Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek. A maximálisan igénybe vehető összeg 280 ezer forint. Annak, aki most vágna bele, az idei hosszú ünnepi időszakra való tekintettel érdemes december első két hetében elindítani a folyamatot.

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Évi 280 ezer forint a tét, de még nincs eléggé kihasználva a lehetőség

Mindhárom, az államtól független privát nyugdíj megtakarítási forma után az éves befizetés mértékének 20 százaléka évente visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból - emlékeztet az év végéhez közeledve a Grantis.

- Az önkéntes nyugdíjpénztárnál, önsegélyező- és egészségpénztárnál összesen évi maximum 150 ezer forint,
- a nyugdíj előtakarékossági számlánál évi legfeljebb 100 ezer forint,
- a nyugdíjbiztosításnál évi maximum 130 ezer forint értékben,
- két vagy három megtakarítási forma kombinálása esetén pedig akár évi 280 ezer forint is visszaigényelhető az szja-ból.

A Grantis a NAV-tól megtudta, hogy idén átlagosan 59 ezer forint volt az egy megtakarítóra jutó adójóváírás összege, ami az előző évhez képest 5 ezer forinttal magasabb. Idén közel 1 millió megtakarító volt jogosult adójóváírásra a 2023-as befizetéseik alapján.

Legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseik után kérték az adóvisszatérítést, ők 546 ezren voltak.

A második legnépszerűbbek a nyugdíjbiztosítások voltak, 392 ezer személy jelezte az adóbevallásában, hogy érvényesíteni szeretné a több mint 21,8 milliárd forintos adóvisszatérítést.

A nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkezők közül pedig 33 ezren jelezték igényüket a 2,3 milliárd forintos adójóváírásra.

Még idén is van esély az adójóváírás megszerzésére

A Grantis szakértői felhívták a figyelmet arra, hogy még az sincs elkésve, aki jelenleg nem rendelkezik nyugdíj megtakarítással. Az év végéig még van lehetősége elindítani, és így jövőre már jogosulttá is válik az adójóváírásra.

Az idén kifejezetten hosszúra nyúló karácsonyi szünet miatt azonban érdemes még december első két hetében lépni, és tanácsadó segítségét kérni az ajánlatok összehasonlításában, valamint az adminisztrációban.

A dokumentumok és a díjak pénzintézetekhez való beérkezésére plusz pár napot szintén célszerű rászámolni. Azok pedig, akik már eddig is takarékoskodtak, de szeretnének minél nagyobb adójóváírásban részesülni, eseti befizetéssel is teljesíthetik a feltételeket.


Rekordalacsony, a vízmércén 1 centiméter a Duna vízszintje

A valaha mért legalacsonyabb, 1 centiméteres vízállást mutatott a hivatalos vízmérce kedden Budapestnél.
2026. 09. 09. 05:30
Megosztás:

Újraindult a parlamenti közvetítés a közmédiában

A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
2026. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Trump már Bitcoin-milliárdos – ennyije lenne, ha minden vagyonát kriptóba tenné

Donald Trump vagyonának egyik legfontosabb hajtóereje mára a kriptovaluta lett. A Forbes 2026 márciusi becslése szerint az amerikai elnök vagyona mintegy 6,5 milliárd dollár, amelyből körülbelül 2,1 milliárd dollár kapcsolódik kriptovalutákhoz és likvid eszközökhöz.
2026. 09. 09. 04:30
Megosztás:

Szigorúbb szabályok jönnek a fenntarthatósági kommunikáció terén

Szeptember 27-től új, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak, ha kereskedelmi kommunikációjuk során zöld állításokat kívánnak alkalmazni. Bár a „feketelistára” kerülő gyakorlatok közül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem egyet már korábban is vizsgált, az új uniós szabályok most zéró toleranciát hirdetnek ezen megtévesztésekkel szemben.
2026. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Gyorstájékoztató a központi alrendszer 2026. augusztus havi egyenlegéről

Augusztusban a központi alrendszer hiánya 2311,2 milliárd forint volt. Ezzel az első 8 havi egyenleg -5169,1 milliárd forinton alakult.
2026. 09. 09. 03:30
Megosztás:

A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás: