Negyedével nőtt a brit nagyvállalati vezetők fizetése az idén

Csaknem negyedével nőtt a brit gazdaságban tevékenykedő legnagyobb tőzsdei vállalatok vezetőinek javadalmazása az év eleje óta.

Negyedével nőtt a brit nagyvállalati vezetők fizetése az idén

A PwC üzleti tanácsadó cég által a Financial Times számára elvégzett és a lap hétfői kiadásában ismertetett felmérés kimutatta, hogy a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE 100-as indexét alkotó legnagyobb tőkeértékű cégek vezetőinek éves jövedelme jelenleg átlagosan 3,9 millió font (több mint 1,8 milliárd forint), 23 százalékkal magasabb, mint 2021 végén.

A PwC elemzése szerint a kiugró emelkedés fő hajtóerejét a koronavírus-járvány idején elrendelt korlátozások megszűnése és a vállalati eredmények erőteljes visszalendülése nyomán folyósított rekordösszegű vállalatvezetői prémiumok adták.

A PwC hangsúlyozza ugyanakkor, hogy várakozása szerint a vállalatvezetők 2023-as bérezését a részvényesek valószínűleg példátlan alapossággal szemügyre veszik majd, tekintettel arra, hogy a brit gazdaságot recesszió fenyegeti, és ebben a környezetben a brit vállalati szektor nehéz tizenkét hónapra számíthat. Ráadásul a vállalatok az alkalmazottaknak az inflációtól jóval elmaradó, tipikusan 5-6 százalék körüli béremelési javaslatokat tettek 2023-ra - áll a PwC tanulmányában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint a tizenkét havi összevetésben számolt fogyasztói infláció szeptemberben 10,1 százalék volt. Ez az ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött Nagy-Britanniában. A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb több mint negyven éve, 1982 januárjában volt ennél magasabb az éves brit infláció, 11 százalék körüli ütemmel.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék. A brit jegybank friss előrejelzése ugyanakkor hosszasan elhúzódó recessziót valószínűsít a brit gazdaságban, elsősorban a magas energiaárak által a reálbérekre gyakorolt nyomás miatt.

A Bank of England új prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) várhatóan 2023-ban és 2024-ben is csökken, vagyis legalább két évig tartó recesszióval kell számolni Nagy-Britanniában. Ez lenne a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal az 1920-as években elkezdődött.


A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás: