Nagyot ugrott az év elején a személyi kölcsönök átlagos összege

Folytatódik az átlagos hitelösszeg emelkedése a személyi hiteleknél, a januárban megkötött szerződések alapján már meghaladta a 3,4 millió forintot – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az emelkedést – teszi hozzá – az igényelhető maximális hitelösszegek növekedése, és a kamatok fokozatos csökkenése is elősegítheti.

Nagyot ugrott az év elején a személyi kölcsönök átlagos összege

Rekordszintre, 3,43 millió forintra ugrott januárban az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg a személyi kölcsönöknél, miután az év első hónapjában 24,6 ezer szerződést kötöttek a pénzintézetek összesen 84,33 milliárd forint összegben – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel – teszi hozzá – folytatódott az elmúlt évekre is jellemző, emelkedő trend, miután 2024-ben 2,69 millió, tavaly pedig 3,18 millió forint környékén alakult az egy szerződésre jutó átlag.

Kitolták a határokat, közben a kamatokat is csökkentik a bankok

Az átlagos szerződéses összeg emelkedését – a folytatódó reálbér-emelkedés mellett – a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az is elősegítheti, hogy az elmúlt egy-két évben folyamatosan emelték a személyi kölcsönöknél elérhető maximális hitelösszegeket a bankok: ma már hét szolgáltatónál is elérhető akár 15 millió forintos hitelösszeg is, miközben néhány éve még a 8-10 millió forintos felső limit volt a jellemző.

Fülöp Norbert Attila szerint abban, hogy a személyi kölcsönt felvevő ügyfelek egyre bátrabbak az igényelt összegnél, feltehetően az is szerepet játszik, hogy közel három éve fokozatosan csökkennek az elérhető kamatok a személyi hiteleknél: az egy számjegyű kamat mostanra általánossá vált, a legjobb ajánlatok pedig egyre közelebb kerülnek a 9 százalékhoz.

Nem mindig kell nagy hitelösszeg a jó kamathoz

A személyi kölcsönökre változatlanul igaz az az alapszabály, hogy a havi jövedelem és az igényelt hitelösszeg befolyásolja leginkább az elérhető kamatot, ám a BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint a 10 százalék alatti kamathoz sem kell már feltétlenül sokmilliós hitelt felvenni.

Az OTP Banknál az Otthon Személyi Kölcsönnél érhető el egy számjegyű kamat a legfelső összegsávban: a konstrukciónál az igényelt összeg 15 millió forint is lehet, ám fontos, hogy ez a hitel legalább 400 ezer forintos jövedelemmel érhető el, úgy, hogy az ügyfélnek az elfogadott kategóriák valamelyikébe tartozó ingatlanban is tulajdoni hányada kell legyen.

A MagNet Bank a zöld célokra, és a gépjárművásárlásra felvehető személyi hitelénél kínál egy számjegyű kamatot: előbbinél 9,50, utóbbinál pedig 9,95 százalék az elérhető legalacsonyabb kamat.

Az online elérhető személyi hiteleket kínáló Trive Banknál az eHitel Expressz nevű konstrukció érhető el 9,96 százalékos teljes hiteldíj mutató mellett. Ennél a hitelnél a futamidő 6 hónap, a kölcsön összege pedig 500 ezer forint.

Az UniCredit Banknál már 9,20 százaléknál jár a személyi kölcsön elérhető, legkedvezőbb kamata: ehhez ugyanakkor legalább 7 millió forintos hitelösszeg, legalább 450 ezer forintos jövedelem és hitelfedezeti biztosítás megkötése is szükséges.

A K&H kiemelt személyi kölcsönénél már 3 millió forintos hitelösszegnél, és 400 ezer forintos havi jövedelemnél is elérhető a legkedvezőbb, évi 9,99 százalékos kamat.

Az Erste szintén 3 millió forintos hitelösszegnél és legalább 400 ezer forintos havi jövedelemnél kínál egy számjegyű – 9,89 százalékos – kamatot, de a legkedvezőbb kamat akár 9,69 százalék is lehet a személyi kölcsönnél.

Az MBH Banknál 9,99 százalékos az elérhető, legkedvezőbb éves kamat, ám ehhez – egyéb feltételek teljesítése mellett – legalább 5 millió forint hitelt kell igényelni.

A folyósításhoz: 60 hónapos futamidő, és legalább 550 ezer forint jövedelem igazolása esetén évi 9,9 százalék a kamat.

A CIB Bank személyi hitelénél évi 9,59 százalék is lehet az éves kamat telefonos vagy fióki igénylésnél, ha a kölcsön összege eléri a 7 millió forintot, és az ügyfél a legjobb minősítési kategóriába tartozik.

A Cofidis minősített fogyasztóbarát személyi hitelénél folyószámla nyitására sincs szükség 

A Raiffeisen Banknál akár 9,49 százalékos kamat is elérhető a személyi kölcsönnél, igaz, ehhez legalább 10 millió forintot kell igényelni.

Erős maradhat a kereslet

Ugyan a januárra kimutatott bő 84 milliárd forintnyi új személyihitel-szerződés elmaradt némileg a megelőző hónapokban látható összegektől, a jegybank adatai szerint éves alapon így is közel 14 százalékkal bővült a piac, miközben a személyi hitelek állománya – 18,4 százalékos, éves növekedés után – új csúcsra, 1 835 milliárd forint közelébe emelkedett.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az idén is a tavalyihoz hasonló, igen intenzív kereslet várható a személyi kölcsönöknél, és – a lakáshitelek mellett – meghatározó elemei maradhatnak a lakossági hitelpiacnak.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: