Nagyot szólhat a nyugdíjpénztár lakáscélú felhasználása, de az egészségpénztár is követi

Idéntől már felhasználhatók lakáscélra a nyugdíjcélú megtakarítások, amivel közel 300 milliárd forint irányulhat az ingatlanpiac felé. A nyugdíjpénztár babérjaira azonban az egészésgpénztár is pályázik - mutat rá a BiztosDöntés.hu. Sok egészségpénztári tag nem ismeri még ezt a lehetőséget, pedig sokat spórolhatnának vele.

Nagyot szólhat a nyugdíjpénztár lakáscélú felhasználása, de az egészségpénztár is követi

A tavaly szeptemberben rendelkezésre álló nyugdíjpénztári megtakarításokból a kormány számításai szerint - feltételezve, hogy egy lakás 60 millió forintba kerül, amelynek megszerzéséhez 15 millió forint önerő szükséges - nagyjából 30 ezer tranzakciót lehet megvalósítani.

A nyugdíjpénztárakból származó összeg tehát jelentős hatással lehet az ingatlanpiacra, ugyanakkor a lakosság a nyugdíjpénztár ikertestvérét, az egészségpénztárat is egyre növekvő mértékben használja lakáscélra - hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Egyre több pénzt fizetünk be

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) évértékelője szerint az elmúlt év is illeszkedik abba a dinamikus növekedésbe, amely évek óta jellemzi az egészségpénztárakat mind taglétszám, mind kezelt vagyon, illetve szolgáltatási kiadások tekintetében is.

A pénztáraknak mostanra már 1,1 millió tagja van, és csak az előző évben 110 ezer új belépő élvezheti az egészségpénztár előnyeit. A pénztárak kezelt vagyona 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest, megközelítve a 94 milliárd forintot.

Az egészségpénztári megtakarításra szükség is van, hiszen az állami egészségügynek továbbra sem sikerült lefaragnia a Covid alatt és óta jócskán megnyúlt várólisták hosszából. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségei sokakat terelnek a magánszolgáltatók felé, ami jelentős anyagi terhet jelent a betegeknek, nem csoda hát, hogy keresik a megtakarítás lehetőségét.

Lakáshitelt egészségpénztárból is törleszthetünk

Nincsenek ezzel másként a lakáshitelesek sem, és míg korábban csupán kis mértékben használták az önsegélyező pénztári szolgáltatásokat - mint amilyen a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztése vagy beiskolázási költségek fedezése - most egyre több szolgáltatás van, ami fokozatosan nagyobb hangsúlyt kap.
A legnagyobb sikert a lakáscélú hitelek törlesztésének támogatása könyvelheti el, amely az átlag felett, és az előző évhez képest nagyobb mértékben növekedett. A lakáshitelekhez kapcsolódó kifizetések összege 32,9 százalékkal nőtt 2024-ben.

Ez nem véletlen, mondja Gergely Péter, hiszen a lakáshitel egészségpénztári törlesztése jól illeszkedik mindenfajta lakáscélú hitelhez, beleértve a támogatott lakáshiteleket, mint például a CSOK Plusz vagy az Otthonfelújítási program keretében igényelt támogatott jelzáloghitelek.

Egészségpénztárból a január 1-jén érvényes minimálbér 15 százalékának megfelelő összeg törleszthető havonta, ami idén 43 620 forint. Ez ugyan egy átlagos piaci kamat mellett 20 évre felvett, 20 millió forintos lakáshitel havi 150 ezer forint körüli havi törlesztőrészletéhez képest kis összegnek tűnik, a teljes futamidő alatt azonban jelentős megtakarítást jelent.

Az egészségpénztári megtakarításból évente 523 440 forint fizethető a törlesztésbe, amelynek a 20 százalékát, 104 700 forintot a pénztártag adóvisszatérítés formájában adóbevalláskor visszaigényelhet az államtól.

Ez az egészségpénztár legnagyobb előnye, hogy éves adóvisszatérítés formájában a pénztárba befizetett összeg 20 százaléka, évente legfeljebb 150 000 forint visszaigényelhető a befizetett személyi jövedelemadóból.

2 milliót spórolhat egy átlagos lakáshiteles

A hitel futamidejének végére több, mint 2 millió forint támogatást szerezhet a pénztártag a lakáshiteléhez. A törlesztésre szánható keretösszeg ráadásul évről évre nő, hiszen az a minimálbér összegétől függ.

Ha a gazdasági mutatók megfelelően alakulnak, akkor 2027-re a minimálbér növekedése miatt már évi 134 900 forint megtakarítás származhat csak a lakáshitel törlesztéséből. Ez a példánkban szereplő hitel esetében megközelíti a havi törlesztőrészlet összegét.

Márpedig ki ne örülne annak, ha évente egy törlesztőrészletet az állam átvállalna tőle?

Azok a házastársak, akik a hitelben adóstársak, ráadásul duplázhatják ezt az összeget, ha mindketten nyitnak egészségpénztári számlát, és mindketten a saját számlájukon keresztül törlesztenek ugyanabba a hitelbe. Arra azonban érdemes figyelni, hogy ezt nem minden egészségpénztár szabályzata teszi lehetővé.

Az OTP Egészségpénztárnál például mindkét házastárs törleszthet, de ezen felül a pénztár azt is vállalja, hogy a havi törlesztőrészletet a tag megbízása alapján annak pénztári egyenlegéből közvetlenül a bankhoz utalja. Ezzel kihagyható az a lépés, hogy a tag törleszt a saját bankszámlájáról, majd az egészségpénztári egyenlegéből utólag kéri vissza a törlesztett összeget. Ezáltal minimális ügyintézéssel egyszerűen megoldható a törlesztés.

Hasonlóképpen biztosítja ezt a lehetőséget az IZYS is, de ha valaki úgy döntene, hogy inkább a bankszámlájáról törleszt, akkor a pénztárhoz tömbösítve, 4 havonta is benyújthatók a törlesztési igazolások.

A Patika és Új Pillér Egészségpénztáraknál szintén van lehetőség arra, hogy házastársak törlesszék a közös hitelüket a pénztáron keresztül. Illetve arra is van mód, hogy ha maguk törlesztenének, akkor tömbösítve kérjék vissza a pénztári számlájukról a kifizetett összeget.

Érdemes tehát utánakérdezni a részleteknek, és azokat a pénztárakat választani, ahol a leggördülékenyebb az ügyintézés.

180 napos egyenleg szükséges

A lakáshitel törlesztésére ténylegesen készülni kell, mert arra csak a pénztárban legalább 180 napja tartott összeg használható. Az egészségpénztár azonban a nála tartott pénzre hozamot fizet, amely 2024-ben meghaladta a 12 százalékot, tehát bőven az infláció felett volt. Az egészségpénztár befektetésként is versenyképes.

Ha már van pénztári számlánk, akkor az sem mellékes, hogy milyen egyéb szolgáltatásokat nyújtanak, és mindezt milyen kényelmes formában, kezdve az online belépéstől a számlák elektronikus feltöltésének lehetőségéig. Azt is érdemes megnézni, hogy van-e az adott pénztárnál választható egészségbiztosítás vagy bankkártyával összeköthető egészségkártya.

A fent felsorolt pénztárak mindezt kínálják, de érdemes független kalkulátorban összehasonlítani a pénztárak szolgáltatásait, és a számunkra legkedvezőbbet választani.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: