Nem csak a kamatok csökkennek, a futamidők is nyúlnak a személyi kölcsönöknél

A közelmúltban újabb nagybank hosszabbította tíz évre a maximális futamidőt a személyi kölcsönénél, így is növelve az ügyfelek mozgásterét – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ennek nyomán számítani lehet arra, hogy a közeljövőben még több szolgáltató tolja majd kijjebb a maximális futamidőt – és persze folytatódik az intenzív kamatverseny is a személyi kölcsönöknél.

Nem csak a kamatok csökkennek, a futamidők is nyúlnak a személyi kölcsönöknél

Miután szinte minden, a klasszikus személyi kölcsönök piacán aktív bank 15 millió forintra emelte a felső összeghatárt a saját konstrukcióinál, újabb, 10 éves, maximális futamidővel kínált szabad felhasználású termék is megjelent a piacon – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A K&H – teszi hozzá – január végével emelte 120 hónapra a lehetséges futamidőt azoknál a személyi hiteleinél, amelyeknek az összege meghaladja az 1 millió forintot.

Tízéves futamidejű, szabad felhasználású személyi kölcsönt az OTP Bank is kínálatban tart: a pénzintézet OTP Otthon Személyi Kölcsönénél – ahol a legalább 400 ezer forintos havi jövedelem mellett az is fontos feltétel, hogy az igénylőnek magyarországi ingatlanban legyen tulajdoni hányada – 15 millió forint a maximális hitelösszeg, és akár 9,99 százalék is lehet az éves kamat.

Várható, hogy lép a többi bank is 

A 10 éves futamidő ugyanakkor – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója – a konkrét felhasználási célra kínált konstrukcióknál még több szolgáltatónál jelen van a kínálatban: így például a MagNet Bank zöld hitelcélokra felhasználható személyi kölcsönénél szintén 10 év a felső határ. A hitel összege itt 12 millió forint is lehet, szemben a sztenderd változatnál alkalmazott 10 milliós maximummal. A MagNet Bank zöld személyi kölcsönénél akár évi 10,45 százalék is lehet a kamat, ha az ügyfél maximálisan ki tudja használni a felkínált kedvezményeket.

Az UniCredit Bank felújítási célra igényelhető személyi kölcsönénél pedig a futamidő legalább 60, maximum 120 hónap, az éves kamat pedig akár 10,59 százalék is lehet.

„Miután a hosszabb futamidő a havi törlesztési teher csökkentése miatt jelentősen tágítja az adósok mozgásterét, számítani lehet arra, hogy több szereplő is feljebb tolja majd a most jellemző, 7-8 éves maximumot” – érvel a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Egyre közelebb a kilenc százalékos kamat

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátorának adatai szerint az elmúlt hetekben több bank is módosított egyes személyi kölcsön-konstrukciók kondícióin, így a piacon elérhető, legkedvezőbb kamatok egyre közelebb kerülnek a 9 százalékhoz.

Az UniCredit Bank 2026. január 31-től két kamatkedvezmény-sávban is csökkentette a Fix Kamat személyi kölcsön kamatát. A Prémium Aktív Extra kamatkedvezménynél – ahol legalább havi 450 ezer forint jóváírás az elvárás – a 7 millió és a 15 millió forint közötti összegsávban 9,64-ról 9,40 százalékra csökkent az éves kamat. A Prémium

Aktív Extra Plusz kamatkedvezménynél – ahol a legalább 450 ezer forintos jövedelem mellett hitelfedezeti biztosítás megkötése is feltétel – a 7 millió és 15 millió forint közötti összegsávban 9,44-ról 9,20 százalékra csökkent az éves kamat: utóbbi jelenleg a legalacsonyabb a piacon.

A K&H január 30-tól – a már említett, a futamidőkre vonatkozó módosítás mellett –kivezette az „átutalási kedvezmény” opciót, ami szükséges volt a legkedvezőbb kondíciók eléréséhez.

Az MBH Bank jelentősen átalakította a személyi hitelei kínálatát: a választható konstrukciók szempontjából az is lényeges, hogy fióki, vagy online igénylésről van-e szó. Ami az utóbbiakat illeti, az Extra Plus nevű változatnál 5 millió forint alatti hitelösszegnél 13,49 százalék, 5 millió és 15 millió forint között pedig 9,99 százalék az éves kamat.

Az online hitelezésre szakosodott Trive Bank szintén a közelmúltban alakította át a személyi kölcsöneinek kínálatát: a 6 hónapos futamidejű eHitel Expressz nevű konstrukciónál a THM 9,96 százalék, a kölcsön összege pedig 450 ezer forint. A pénzügyi szolgáltató viszont már 5 millió forintos összegű, 60 hónapos futamidejű hitelt is kínál eHitel Max néven, amelynél a THM 16,20 százalék.

A CIB Bank február 6-tól a kizárólag bankfiókban és a CIB24-en keresztül igényelhető hiteleinél csökkentett kamatot egyes összegsávoknál és ügyfélminősítési kategóriáknál. A legjobb, "A" ügyfélminősítésű ügyfelek az eddig évi 10,05 százalék helyett 9,79 százalékos fix kamattal juthatnak 3-7 millió forint személyi kölcsönhöz. Hétmillió forintot meghaladó hitelösszegnél ugyanakkor 9,41-ról 9,59 százalékra nőtt a kamat.

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás: