Nooormááális?! Budapesté az egyik legmegfizethetőbb lakáspiac a régiós fővárosok közül

Bár a budapesti lakásárak érezhető áremelkedésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, ennek ellenére a régiós fővárosok között nem számít drágának - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely azt nézte meg, hogy 2024 végén a cseh, lengyel, szlovák és román fővárosban hány havi átlagfizetésből jött ki egy 50 négyzetméteres használt lakás ára. Valamint azt, hogy az adott fővárosban a lakbérek az ottani nettó átlagbér hány százalékát tették ki.

Nooormááális?! Budapesté az egyik legmegfizethetőbb lakáspiac a régiós fővárosok közül

“Budapesten a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára már 2024 második felében átlépte az 1 millió forintos lélektani határt a KSH adatai alapján. Azóta pedig fokozatos drágulás jellemezte a budapesti lakáspiacot. Az ingatlan.com lakásárindexe szerint márciusban 18 százalékkal emelkedtek a fővárosi lakásárak éves összevetésben. Sokakat meglephet, hogy a jelentősnek mondható drágulás ellenére a budapesti lakásárak a régiós fővárosok mezőnyében viszonylag olcsónak számítanak” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Prága a legdrágább, Bukarest a legolcsóbb

A régiós országok statisztikai hivatalainak, illetve nemzeti bankjainak 2024/4. negyedéves adatai alapján árakat nézve Prága a legdrágább, forintra átszámolva 2,2 milliós átlagos négyzetméterárával. Majd Varsó következik 1,5 milliós összeggel, utána pedig Pozsony közel 1,4 milliós átlaggal. A budapesti alig több mint 1 millió forintos középértéket csak a bukaresti 850 ezer forintos átlag múlja alul, utóbbival a román főváros a legolcsóbb.

Az adott fővárosra jellemző átlagfizetéseket nézve is relatíve olcsónak mondható Budapest. “A magyar fővárosban a múlt év utolsó negyedévében az átlagfizetés meghaladta az 553 ezer forintot, így 7,7 év alatt jönne ki egy 50 négyzetméteres lakás ára. Ezzel szemben Prágában 11,7 évre jutó átlagbérből lehet megvásárolni egy ekkora lakást. Így ebben az összevetésben is a cseh főváros a legdrágább” - tette hozzá a szakember. A második Varsó, ott 10 évnyi átlagbérre van szükség egy ekkora lakás megvásárlásához, míg Pozsony 9 évvel a harmadik. Budapestnél csak Bukarest olcsóbb, a román fővárosban 6,5 év alatt összejöhet a példalakás ára.

A bérleti díjaknál más a kép

Az ingatlan.com a régiós fővárosok albérletárait is összehasonlította egymással. A hirdetési portál szakemberei megvizsgálták, hogy a különböző fővárosokban egy szintén 50 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díja hogyan aránylik a helyi nettó átlagkeresethez.

Az eredményeket ismertetve Balogh László közölte, hogy Budapest, Prága és Bukarest lényegében holtversenyben végzett. A cseh fővárosban az átlagfizetés 44 százaléka elég egyhavi lakbérre. Budapesten 45 százalékos, Bukarestben pedig 46 százalékos ez a mutató. Drágábbnak mondható Varsó, ahol az átlagbér 53 százalékát viszi el a lakbér. A nettó átlagkeresetek legnagyobb részét Pozsonyban kell kifizetni a kiadó lakásokért. A szlovák fővárosban havonta a nettó átlagbér 57 százalékát kell kifizetni egy 50 négyzetméteres kiadó lakásért.

Balogh László szerint figyelemre méltó, hogy a közép-európai fővárosok albérletpiacain a fizetések legalább felét elviszik a lakhatási költségek. Az átlagfizetés 45-57 százalékát kitevő bérleti díjakon felül ugyanis a rezsi- és a közös költségek is a bérlőt terhelik. “Az a tény, hogy a régiónkban a jövedelmek jelentős részét viszik el a bérleti díjak és lakhatási költségek, hozzájárulnak ahhoz is, hogy a közép-európai országokban az emberek túlnyomó többsége a saját tulajdonú ingatlanában lakik” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Megjegyzés: A fenti összeállításban szereplő átlagkeresetekre és lakásárakra vonatkozó adatok a cseh, román, szlovák, illetve lengyel statisztikai hivatal és jegybank statisztikáin alapulnak.

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás: