Nagy Márton: A Magyar Pavilon egyszerre mutatja meg a világnak kultúránk, kreativitásunk, gasztronómiánk és zenei örökségünk értékeit, miközben teret ad az üzleti és turisztikai együttműködéseknek

A világkiállítás – amelyet ötévente rendeznek meg – a három legjelentősebb globális, gazdasági és kulturális esemény egyike, ahol hazánk közel 160 ország mellett képviselteti magát.

Nagy Márton: A Magyar Pavilon egyszerre mutatja meg a világnak kultúránk, kreativitásunk, gasztronómiánk és zenei örökségünk értékeit, miközben teret ad az üzleti és turisztikai együttműködéseknek

Magyarország részvétele a 2025-ös Oszakai Világkiállításon kiemelt diplomáciai, gazdasági és turisztikai jelentőséggel bír, egyúttal hozzájárul a magyar szellemi tőke és kreativitás nemzetközi elismertségének erősítéséhez. A rendezvényen való sikeres szereplés nemzeti érdek, amely jelentős mértékben támogatja Magyarország kedvező nemzetközi imázsának építését.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a két ország között 156 éve fennálló diplomáciai kapcsolat, valamint a kiváló politikai és gazdasági együttműködés alapot teremt arra, hogy a világkiállítás évében a már eddig is virágzó kapcsolatok új szintre emelkedjenek.

Az esemény margóján Nagy Márton kétoldalú egyeztetést folytatott Itoh Yoshitaka Világkiállításért felelős miniszterrel, aki a Magyar Pavilont tekintette meg először. A felek áttekintették a két ország turisztikai és gazdasági kapcsolatait és megállapodtak a két ország közötti turisztikai kapcsolatok további erősitéséről.

A Magyar Pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem erőteljes nemzeti üzenetet is közvetít: Magyarország múltját tisztelő, de a jövőbe tekintő országként jelenik meg, amely elkötelezett a nemzetközi kapcsolatok és gazdasági együttműködések építése mellett.

A pavilon kialakításánál kiemelt szerepet kapott a magyar és japán kultúra közös gyökereinek bemutatása, amelyet a népzenei hagyományokban is fellelhető pentaton dallamvilág jelképez. A kiállítás a zene egyetemes nyelvén keresztül kínál élményszerű betekintést hazánk értékeibe, miközben arculatával méltó módon képviseli a magyar országmárkát és alkalmazkodik a japán kulturális környezethez.

Bízunk benne, hogy a látogatók számára a Magyar Pavilon egy felejthetetlen élményt nyújt, és hogy Magyarország mindenki számára vonzó és izgalmas desztinációként jelenik meg a világban.

A Világkiállítás a nemzetközi együttműködés és párbeszéd egyik legjelentősebb színtere, ahol országok, gazdasági szereplők, kultúrák és innovatív gondolatok találkoznak. A Magyar Pavilon ebben a rangos környezetben méltó platformot biztosít hazánk bemutatkozásához, elősegítve Magyarország nemzetközi láthatóságának erősítését és turisztikai vonzerejének további növelését.

A turizmus a hazai gazdaság egyik húzóágazata, 2024-ben történelmi rekordot ért el: több mint 18 millió látogató 44 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, míg a budapesti repülőtér éves utasforgalma meghaladta a 17,6 millió főt.

A 2025-ös év adatai még kedvezőbb tendenciát mutatnak: az év első két hónapjában a kelet-ázsiai beutazó forgalom 37%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Mindez alátámasztja, hogy Magyarország turisztikai szempontból is vonzó és dinamikusan fejlődő célország, amely számára a világkiállításon való részvétel újabb lehetőséget kínál nemzetközi pozíciójának erősítésére.

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás:

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás:

Foglaló vagy előleg? A különbség, ami vitánál mindent eldönthet

Ingatlanvásárlásnál szinte mindig felmerül az előleg vagy foglaló kérdése. Sokan azt hiszik, ugyanazt jelenti a kettő, de ez tévedés. Egy jogvita esetén pont ezen múlhat, hogy visszakapod-e a pénzed, vagy végleg búcsút inthetsz neki. Tudd meg, mit vállalsz, mielőtt aláírsz bármit!
2026. 02. 26. 18:30
Megosztás:

Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 02. 26. 18:00
Megosztás:

1 milliárd TPS az AI-korszak küszöbén? A Stripe szerint brutális skálázás vár a blokkláncokra

Az AI-ügynökök (AI agents) hamarosan az internet fő tranzakciókezelőivé válhatnak – és ez olyan terhelést zúdíthat a blokkláncokra, amire a jelenlegi infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A Stripe vezetői szerint akár másodpercenként 1 milliárd tranzakció (1B TPS) is szükséges lehet a jövőben.
2026. 02. 26. 17:30
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás: