Mozgalmas évet zárt a Nyíregyházi Állatpark

Mozgalmas évet zárt 2023-ban a Nyíregyházi Állatpark, a sóstógyógyfürdői látványosságban több mint 250 - köztük több ritka - állatkölyök született, jövőre pedig átadják az Európában is egyedülálló Jégkorszak interaktív állatbemutatót.

Mozgalmas évet zárt a Nyíregyházi Állatpark

Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjúban elmondta, az ötszáz állatfajt tartó parkban egyebek mellett sivatagi rókák és törpevidrák születtek, de például a nagy marák és számos madárritkaság családja is gyarapodott. Az év egy Mishmi takin születésével kezdődött, mellettük számos olyan faj egyedei láttak napvilágot, melyek a természetben a kipusztulás szélén állnak. Ilyen például a Madagaszkáron őshonos fekete-fehér vari vagy az észak-kínai leopárd, melyből összesen 54 él a világ állatkertjeiben; a hármas ikrek születésével már 5 egyed a Nyíregyházi Állatparkban található.

A tavaly Ukrajnából mentett állatok is jól érzik magukat, a Mázli nevű kisoroszlán társat kapott, míg a Kátya nevű fehérpamacsos selyemmajom családot alapított, ikerpárnak adott életet, és a Hollandiából érkezett párjával közösen neveli a kicsiket - számolt be róla az igazgató.

Különleges volt a kodiak-medve érkezése, az egyik legérdekesebb állatcsere pedig a szumátrai tigriseknél történt. A szabad természetben élő kevés egyed miatt fontos, hogy a néhány állatkerti példányt szaporodásra bírják. A Nyíregyházi Állatpark hímjénél és nőstényénél sajnos nem volt tenyészeredmény, ezért a fajkoordinátor javaslatára "menyasszonycserét" hajtottak végre, így a gondozók remélik, hogy hamarosan szaporulat lesz a tigriseknél is - tette hozzá Gajdos László.

Gerzson, az állatparkban született törpevíziló egyenesen Brazíliába repült a fajmegőrzési program keretében, míg a Jack nevű elefántbika Csehországba, a csehországi Zlín állatkertjébe utazott családot alapítani.

Az igazgató kitért arra, hogy megérkeztek az első lakók a tervek szerint májusban megnyíló Jégkorszak interaktív állatbemutatóba: a tizenhét egyedet számláló Humboldt-pingvin-kolóniát a külső medencében már nagyközönség is láthatja.
 

Azt mondta, a park különféle jószolgálati, vadvédelmi programok támogatásában is részt vállalt, valamint fontos küldetésének tekinti a fogyatékossággal élő emberek segítését. Immár tizennyolcadik alkalommal egy teljes napon át ingyenes látogatást biztosított a fogyatékossággal élő személyeknek és kísérőiknek az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által szervezett Ez a mi napunk elnevezésű esemény keretében. Az intézmény emellett tíz kárpátaljai gyereknek juttatott el karácsonyi ajándékokat, de beteg gyerekek különleges kívánságai is teljesültek ebben az esztendőben.

A kormány által meghirdetett állatvédelmi témahéthez a park oktatócsapata is csatlakozott, két hét alatt több mint 7300-an vettek részt az állatpark valamely edukációs programjában.

A látványosság emellett ebben az évben is megkapta a Családbarát szolgáltatóhely minősítést - mondta Gajdos László.


A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás: