Most még lehet nagyokat alkudni az ingatlanok árából

Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését. Így már több mint egy éve tart az a folyamat, hogy a vevők a meghirdetéskor kért ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni. Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy e tekintetben is fordulat érik.

Most még lehet nagyokat alkudni az ingatlanok árából

A téli hónapokban – 2022. decembere és 2023. februárja között – tovább javult a vásárlók pozíciója a használt lakások piacán, ezt mutatja az OTP Ingatlanpont által értékesített ingatlanok adatainak feldolgozásából kibontakozó országos összkép. E szerint alkuval átlagosan az utolsó meghirdetett ár 7,2 százalékát lehetett megtakarítani, míg egy negyedévvel korábban ez az arány csak 6,6 százalék volt. (A növekedési trend még 2021. telén, 4,1 százalékról indult.) Hasonló változást mutatnak az egyes részpiacok is. A lakások szinte együtt mozdultak, míg a téglaépítésűeknél 2022. novemberről 2023. februárra 3,8-ról 4,9 százalékra ugrott az alkuképesség, addig a paneleknél 4,2-ről 5 százalékra. A sokféleségüknél fogva eleve bizonytalanabbul árazható házaknál most is nagyobb az alku lehetősége, de kisebb a változás, ez 8,5-ről 8,6 százalékra nőtt.

Az átlagokat tekintve a települések nagysága egyértelmű és fordított arányosságot mutat az alku lehetőségével: a községekben 8,9%, a kisebb városokban 8,5%, a megyei jogú városokban 5,2%, míg Budapesten csak 3,3%.

Ez az egyöntetű országos kép azonban egy sokkal változatosabb piaci helyzetet takar. A különféle ingatlanok árstabilitása most attól is erősen függ, hogy milyen típusú településen kínálják azokat eladásra. Némely kombinációnál határozottan csökkent az alku lehetősége, például a családi házak esetében a községekben még nőtt (8% → 9%), de a kisebb városokban (9,3% → 9%), a megyeszékhelyeken (7,7% → 4,5%) és a fővárosban (6,2% → 4,5%) csökkent. A téglaépítésű lakások más mintát követnek. Ezeknél az alkuképesség nőtt a kisebb városokban (4,6% → 7,5%) és a fővárosban (2,5% → 3,2%), míg a megyeszékhelyeken csökkent (6,3% → 5%).

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ezek az adatok mindenekelőtt azt mutatják, hogy a számtalan bizonytalanság ellenére még a rendszerint lassulást hozó téli szezonban sem omlott össze a piac. Míg az előző periódusban még a kereslet csökkenése dominálhatott, s így szinte minden szegmensben egyöntetű volt az alkulehetőségek bővülése, most más hatások is "szóhoz juthattak", és ezek kombinációjaként adódhatott egy színesebb kép. Példaként a családi házak helyzetét idézi, melyek eladóinak pozíciója míg a falvakban határozottan gyengült, addig a nagyobb városokban még erősödni is tudott. A viszonylag enyhe tél, az őszi félelmeket egyelőre nem igazoló energiaszámlák miatti megkönnyebbülés most visszahozhatott valamit a családi házak népszerűségéből. Ez leginkább azokban a nagyvárosokban erősíthette meg az ártartó képességüket, ahol ezekből korlátozott a választék. Hasonló hatása lehetett egy, már a Covid végén megkezdődött változásnak: a költözők érdeklődése akkor fordult az agglomerációk felől ismét a városi belterületek felé. Budapesten a családi házak mellett még a panellakások esetében is csökkent az alkulehetőség (3,4% → 2,7%), ami annak is lehet az ismételt jelzése, hogy a főváros lakáspiaca eléggé válságálló, s a többinél hamarabb teszi túl magát a megpróbáltatásokon. Az elemző a friss adatok kapcsán azt is megjegyzi, hogy az alkulehetőséget az egyre reálisabb árazás is csökkentheti, amiben a professzionális közvetítők gyakoribb igénybevételének is lehet szerepe. Erre utal a megyei jogú városok családi házainak példája, melyeknél az alkulehetőség erősen szűkült (7,7% → 4,5%), részben azért, mert az eladók sok esetben már maguk mérsékelték az eredetileg meghirdetett árat.

„Nem feltétlenül lesz meglepő, ha tavasszal majd azt látjuk, hogy összességében már szűkül az alkulehetőség” – jelzi várakozását Valkó Dávid. Azzal érvel, hogy a kereslet tavaszi, szezonális fellendülése találkozhat azokkal az eladókkal, akik a téli hezitálás után immár visszafogottabb árakkal lépnek ki a piacra. „Meglehet, azután visszatekintve majd úgy látjuk, hogy azok köthették a legjobb alkukat, akik ebben a téli időszakban, a kissé pangó piacon találták meg az új otthonukat.”

Az OTP Ingatlanpont statisztikái szerint a 2022. december – 2023. február közötti időszak legeredményesebb alkuja, arányát tekintve, egy Heves megyei község felújítandó családi házának megvétele volt, ahol az utolsó hirdetési ár 57 százalékát sikerült megspórolnia a vevőnek. A következő tíz legnagyobb vevői alku is legalább 31 százalékos árcsökkentéssel járt, s ezek között a házak mellett már akadt tégla-, illetve panellakás is, ahogy jó és kiváló állapotú és több városi ingatlan is. A fővárosi rekorder egy pesti külkerületi, átlagos állapotú, nyolcvan éves tégla lakás, amelynek árából 20 százalékot tudott lefaragni a vevő. A számszerűen legnagyobb megtakarítást, mintegy 17 millió forintot, egy alföldi városban érték el, ahol a kiváló állapotú lakást azt megelőzően hónapokig kínálta változatlan áron a tulajdonosa. A skála másik végén a rekordot ugyancsak egy téglalakás érte el: egy a budapesti belvárosi felújítandó otthonért kialakult licit végül a vártnál 11 százalékkal, azaz 12 millió forinttal többet hozott a tulajdonosának.

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás: