Nagy erőfeszítésekkel érhető el a 2015-ös párizsi klímacsúcson megfogalmazott célkitűzés

Csak óriási erőfeszítésekkel és jelentős gazdaságátalakítással érhető el a 2015-ös párizsi klímacsúcson megfogalmazott célkitűzés, hogy az iparosodáshoz képest 2 Celsius-fok alatt maradjon a globális átlaghőmérséklet emelkedése, de az a pálya, amelyen a világ halad, közelebb jár a 3 Celsius-fokhoz - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy pénteki konferencián, Budapesten.

Nagy erőfeszítésekkel érhető el a 2015-ös párizsi klímacsúcson megfogalmazott célkitűzés

A volt köztársasági elnök A fenntarthatósági szemlélet beépítése a gazdaságfejlesztésbe címmel tartott előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyolc évvel ezelőtti megállapodás idején a szakemberek tisztában voltak azzal, hogy nem reális az akkor optimális célként megjelölt 1,5 Celsius-fokos küszöbérték teljesítése. Emlékeztetett: november 17-én első alkalommal haladta meg a 2 Celsius-fokot a globális átlaghőmérséklet emelkedése az EU Kopernikusz éghajlatfigyelő adatai szerint.

Áder János jelenlegi formájában értelmetlennek nevezte az ENSZ klímakonferenciáit (COP), amelyek az évtizedek során "kézzelfogható eredmények nélkül zárultak". Indoklásként megemlítette, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja az első, 1958-as berlini klímacsúcs idején 361 ppm volt, mára ez történelmi csúcsra, 418 ppm fölé emelkedett, a konferencián részt vevők száma pedig a korábbi pár ezerről 40 ezer fölé bővült. A klímacsúcsoknak így ebben a formában semmi értelmük sincs, a "politikai turistáskodás részévé váltak" - mondta.

Áder János szerint megkérdőjelezhető az EU üvegházhatású gázokra (ÜHG) vonatkozó céljainak realitása is. A következő hét évben nagyjából ugyanakkora kibocsátáscsökkenést kellene elérni (25 százalék), mint amekkorát 1990 és 2021 közötti 30 évben (30 százalék). A tagállamok vállalták, hogy 2030-ra kibocsátásukat az 1990-es érték 55 százaléka alá szorítják.

Áder János feltette a kérdést: fenntarthatók-e a gazdasági folyamatok akkor, amikor száz év alatt a világ népessége négyszeresére nőtt, a vízfelhasználás ugyanebben az időszakban 8-szorosára, az energiafelhasználás pedig 12-szeresére emelkedett, és csak az elmúlt ötven évben a globális anyagfelhasználás négyszeres növekedést mutatott.

A fenntarthatósági célok elérése a zöld átállással érhető el, de a realitásokat is figyelembe kell venni - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a napelemek vagy szélturbinák gyártásának karbonlábnyoma is jelentős. A napelemek - tartozékkal együtt - működésük első hat évében azt az energiamennyiséget termelik meg, amely a gyártásuk során keletkezett.

Egy 130 méter 6 megawattos széltorony előállítása 300 tonna acélt, 12 tonna rezet, 1 tonna alumíniumot és 2000 tonna beton szükséges - sorolta, és hozzátette azt is, a megújulóknál az energiafelesleg tárolásáról is gondoskodni kell.

Áder János szerint sokan csodaszerként tekintenek a hidrogénre, de nem veszik figyelembe, hogy a jelenlegi földgázvezeték-hálózat nem alkalmas a hidrogén szállítására. Jelenleg a hidrogén alig 1 százaléka úgynevezett zöld hidrogén, amelynek előállítása teljesen megújuló energiaforrásokból valósul meg.

A szintetikus üzemanyagok kapcsán pedig megjegyezte, hogy ezek elterjedését nagyban gátolja drágaságuk.

A volt köztársasági elnök szerint nem fenntartható a képmutatás és a kettős mérce alkalmazása a klímavédelmi kérdésekben. Miközben az Egyesült Államok minden fórumon a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítását ígérte, addig folyamatosan növeli a palagáz és palaolaj kitermelését, utóbbi esetében jövőre a kitermelés új rekordot érhet el.

Az uniós pénzek visszatartására utalva elmondta, hogy míg Magyarország a források 42 százalékát a zöld átállásra - a tagállamok közül a negyedik legnagyobb arányban - fordítaná, még egy fillért sem kapott politikai okok miatt.

Az EU az Oroszországtól való energiafüggés csökkentését tűzte ki célul, mégis "egy tollvonással" húzták ki a támogatandó projektek listájáról a Mol technológiai beruházását, amely a Brent típusú kőolaj finomítását is lehetővé tenné - mondta.

A Kék Bolygó kuratórium elnöke előadása végén féltucat olyan magyar céget mutatott be röviden, amelyek az idén második alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Expón (Planet Budapest) mutatkoztak be. Hangsúlyozta: ezek a magyar vállalkozások létező és működő megoldásokkal segíthetik a fenntarthatósági célok élérését.

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás:

Hazárdjáték két keréken: a robogók és az e-rollerek többsége továbbra is biztosítás nélkül közlekedik

Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül vesz részt a forgalomban.
2026. 04. 24. 14:30
Megosztás: