Mozgósítás Budapestért: A szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságot alakítanak

Demonstrációs és sztrájkbizottságot hoznak létre a fővárosi önkormányzati cégeknél működő szakszervezetek, s csatlakozásra szólítanak fel minden reprezentatív érdekvédelmi szervezetet, hogy szükség esetén egységesen demonstrálják, milyen súlyos helyzetet teremtene, ha a fővárostól elvont 50 milliárd forintos szolidaritási adó miatt megbénulna Budapesten a közszolgáltatás.

Az érdekvédők minden fővárosi frakciónak is írtak, arra kérve őket, hogy politikai hovatartozástól függetlenül fogjanak össze, s mentsék meg együtt az összeomlástól Budapestet. Az Orbán Viktornak címzett levelükben pedig a miniszterelnök saját felelősségére is rámutatnak a levélírók. A szakszervezetek azonnali konzultációra hívják az érintett feleket, Budapest főpolgármesterét és Orbán Viktor miniszterelnököt.

Amennyiben a kormány elveszi a főváros pénzét, akkor heteken belül megszűnik a budapesti közszolgáltatás, s komoly veszélybe kerül mintegy 27 ezer ott dolgozó ember megélhetése – írják közös közleményükben a budapesti közszolgáltató cégeknél működő szakszervezetek. Az érdekvédők egybehangzóan úgy vélik, hogy ebben a helyzetben a fővárosi képviselőknek „kutya kötelességük” lenne összefogni, s politikai hovatartozástól függetlenül arra törekedni, hogy kirántsák a gödörből – és a kormány markából – Budapestet.

Ezt levélben is közölték minden egyes fővárosi képviselővel. A működési csőddel ugyanis a kormány nemcsak az ellenzéki vezetésű fővárost bünteti, hanem komolyan lefékezi a magyar gazdaságot is, s ez előbb utóbb minden magyar embert sújtani fog – írják. Közleményükben kijelentették: összezár ilyenkor minden politikus, aki Budapestért és valójában a magyar gazdasági fejlődésért tenni akar.

A szakszervezetek elvárják – sőt, követelik –, hogy a fővárosi frakciók tegyék félre a kicsinyes vitáikat, s együttműködésre, megoldásra törekedjenek. - Számunkra első a szolgáltatást működtető dolgozók védelme, minden más csak utána jöhet. Ezt a hozzáállást várjuk a főváros működéséért, túléléséért, jövőjéért felelős politikusoktól is – olvasható a közleményben.

A szakszervezetek azonban attól tartanak, hogy a szép szó ezúttal sem fogja cselekvésre bírni a döntéshozókat, ezért demonstrációs és sztrájkbizottság létrehozásával jelzik: készek együtt elmenni a falig. A bizottság azonban elsősorban tárgyalást szorgalmaz – és ennek minden feltételét is hajlandó megteremteni – a miniszterelnök és a főpolgármester, Karácsony Gergely között.  Az összefogott szervezetek a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (FŐÉT) rendkívüli összehívását követelik, s elvárják, hogy erre a munkáltatói oldal képviselői a témával kapcsolatos konkrét véleménnyel érkezzenek.

A helyzet súlyosságának egyértelmű érzékeltetésére a levélírók a szolgáltatás összeomlásának súlyos hatásai közül csak néhányat említenek: leállnak az olyan alapvető szolgáltatások, mint például a közlekedés, közvilágítás, szociális intézmények stb.


A csőd azonnal tovább gyűrűzik, hiszen az állami kézben lévő HÉV és Volán sem kapja meg az elszámolás alapján nekik járó összegeket, az emberek nem jutnak el a munkahelyekre, s így megbénul az összes Budapesten és környékén működő vállalat, működése. Egy ilyen drámai helyzetben – ami a pénzelvonás után bármikor bekövetkezhet - nem jutnak el a tanulók az iskolákba, a betegek és a szakszemélyzet a kórházakba, orvosi intézményekbe.


A működési zavar napokon belül kiterjed az egész országra, a gazdaságra, s végső soron a GDP drasztikus visszaeséséhez vezet – állítják. A szakszervezetek biztosak benne, hogy a folyamat híre nem maradna országhatárokon belül, a nemzetközi hitelminősítők hátrébb sorolnák Magyarországot, ami már az amúgy is gyengélkedő gazdaság miatt államcsődhöz vezethet. Ez senkinek nem lehet érdeke – szögezik le a közleményben.

A szakszervezetek pontosan tudják, hogy mekkora veszélyt jelent, ha a főváros fizetésképtelenné válik, ezért annak elkerülése érdekében azonnali konzultációra hívják az érintett feleket, Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét és Orbán Viktor miniszterelnököt is. Nincs idő kivárásra, halogatásra, a megoldást most azonnal kell megtalálni addig, amíg nem késő – zárják közleményüket a Budapestért dolgozó munkavállalókat képviselő szervezetek.

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Ukrán elnök: a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba

A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
2025. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás: