Naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

Jelentős keresletet generált a szeptemberben elindult Otthon Start Program a K&H szerint. Az első hónapban a pénzintézethez munkanaponként átlagosan 200 igénylést nyújtottak be az első lakásuk megvásárlására az érintettek. Közülük számos lakáshitel igénylésnél már megtörtént a befogadás. A programhoz kapcsolódó igényléseknél az átlagos futamidő 22 év, ami meghaladja a piaci lakáshitelekre jellemző 18 éves átlag-futamidőt. Emellett a szóban forgó lakáshitelek 37 millió forintos összege 32 százalékkal meghaladja a piaci konstrukciók 28 millió forintos összegét.

Naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

A magyar piacon a lakáshitelt biztosító Otthon Start Program jelentős keresletnövekedést eredményezett a lakáshitelek iránt a K&H szerint. Az elsőlakás-vásárlók a program keretében az állami támogatásnak köszönhetően maximum 3 százalékos kamattal vehetnek fel legfeljebb 50 millió forintos lakáshitelt 25 éves futamidőre. A pénzintézet már a szeptemberi rajt előtt felkészült a rohamra, ugyanis előminősítésekkel és értékbecslésekkel segítette a gyors hitelügyintézést. 

Napi 200 igénylés

„Az első hónapban a K&H-hoz összesen közel 3 ezer hiteligénylést nyújtottak be a program keretében. Ez a munkanapokat tekintve napi átlagban majdnem 200 hiteligénylésnek felel meg. Ezen belül a negyedik szeptemberi hét végére számos hitel befogadása is megtörtént. A K&H a lehető leggyorsabb ügyintézéssel bírálja el a lakáshiteleket, hogy az igénylők mielőbb megkaphassák a hitelt és beköltözhessenek a megvásárolt lakóingatlanba” – értékelte a program indulását követő időszakot Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetője. Közölte továbbá, hogy szeptember közepén megtörtént az első Otthon Start-lakáshitelt folyósítása is. Egy kecskeméti lakóingatlanról volt szó, amelynek megvételére 29 millió forintos hitelt vett fel a vásárló. Azóta több lakáscélú hitel is folyósításra került, különböző földrajzi elhelyezkedésű ingatlanokra, köztük budapesti, délkeleti és délnyugati régiókban található lakóingatlanokra is.

Molnár Gergő beszélt arról is, hogy vannak olyan igénylések, amelyeket kénytelen elutasítani a pénzintézet. Ezekben az esetekben általában arról van szó, hogy nem hitelezhető az adott lakóingatlan, vagy nincs elegendő jövedelme az igénylőnek. Emellett gyakori az is, hogy az elmúlt 10 évben volt 50 százalékot meghaladó tulajdoni hányada egy másik ingatlanban, márpedig ez kizáró okot jelent az Otthon Start Program esetében. Fontos kiemelni, hogy ezek az ügyfelek törvényi okok miatt nem hitelezhetők, vagy nem hitelezhetők ezzel a termékkel – tehát nemcsak a program feltételei miatt, hanem jogszabályi korlátok miatt is kizárásra kerülnek.

Prognózis: megerősítve

A K&H szakembere az eddigi tapasztalatokat összesítve hozzátette: „A várakozásoknak megfelelően kiugró érdeklődés mutatkozik a programban elérhető lakáshitelek iránt. Egyúttal a piaci konstrukcióknál is megnövekedett a kereslet, mivel vannak olyan igénylők, akik a kedvezményes hitelösszeget ilyen konstrukcióval kiegészítik, hogy meg tudják vásárolni a kiszemelt lakóingatlant.” 

A pénzintézet egyúttal megerősítette a korábbi várakozását, miszerint a programnak köszönhetően az idei év utolsó hónapjaiban a lakáshitel-volumen 50 százalékkal meghaladhatja az egy évvel korábbi szintet. Ezen belül pedig az államilag támogatott konstrukciók aránya 70 százalékra emelkedhet a K&H-nál.


Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás: