Nem a profit, hanem a magyar családok az elsők – a kamatstop a lakhatás biztonsága mellett a bankokat is védi!

Célzott és hatékony kormányzati beavatkozás nélkül családok tízezrei veszíthették volna el otthonukat a megemelkedett törlesztőrészletek miatt.

Nem a profit, hanem a magyar családok az elsők – a kamatstop a lakhatás biztonsága mellett a bankokat is védi!

A kormány azonban egyértelművé tette, hogy nem ismétlődhet meg a balliberális-korszak hitelezési- és lakhatási kudarca, amikor először devizában eladósították, majd sok esetben földönfutóvá tették a családokat. A kormány ennek elkerülése és a családok megvédése érdekében 2022. januárban bevezette a lakossági kamatstopot, amelyet kibővített és többször is meghosszabbított annak érdekében, hogy a magas hozamkörnyezet negatív hatásaitól a háztartásokat megvédje.

Kamatstop nélkül a családok hitelkamatai drasztikusan, akár 25 százalék feletti szintre is megnőhettek volna, és a törlesztőrészletek is átlagosan több mint 80 százalékkal lettek volna magasabbak.

A kormány ezt megakadályozta, a lakossági kamatstop eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, és jelenleg is több mint 286 ezer jelzáloghitel szerződés esetében nyújt védelmet. A kamatstop bevezetésétől 2025 júniusáig tartó időszak alatt közel 330 milliárd forintos megtakarítás keletkezett, tehát ennyivel több pénz maradt az érintett családok zsebében.

A kamatstop intézménye a több százezer magyar család mellett a hazai bankrendszer stabilitását is védi, akik megmenekülnek attól, hogy a nemfizető, bedőlt lakossági hiteleken jelentős veszteséget szenvedjenek. A családok fennálló tőketartozása eléri az 1.210 milliárd forintot, miközben a kamatstop a teljes lakossági jelzáloghitel-állomány közel ötödét védi. Ez az állomány kerülne veszélybe a kormány intézkedése nélkül, ami jelentős kockázatot jelentene a bankszektor egésze számára.

A 2022-ben bevezetett kamatstop a magyar bankrendszer profitjában nem okozott sérülést. A szektor stabil, továbbá a kamatstop és a bankadó mellett a szektor profitja 2022-ben 339 milliárd forint, 2023-ban 1.457 milliárd forint, 2024-ben pedig 1.242 milliárd forint volt. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium megítélése szerint az Alkotmánybírósághoz benyújtott beadvány veszélyezteti a magyar családok helyzetét és a lakhatás biztonságát. Ráadásul egy olyan súlyos helyzetben, amikor hazánk szomszédságában háború dúl, Ukrajna Brüsszel által erőltetett gyorsított felvétele és a pénzügyi források átcsoportosítása pedig veszélyezteti és fenyegeti a családokat.

Profitéhségnek nincs helye, a magyar kormány továbbra is minden eszközével azért fog küzdeni, hogy megvédje és tovább támogassa a családokat, az otthonteremtést.

A forrásokat ugyanis nem Ukrajnára vagy a bankok profitjának további hizlalására, hanem a magyar családokra kell fordítani! - áll az NGM friss sajtóközleményében.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: