Nő a külpiaci részesedése a hazai vállalatoknak

Egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő cégek, ezért is lenne rendkívül lényeges megelőzni a világ újbóli blokkosodását, mivel az jelentős új akadályokat gördítene a kivitel elé - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kecskeméten.

Nő a külpiaci részesedése a hazai vállalatoknak

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Autóflex-Knott Kft. új beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a hazai autóipari vállalat 800 millió forint értékű fejlesztése az amerikai és az európai piaci részesedés növelését célozta, a kormány pedig 400 millió forinttal támogatta a nagyobb teljesítményű alkatrészek megmunkálására alkalmas gépek beszerzését.

Kiemelte, hogy a beruházásnak önmagán túlmutató hatásai is vannak, az hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, ugyanis magasabb technológiai színvonalra került a gyártás, az üzembe helyezett berendezések pedig komoly szakértelmet igényelnek, ezért lényeges szemponttá vált a munkavállalók képzése is.

"És nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a vállalat az energiafelhasználás tekintetében is zöldebb, felelősségteljesebb, ráadásul a külső piacok folyamatos változásaitól sokkal jobban megvédett módot választott" - mutatott rá, utalva a nemrég telepített napelemrendszerre.

Szijjártó Péter beszédében tudatta, hogy a világ ma a veszélyek korát éli, amelyet a kiszámíthatatlanság jelentette nehézségek jellemeznek, miután négy éve a koronavírus-járvánnyal kezdődött a válságspirál, a gyárbezárások, a tömeges elbocsátások nyomán pedig a világgazdaság szinte mindegyik ágazatában átalakultak az erőviszonyok.

Felidézte a gazdaságpolitikai válaszlépéseket övező vitákat is. "Az ellenfeleink próbáltak minket folyamatosan rávenni arra, hogy álljunk vissza a segélyalapú gazdaságra. De mi úgy döntöttünk, a 2010-ben elhatározott gazdaságpolitikai ösvényről nem térünk le, s a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliség megelőzésének finanszírozására helyeztük a hangsúlyt" - mondta.

Hozzátette, hogy a stratégia sikeresnek bizonyult, Magyarország ebből a krízisből is megerősödve tudott kikerülni, amit tanúsít, hogy szinte egyedülálló módon többen dolgoztak a pandémia után, mint előtte.

Fontosnak nevezte a külpiaci tevékenységek fejlesztését, és kiemelte, hogy a gazdasági növekedést az export folyamatos bővítése tudja megalapozni, minthogy a belső piac akkora, amekkora, nem fog nőni.

"Tehát a nagy növekedés igazából abból tud jönni, hogyha a Magyarországon működő vállalatok egyre több külpiaci részesedésre tesznek szert, egyre több helyre, egyre többet tudnak exportálni" - szögezte le.

A miniszter arra is kitért, hogy a világjárvány az exportteljesítményt is veszélybe sodorta, ezért hirdette meg a kormány a Nemzeti Exportvédelmi Programot, amelynek keretében 43 vállalatot támogattak 64 milliárd forint összértékben, mintegy 130 milliárd forintnyi beruházást indukálva.

"Mára ezek a beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság folyamatosan meg tudta az exportrekordokat dönteni évről évre a Covid-válság után. Úgy vagyunk 33.-ak az export-világranglistán, hogy közben lakosságszám szerint csak a 95. helyen állunk" - jelentette ki.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarország a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik, az export aránya eléri a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékát. "És ez az exportorientáltság visz el minket oda, hogy a magyar gazdaság növekedésének forrásai alapvetően a külgazdaságban vannak" - közölte.

Úgy vélekedett, hogy éppen emiatt rendkívül fontos megakadályozni a világ újbóli blokkosodását, az ugyanis újabb és újabb akadályokat gördítene az exportorientált magyar cégek elé.

"Mi annak vagyunk a hívei, hogy az elkövetkezendő időszak a világpolitikában és a világgazdaságban is az összeköttetésekről szóljon" - összegzett.


Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás: