,65 százalékon álló jegybanki alapkamat a jövő év közepére 2,4-2,5 százalékos szintre kúszhat fel, ez pedig tovább emeli majd a változó kamatozású hitelek tulajdonosainak terhét.

A legsérülékenyebb ügyfelek vannak veszélyben

A jegybanki adatok szerint a jelenleg fennálló lakossági hitelállomány mindössze 26 százaléka, míg a jelzálog-hitelállomány 35 százaléka rendelkezik csak éven belül változó kamatozással. Bár 3 évvel ezelőtt még 55 és 63 százalékon álltak ugyanezek az arányok, fontos látni, hogy a változó kamatozású hitellel bíró 85-90 ezer szerződés túlnyomó része jelenleg is benn van a moratóriumban. Ezen kölcsönök 46 százalékát ráadásul a korábban forintosított devizahitelek teszik ki, amely arra utal, hogy a legsérülékenyebb réteg szembesül most a törlesztőrészletek emelkedésének hatásaival. (Még akkor is, ha a forintosításkor egyébként még a mainál is harmadával magasabb törlesztőrészletekkel szembesültek az adósok.)

Csökkenhet is a havi terhünk

A moratórium felhagyásakor a változó kamatozású hiteleket érdemes tehát fix kamatozású kölcsönökre cserélni, már csak azért is, mert a money.hu kimutatásai szerint ezeknél a kölcsönöknél szeptember közepéig még csak minimálisan tudott a bankok közötti versenyben érvényesülni a jegybanki kamatemelés hatása. Az új hitelek esetében a 10 évre fixált hitelek átlagkamata az MNB szerint augusztusban ráadásul a változó kamatozású hitelek átlagkamatánál 17 bázisponttal olcsóbb, 3,88 százalék volt, ami azt mutatja, hogy akár csökkenthető is fixre váltott hitelek átlagos kamatszintje.  A fenti példánál maradva, ha a még 7 éves futamidővel bíró hitelünket sikerülne az MNB 3,88 százalékos augusztusi átlagos kamatozású hitelére váltani, akkor a futamidő végéig 95 ezer forintot kellene fizetnünk a moratórium után 103 ezer forint körüli összegről induló kölcsön törlesztés helyett.

Ha már a moratórium miatt hosszabb a törlesztés, legyen még olcsóbb

Miután a moratóriumból kikerülő hitelek esetében a védernyő alatt töltött hónapok miatt amúgy is hosszabbodna a futamidő, a hitelcserénél is élhetünk a hosszabb törlesztési idő választásával, így pedig tovább csökkenthetjük havi terheinket. Ha azt kérjük, hogy a hitelcserekor a törlesztési időt 2 évvel hosszabbítsuk meg (számításaink szerint a moratórium miatt is korábbi törlesztésünk amúgy is 24-26 hónappal hosszabbodna meg), akkor a példánkban számított fix hitelünk törlesztőrészlete 77 ezer forint alatt maradna.

Fix hitel cseréje is megérheti

Természetesen a hitelcsere és/vagy a futamidő hosszabbítás lehetősége a már fixált hitelekkel rendelkezők számára is nyitott. A jegybanki adatok szerint az az ügyfél, aki 5 éve, 2016 novemberében vett fel 10 éves fix kamatozású kölcsönt, ma közel 2 százalékkal fizet több kamatot, mit az, aki idén augusztusban vett fel jelzáloghitelt. Természetesen a hitelcsere nem csak azoknak az ügyfeleknek nyitott, akik moratóriumban voltak. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a hitelcsere esetében bizonyos banki és külső költséget (előző hitel végtörlesztésének díja, értékbecslési, közjegyzői díj) az ügyfélnek meg kell fizetnie – bár a bankok ezekről lemondhatnak, illetve – például utólagos visszatérítés formájában – visszaadhatják az ügyfelüknek.

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás:

A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés

A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
2025. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
2025. 09. 12. 06:30
Megosztás:

Így újul meg Fonyód ikonikus kikötője

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését. A közel 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak, így a Dél-Balaton egyik legfontosabb kikötője modern és vonzó központtá válik.
2025. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
2025. 09. 12. 05:30
Megosztás:

Nagy átalakulás után a magyar lakáspiac – Mit hozhat még az Otthon Start?

Az elmúlt öt évben jelentősen átalakult Budapest és a megyeszékhelyek lakáspiaca a kereslet és a kínálat függvényében. Nem meglepő módon a főváros nagy részén 2024-ben alig értékesítettek családi házakat, vidéken viszont voltak olyan nagyvárosok, ahol a piac negyedét ezek tették ki. A következő időszakban a most induló Otthon Start kedvezményes hitelprogram hozhat komolyabb változásokat, Budapesten még inkább felértékelődhetnek a jó állapotú, kisebb lakások, vidéken azonban a magasabb összeghatár miatt a családi házak iránt is megnövekedhet az érdeklődés – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Piaci körkép: fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás

A hazai szállítmányozási és logisztikai szektor egy folyamatosan változó környezetben próbál egyensúlyt teremteni a digitalizációs forradalom, a fenntarthatósági elvárások, az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és a nemzetközi gazdasági kihívások között. Miközben az iparág szereplői innovációs versenyt futnak az ügyféligényekkel – valós idejű nyomkövetés, környezetbarát megoldások, zero waste logisztika – addig a háttérben egyre élesebb problémák húzódnak: munkaerőhiány, infrastrukturális hiányosságok, drasztikusan emelkedő működési költségek, globális ellátási zavarok és egyre komplexebb vám- és kereskedelmi szabályozások. Az ágazat jövője már nemcsak a járműveken, hanem az adatvezérelt döntéseken, a mesterséges intelligencián és a proaktív kapacitásmenedzsmenten is múlik.
2025. 09. 12. 04:30
Megosztás:

Lezajlott a Startup Világbajnokság budapesti fordulója - Az EV.analytica képviseli Magyarországot a San Franciscó-i döntőben

A Startup Világbajnokság budapesti fordulójával hivatalosan is megkezdődött az őszi startup szezon. A rangos eseményen az EV.analytica csapata diadalmaskodott, így ők utazhatnak a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a fődíj egy 1 millió dolláros befektetés.
2025. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály

A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj. Vasárnap és a jövő hét elején további csapadékra kell készülni, így várhatóan az eddig szárazabb területeken is mérséklődni fog az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 09. 12. 03:30
Megosztás:

Újpesten csaknem kétszeresére ugrott az ingatlankereslet

A Duna House legfrissebb adatai szerint augusztusban Budapest IV. kerületének népszerűsége látványosan nőtt az 1 évvel korábbihoz képest: míg 2024 augusztusában az érdeklődők csupán 6,6%-a keresett itt ingatlant, addig idén augusztusban már 11,1%-uk. A közel kétszeres erősödés jól mutatja, hogy Újpest az egyik legdinamikusabban fejlődő fővárosi kerület az ingatlanpiacon.
2025. 09. 12. 03:00
Megosztás:

A francia kormány bukásának okai és következményei

Nem okozott senki számára különösebb meglepetést, hogy szeptember 8-án François Bayrou elvesztette a saját maga és kormánya ellen kért bizalmi szavazást a Nemzetgyűlésben, miután az ellenzék bírálta a megszorító intézkedéseket javasló költségvetési tervét. Mintha a tavalyi forgatókönyv szerint forgatott filmet néznénk újra. A Bayrou-kormány bukása Franciaország politikai instabilitását hozza ismételten előtérbe. Emmanuel Macron, akit az újabb válságért felelősnek tartanak, az ellenzék nyomása alatt áll, hogy mielőbb új miniszterelnököt nevezzen ki. Magán az eseményen túl azonban azt érdemes megvizsgálnunk, hogy mit takar ez a kialakult válsághelyzet, illetve, hogy milyen következményei lehetnek Európára nézve.
2025. 09. 12. 02:30
Megosztás:

Átadták az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Harmincnégy pályázó negyven pályázata - köztük két határon túli vállalkozás - kapta meg az idén az Érték és Minőség Nagydíj elismerést, a díjakat csütörtökön adták át az Országházban; a díjazottak közülük többen az alapítók és a kiírók tanácsa külön elismeréseiben is részesültek.
2025. 09. 12. 02:00
Megosztás: