Negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét

Immár napokon belül, március 15-től elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő május 20-a, sokaknak célszerű ennél jóval korábban lépniük – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV SZJA-tervezetét

Az Ügyfélkapun regisztrált adózók az eszja.nav.gov.hu oldalon érhetik majd el az SZJA-tervezetet, az elektronikus megoldástól idegenkedő adózók pedig március 16-ig kérhetik a bevallástervezet postázását. Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Amennyiben az adóból a magánszemélynek visszajár, célszerű mielőbb felülvizsgálni a tervezetben foglaltakat, ugyanis az adóhatóság a tervezet módosításának benyújtását követő 30 napon belül teljesíti a kiutalást.

Idén különösen figyelniük kell azoknak a volt KATA-adóalanyoknak, akik tavaly a törtidőszakban tételes adózást választottak, de 2023-ra átalányadózást szeretnének választani. Ezt a választást az SZJA bevallásban tehetik meg, a nyilatkozat elmulasztása később nem pótolható. Ugyancsak az SZJA bevallásban kell rendelkezniük a 20 százalékos adóvisszatérítésről azoknak, akik tavaly önkéntes pénztárba, NYESZ számlára és/vagy nyugdíjbiztosításra fizettek be összeget.

Annak a 25 év alatti fiatalnak sem érdemes május 20-ig várnia, aki évközben több foglalkoztatótól kapott jövedelmet és óvatosságból kérte az SZJA-mentességi kedvezmény mellőzését. Ugyan az adóhatóság az Szja-törvény módosításának köszönhetően a bevallásban érvényesíti a kedvezményt, azonban annak összege csak akkor kerül kiutalásra, ha a magánszemély azt kéri az adóbevallásában. Ellenkező esetben a túlfizetés a magánszemély adófolyószámláján marad, és azt visszaigényelni a továbbiakban csak külön nyomtatvány kitöltésével lesz lehetséges.

Egyre jelentősebb azok tábora is, akik – részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén – külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek.  Nekik több időt kell szánniuk az adóbevallás kiegészítésére. A szükséges dokumentáció összegyűjtése mellett kifizető hiányában nehézséget okozhat az egyes jövedelmek minősítése – másképpen adóznak a kamatok, az osztalékok, az árfolyamnyerségek, és más szabályok szerint adóznak az ellenőrzött tőkepiaci ügyletek is. A helytelen kategóriába sorolás hatással lehet a veszteség elhatárolására, vagy a szociális hozzájárulási adó kötelezettségre is, ezért fontos az idevonatkozó rendelkezések áttanulmányozása, sőt szükség esetén adótanácsadó bevonása.

„Az adóhatóság májusban jellemzően még nem rendelkezik kontrolladatokkal ezekről a külföldről származó jövedelmekről. Azonban az OECD tagországokból, valamint az EGT országokból érkező adatszolgáltatás feldolgozását követően, amikor a külföldi adóhatóságtól érkező információ és az adózó által bevallott jövedelmek között eltérés mutatkozik, akkor az adóhatóság úgynevezett támogató eljárást kezdeményez. Az eljárás valóban ügyfélbarát, mivel a közreműködő adózók többsége önellenőrzés keretében módosíthatja az adóbevallást. Ennek ellenére az adózók többsége minden bizonnyal szeretné ezt az eljárást elkerülni, ezért is fontos, hogy az adókötelezettség bevallása helyesen és időben történjen meg” – hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

A fentieken kívül nem szerepel a bevallási tervezetben például a magánszemély, vagy külföldi jogi személy részére történő ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, önálló, vagy nem önálló tevékenységnek külföldi megbízó által átutalt ellenértéke, vagy például az önkéntes pénztár által jóváírt egyéb jövedelem összege sem, mert e tekintetben a pénztár nem minősül kifizetőnek.

Akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik.

A bevallás kétféleképpen módosítható 2023. május 20-ig: 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 2) a 2022-re vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – 22SZJA-nyomtatvány – beküldésével. Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználó nevét is elfelejtette.

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás:

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált az NKFH – 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes!

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. A nem biztonságos termékek kockázatairól és a lehetséges lakástüzekről az NKFH a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös sajtótájékoztatón tartott bemutatót.
2025. 12. 24. 08:00
Megosztás:

Miért nem tudja a Bitcoin áttörni a 90 000 dollárt, még „tökéletes” inflációs adatok mellett sem?

Hiába hűl az amerikai infláció és hiába csökkentette már háromszor is a kamatokat a Fed, a Bitcoin árfolyama újra és újra elakad a 90 000 dolláros szint közelében. A jelenség nem véletlen: a felszín alatt egyszerre játszanak szerepet makrogazdasági bizonytalanságok, kifáradó likviditás és nagyon tudatos, intézményi eladói stratégiák.
2025. 12. 24. 07:00
Megosztás:

Ghána hivatalosan is legalizálta a kriptokereskedelmet – új korszak indul Afrikában

Történelmi fordulóponthoz érkezett Ghána kriptovaluta-piaca. Az ország elfogadta a Virtual Asset Service Providers (VASP) törvényt, amely végleg pontot tesz az évek óta fennálló szabályozási bizonytalanság végére. A döntés nemcsak a kriptokereskedők számára hoz jogbiztonságot, hanem azt is jelzi, hogy Ghána hosszú távon számol a blokklánc-technológiával pénzügyi rendszerében.
2025. 12. 24. 06:00
Megosztás: