Nem kriptó, mégis nagyot ment a SenseTime a tőzsdei bevezetése után
2021. 12. 30. 13:00
Óriásit ment a kínai mesterséges intelligenciával foglalkozó cég, a SenseTime, a hongkongi tőzsdére való bevezetése után, a vállalat részvényei 23%-kal drágultak az IPO napján.
A nyitóáron 5,8 milliárd hongkongi dollár (741 millió USD) értékű kibocsátás nem volt zökkenőmentes, ugyanis a SenseTime-ot többek között az amerikai Kereskedelmi Minisztérium feketelistázta, míg a Pénzügyminisztérium emberi jogok megsértésére hivatkozva vezetett be szankciókat a céggel szemben.
Elemzők véleménye szerint a jelenlegi ralit spekuláció hajtja, illetve, hogy az évvégi időszakban semmi érdekeset nem találni a tőzsdéken.
Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat
A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem
OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban
Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt
A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében
A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Erdőtűz pusztít Belgiumban
Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.