Negyedmilliárd forintot fordítottak Kalocsán szociális városrehabilitációra
2023. 02. 21. 08:00
Kettőszázötvenmillió forintot fordítottak egyebek mellett új nemzetiségi közösségi ház építésére, szociális bérlakások korszerűsítésére és útburkolatok felújítására európai uniós támogatás révén Kalocsán - közölte a település polgármestere az MTI-vel.
Filvig Géza (Fidesz-KDNP-KJE) tájékoztatása szerint a projekt célja azok lakhatási körülményeinek javítása és élhetőbb lakókörnyezetük kialakítása volt, akik szegregátumban található önkormányzati lakásban élnek. Korszerűsítettek öt szociális bérlakást a Malomszögi utcában, valamint útburkolatot javítottak és ivóvízvezetékeket cseréltek ugyanebben a városrészben.
Három új játékelemmel bővült a Szőlők közi sportcentrum területén lévő játszótér, illegális hulladéklerakókat számoltak fel és több helyszínen térfigyelő rendszert építettek ki.
A Hősök útján megépült az új közösségi ház, amely a cigány nemzetiségi önkormányzat rendezvényeinek, foglalkozásainak biztosít majd helyet.
229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak
Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Franciaország konzulátust nyit Grönlandon
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek
Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról
Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?
A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.