Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A mikroműanyagok jelenléte ma már világszerte bizonyított minden környezeti elemben, az utóbbi években több megbetegedéssel is kapcsolatba hozták ezeket a részecskéket, igaz, hogy az ökoszisztémára és a humán egészségre gyakorolt pontos hatásuk még nem ismert.
A környezetanalitikai vizsgálatok széles körével foglalkozó Eurofins Environment Testing Hungary Kft. az elmúlt években több alkalommal is mérésekkel állt a PET Kupa civil kezdeményezés mellé, hogy a laboratórium szakemberei a hulladék-eltávolításon túl a tudatformálási tevékenységbe is bekapcsolódjanak és a különböző környezeti terhelésekre, az azok által okozott kihívásokra is felhívják a figyelmet.
Forrás: Eurofins
A vízmintavételre a Tiszai PET Kupán a PETII hulladékgyűjtőhajó anyahajó fedélzetéről került sor. A laboratóriumi szakemberek a helyszínen, vízfelszín közelében a folyó teljes keresztszelvényén áthaladva gyűjtöttek 1000 L mintát 50 µm-es szemcseméretig (ami kb. egy emberi hajszál kerezstmetszetének a mérete). A vízmintákat a laboratóriumban többlépcsős mintaelőkészítésnek vetették alá, majd értékelték a mintában található mikroműanyag részecskék darabszámát, anyagtípusát és méretét.
Összesen 156 részecskét lehetett azonosítani mikroműanyagként, ezek 80%-a polietilén, 9%-a polipropilén és 6%-a PET (polietilén-tereftalát) anyagú volt. A főleg csomagolóanyagokhoz használt anyagtípusokon túl megjelentek a háztartási, illetve építőipari termékek is, mint a PVC (polivinil-klorid) és polisztirol (hungarocell), de az egyes ruhák alapanyagául szolgáló poliamid is. A részecskék jellemzően 50‑500 µm közötti méretűek voltak, a korábbi eredményekhez hasonlóan megfigyelhető, hogy a részecskeméret csökkenésével a kimutatott mikroműanyag‑darbaszám nő.
1000 L vízminta előkészítése után analizált részecskék 25 mm átmérőjű szűrőn (bal oldal), valamint a mikroműanyagként azonosított szemcsék anyagtípusonként különböző színnel kiemelve (jobb oldal). Forrás: Eurofins Environmental Testing Hungary
„Az eredmények a korábbi hazai mérésekhez képest némiképp nagyobb koncentrációt mutatnak, de fontos megjegyezni, hogy a mikroműanyag részecskék változatossága, a környeztben való eloszlásuk heterogenitása miatt nem lehet egzakt darabszámokat összehasonlítani, hanem nagyságrendeket kell figyelni” – mondta Dr. Bordós Gábor, az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. mikroműanyag vizsgáló laboratóriumának vezetője. Ez a heterogenitás térben és időben is jelentkezhet, így fontos a vizsgálatokat több alkalommal elvégezni. Az eligazodásban segíthetnek a közeljövőben rendelkezésre álló adatok is, hiszen az idei év során több alkalommal a Dunán és Tiszán, a Duna Interreg AqaticPlastic projekt keretében végeztek méréseket a szakemberek az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából.