Nagy Márton Románia gazdasági miniszterével tárgyalt és átadta a magyar Aeroplex új bukaresti bázisát

A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Bukarestbe látogatott, ahol Stefan-Radu Oprea-val Románia gazdasági, vállalkozásügyi és turisztikai miniszterével egyeztetett.

A megbeszélés legfontosabb témáját a Magyarország és Románia által a vállalkozás- és iparfejlesztés, illetve a digitalizáció előmozdítása érdekében tett lépések képezték. Mindezek mellett a felek áttekintették a két ország gazdasági, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatainak helyzetét és a Liberty Steel-el kapcsolatos aktuális eseményeket.

Románia 2023-ban Magyarország 7. legfontosabb kereskedelmi partnere volt, részaránya a teljes magyar külkereskedelemben 4 százalékot tett ki. Hazánk exportjában 5 százalékos súllyal a 3., míg az importban 3 százalékos részaránnyal a 12. helyet foglalta el. 2023-ban a magyar tőke 4. legfontosabb célországa volt Románia, az oda áramló tőke értéke 2,8 milliárd eurót tett ki, amely a teljes külföldre irányuló magyar tőkeállomány 6,5 százalékát jelentette. 

2023-ban több mint 546 ezer romániai vendég összesen mintegy 1,17 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon. A tavalyi eredményt idén már szeptemberre sikerült megközelíteni, ugyanis 2024-ben eddig mintegy 470 ezer romániai vendég, több mint 956 ezer vendégéjszakát töltött el hazánkban. Az adatokat áttekintve a miniszterek egyetértettek abban, hogy Magyarország és Románia gazdasági, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatai egyaránt erősek, valamint kilátásba helyezték ezen kapcsolatok további elmélyítését.

A nemzetgazdasági miniszter Romániai látogatása során részt vett és beszédet mondott az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. új bukaresti bázisának nyitóünnepségén is. Nagy Márton beszédében kiemelte: a légiközlekedésnek folyamatosan növekvő szerepe van az országok gazdasági konnektivitásának erősítésében és versenyképességük növelésében. 

Magyarország Kormánya ezt felismerve vásárolta vissza idén júniusban hazánk légi kapuját, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret. A miniszter hozzátette: nincs versenyképes légiközlekedési ágazat magas minőségű légijármű- karbantartási, javítási és nagyjavítási (MRO) szolgáltatás nélkül. A jelenlegi trendek alapján a forgalomban lévő légijárművek száma ezres nagyságrendben növekszik, ez maga után vonja az

MRO-piac globális növekedését is, így becslések szerint világszinten 6-7 ezer új, műszaki és mérnöki támogatást nyújtó szakember munkába állására lesz majd szükség a következő években. Ez új piacokat és kimagasló növekedési lehetőséget jelent az Aeroplex számára is.

Az Aeroplex 2024 tavaszán kötött együttműködési megállapodást a jelentős múltra visszatekintő román ROMAERO-val, melynek értelmében az Aeroplex a ROMAERO bukaresti Băneasa repülőtéren található infrastruktúráját, létesítményeit, eszközparkját és szakembergárdáját bevonva hajt végre karbantartásokat megrendelői részére. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az Aeroplex bukaresti bázisának megnyitása mérföldkő a kelet-közép-európai légiközlekedés történetében és meghatározó esemény Magyarország és Románia kétoldalú gazdasági kapcsolatának vonatkozásában is.

Nagy Márton hozzátette: az Aeroplex bukaresti bázisának megnyitása szervesen illeszkedik a vállalat növekedési stratégiájába, a romániai megjelenés révén ugyanis szakképzett munkaerő kapacitásának növelésére, új piacon történő pozíciószerzésre egyaránt lehetősége lesz. A román piac ugyanis kiemelkedő jelentőségű: Romániában 17 nemzetközi repülőtér működik, valamint 11 légitársaság rendelkezik székhellyel, ami jelentős bővülési lehetőségeket teremt. Az Aeroplex regionális terjeszkedési stratégiájának részeként további logisztikai központok jöhetnek létre az ország több pontján, így Marosvásárhelyen és Kolozsváron is.

A bukaresti bázis működése hozzájárul a magyar export növekedéséhez, ezáltal pedig hazánk külkereskedelmi egyenlegének további javulásához is - áll az NGM friss közleményében.

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás: