Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 857,5 milliárd forint lett, 6,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége tavaly

A társaság az előző évinél 49,1 százalékkal több, 239,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2024-ben.

A jelentésben kiemelik: minden üzletág kétszámjegyű árbevétel-növekedést produkált 2024-ben, amit a pozitív árfolyamhatás is segített.

Idén a várakozásaik szerint a gyógyszergyártás árbevétele 10 százalékkal nőhet, minden szegmensben kétszámjegyű növekedést várnak, kivéve a neuropszichiátria területét - jelezték.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentésben kiemelte: rekordmagas pénzügyi eredményeket ért el a vállalat tavaly, miközben több kulcsfontosságú üzletfejlesztési tranzakcióra is került sor, és valamennyi szegmensben számos mérföldkövet értek el.

Jelentős előrelépés volt az eszközállomány racionalizálásában, a kulcsfontosságú digitális fejlesztések felgyorsításában, valamint a működési hatékonyság javításában. Hozzátette: további erőfeszítéseket tesznek és befektetéseket hajtanak végre 2025-ben, hogy üzletágaikat és képességeiket megerősítsék, és a megcélzott növekedési pályán maradjon a vállalat

A gyógyszergyártás árbevétele tavaly a negyedik negyedévben 9 százalékos növekedéssel elérte a 218 milliárd forintot, a teljes tavalyi évben pedig 13 százalékos emelkedéssel 845 milliárd forintot tett ki. Közben mind a négy üzletág kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el. Az árfolyam-korrigált bevételnövekedés 12 százalékos volt - közölték.

A CNS (neuropszichiátriai) üzletág bevételei 2024-ben 18 százalékkal nőttek éves szinten, 242,7 milliárd forintra, mivel a Vraylar jogdíjbevétele 18 százalékkal emelkedett, míg a Reagila eladások továbbra is erőteljes, kétszámjegyű növekedést mutattak. Az üzletág bevétele tavaly az utolsó negyedévben 12 százalékkal 68,3 milliárd forintra nőtt.

A nőgyógyászati üzletág bevételei 12 százalékkal 286,2 milliárd forintra nőttek tavaly, a növekedés tovább lassult a negyedik negyedévben a szállítási ütemezés (korábbi előszállítások az APAC régióban) és a magas bázis miatt. Az utolsó negyedévben a bővülés 8 százalékos volt, 69 milliárd forint. A biotechnológiai üzletág bevételei 17 százalékkal 54 milliárd forintra nőttek 2024-ben, a generikus gyógyszerek üzletág a negyedik negyedévben és 2024-ben is 10 százalék körüli növekedést ért el, 250,7 milliárd forintra nőtt a tavalyi bevétele.

Közölték: a Richter 2025-re árfolyamhatások nélkül 10 százalék körüli további növekedést vár mind a gyógyszeripari bevételek, mind a tisztított EBIT tekintetében.

A tisztított EBIT a gyógyszergyártásban 2024-ben 18 százalékkal 280 milliárd forintra nőtt, míg az utolsó negyedévben 71 milliárd forintot ért el 19 százalékos növekedéssel.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír csütörtökön 0,84 százalékkal 10 770 forintra erősödött, az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 11 260 forint, a legalacsonyabb 8550 forint volt.


Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás: