Nem változtak az ingatlanos cégek kilátásai

Alig változtak az ingatlanfejlesztő és -közvetítő cégek kilátásai az idei első negyedévben, miközben a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások - feltehetően az orosz-ukrán háborútól nem függetlenül - romlottak az előző negyedévhez képest, de alig változtak az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - derül a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös márciusi felméréséből.

Nem változtak az ingatlanos cégek kilátásai

Idén az első negyedévében az ingatlanokkal foglalkozó cégek következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai alig változtak: az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke egyaránt 10-10 ponttal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. Az áremelkedési várakozások erősödtek: a használt lakások ára a következő 12 hónapban 5-6 százalékkal, az új lakásoké 10 százalékkal emelkedhet.

Budapesten a használt lakások árának növekedésére számít a megkérdezett vállalkozások kétharmada, és ez az arány az ország egészében sem lényegesen kisebb. Budapesten és Kelet-Magyarországon valamivel 6 százalék feletti, a nyugat-magyarországi körzetben valamivel 5 százalék alatti áremelkedés várható a kutatás szerint.

Az építési-kivitelezési árak várható dinamikus emelkedése az új építésű lakások árát is emeli, a válaszadó cégek 80 százaléka áremelkedésre számít a következő egy évben, ennek mértékét 10 százalékosra tették. A lakásbérleti piacon is többségbe kerültek a díjak emelkedésére számítók, a cégek a következő egy évben 6 százalékos emelkedést várnak.

Az elemzés szerint a lakáspiaci keresletet támogatja a gyermeket nevelő vagy vállaló családoknak szóló kedvezmény-csomag, az MNB zöld lakáshitel programja, és a tovább emelkedő lakossági jövedelmek is - igaz, ez utóbbit a megugró infláció erodálja. Az orosz-ukrán háború a magyar ingatlanpiacot sem hagyta érintetlenül: az ingatlanokkal foglalkozó cégek 53 százaléka szerint alapvetően negatív, 16 százalékuk szerint pozitív hatás várható, további 31 százalékuk szerint a konfliktusnak nincs érdemi hatása.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások a tavalyi első negyedévhez képest nem változtak jelentősen. Az idén márciusi felmérésben 84 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg további 180 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Tavaly decemberben ugyanez a két érték 95 és 224 ezer volt, tavaly márciusban pedig 72 és 201 ezer.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezéséről, a márciusi kutatásban 101 cég vett részt. Az elemzés a lakossági reprezentatív felmérés eredményeit is tartalmazza. A kutatás 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás: