Nagy segítség a vállalkozásoknak – a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya beruházási hitelek iránt megugrott a kereslet

A kormány 2024 novemberétől az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként meghirdetett 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkentette a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát.

Nagy segítség a vállalkozásoknak – a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya beruházási hitelek iránt megugrott a kereslet

Mindez jelentős segítség a kkv-knak, amely hozzájárul a vállalkozások megerősítéséhez. A hazai kkv-k körében az intézkedés felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet, az elmúlt hónapban kiemelkedő érdeklődés volt tapasztalható.

A legfrissebb statisztikák szerint 2024 októberéhez képest a hitelkérelmek száma 90 százalékkal 1.714 darabra ugrott, míg az igényelt hitelösszeg 81 százalékkal, 49,3 milliárd forintra emelkedett novemberre a programot bonyolító Kavosz Zrt.-nél, illetve a Széchenyi Kártya programban résztvevő kereskedelmi bankoknál.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a kereslet élénkülése kapcsán kiemelte: olcsóbb finanszírozással a vállalkozások sokkal bátrabban mernek beruházni. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy az alapterméknek számító Széchenyi Kártya Beruházási Hitel Max+ hitel esetében az átlagos igényelt kölcsönösszeg harmadával, az októberi 87,8 millió forintról 116,5 millió forint fölé emelkedett. 

Miközben összességében 57 százalékkal nőtt a termékre beadott jelentkezések összege az előző hónaphoz képest. Októberhez viszonyítva több mint 81 százalékkal magasabb, 4 milliárd forintot meghaladó igényt regisztráltak az Agrár Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel Max+ hitel iránt, az átlagos hitelösszeg így 40 millió forint fölé nőtt.

A legnagyobb növekedés a vállalkozások fejlesztését leggyorsabban segítő és eszközbeszerzésüket leghatékonyabban támogató Széchenyi Lízing Max+ terméknél jelentkezett: az igénylések száma 110 százalékkal 1.345 darabra nőtt, a vállalkozások az októberi 10,2 milliárd forint után novemberben több, mint 21,8 milliárd forintnyi eszközlízingre adtak be igénylést. Az átlagos finanszírozási összeg a lízing tekintetében meghaladja a 15 millió forintot. Szabados Richárd felhívta a figyelmet arra, hogy ez abszolút csúcsnak számít a programelem meghirdetése óta.

A múlt héten teljessé vált Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási termékpalettája hozzájárul a hazai mikro- kis- és középvállalkozások beruházási kedvének nagyfokú élénküléséhez. Ezt bizonyítja az is, hogy eddig több mint 730 előregisztrációt fogadtak a Demján Sándor Tőkeprogramban, az 1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra előzetesen regisztrálók száma pedig már meghaladta az 1.800-at. A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programra több mint 400-an regisztráltak, de már beérkeztek az első előzetes érdeklődések az exportösztönző hitelprogram elemeire is.

A kormány a Demján Sándor Programon keresztül 1.410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai kkv-k méretugrását, a termelékenység növelését, ezáltal is hozzájárulva, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3 százalék feletti mértékben növekedjen. 


Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás: