Növekedtek az európai részvényindexek pénteken a német választások előtt, melyet a CDU/CSU nyert meg

Európai részvények pénteken emelkedéssel zártak, a pán-európai STOXX 600 index 0,5%-kal emelkedett azt követően, hogy csütörtökön egyhetes mélypontra esett.

Növekedtek az európai részvényindexek pénteken a német választások előtt, melyet a CDU/CSU nyert meg

A növekedést elsősorban a francia CAC40 vezette, mely 0,4%-kal gyarapodott, míg az angol FTSE100 stagnált, a német DAX pedig kismértékben csökkent, miközben a befektetők a vasárnapi választásokra készültek. A szektorok közül az élelmiszerek szegmense volt kiemelkedő 2,3%-os növekedéssel, melyet a vegyipar követett 1,9%-kal.

Az egészségügyi részvények is jelentős növekedést mutattak, miután az FDA bejelentette, hogy már nincs hiány a Novo Nordisk népszerű fogyókúrás és cukorbetegség elleni gyógyszereiből, így a dán cég papírjai 5,8%-kal emelkedtek. A francia piacokat többek között az Air Liquide 3,2%-os emelkedése támogatta, miután az ipari gázok beszállítója megemelte középtávú működésiárrés-előrejelzését, és 2024-es forgalma némileg meghaladta a piaci várakozásokat. A hét egészét tekintve a Stoxx 600 0,3%-kal emelkedett, melyet elsősorban az olasz piac nyereségei hajtottak, míg a német, angol és francia piac csökkent, miközben a befektetők Trump vámfenyegetéseit és az orosz-ukrán békemegállapodás lehetőségét próbálták beárazni.

A pénteki kereskedéshez a nap során kiadott beszerzési-menedzserindexek szolgáltattak többletinformációt, a HCOB által mért euróövezeti feldolgozóipari BMI februárban 47,3-ra emelkedett a januári 46,6-ról, kismértékben meghaladva 47 pontos elemzői várakozást. Bár a mutató továbbra is az 50 pontos határérték alatt tartózkodott, értéke tavaly május óta a legmagasabb volt. A javulás a német adatban is tetten érhető, amely 45 pontról 46,1 pontra emelkedett, míg a francia 45,5 ponton stagnált. Az euróövezetre vonatkozó szolgáltatószektori beszerzésimenedzser-index ugyanakkor 50,7 pont volt, elmaradva a múlt havi 51,3-as és a prognosztizált 51,5-ös értéktől. A német BMI kisebb mértékben csökkent, a francia viszont 48,2 pontról 44,5 pontra zuhant, messze alulmúlva a várakozásokat. Az Egyesült Királyság tekintetében az S&P jelentette meg a februári BMI-ket; a feldolgozóipari 48,3 pontról 46,4 pontra csökkent, míg a szolgáltatásszektori 50,8 pontról 51,1 pontra növekedett.

A vasárnap megtartott német előrehozott választásokat a kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetsége nyerte meg, a szavazatok 28,5%-ával. A második helyen a szélsőjobboldali AfD végzett 20,8%-kal, míg az eddig kormányzó SPD 16,4%-ot szerzett. Megemlíthető továbbá hogy a BSW és az FDP nem érte el az 5%-os bejutási határt. Friedrich Merz-nek tehát koalíciót kell alakítania. Az elemzők feltételezése szerint az SPD-vel való együttműködés lenne a legkedvezőbb eredmény, de jelenleg még bizonytalan a helyzet. A piac kedvezően reagált arra, hogy a viszonylag mainstream CDU/CSU konzervatív pártot választották meg, és a DAX határidős részvényei lassú kezdés után reggel 1,4%-kal mozdultak a pozitív irányba. Az euró 0,5%-kal emelkedett, és 1,0528 dolláron egyhavi csúcsot ért el.

Bizonytalan irányba mozdultak pénteken a KKE-régió tőzsdéi: a lengyel piac kismértékben emelkedett, a cseh 0,6%-kal csökkent, míg a magyar stagnált. A hazai blue chipek közül egyedül az OTP esett, míg az MTelekom kiemelkedő, 1,4%-os emelkedéssel zárta a napot. A hét egészében a BUX fél százalékkal nőtt, melyet az MTelekom 2,5%-os növekedése vezetett.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás:

Gyanús indulás a NYC Token körül – Eric Adams volt polgármester és a „rug pull” vádak

Komoly viharokat kavart a közelmúltban bemutatott „NYC Token”, amely mögött nem más áll, mint New York korábbi polgármestere, Eric Adams. Bár a projektet a blokklánc technológia társadalmi hasznosítására hivatkozva indították, az on-chain adatok alapján sokak szerint inkább egy gyanús „rug pull” lehetett a háttérben.
2026. 01. 13. 10:00
Megosztás:

Az Uniswap alapítója besokallt: „Celebek és politikusok lejáratják a blokkláncot”

A decentralizált pénzügyek egyik legismertebb alakja, Hayden Adams, a Uniswap alapítója élesen bírálta a hírességek és politikusok blokklánc-használatát. A vita középpontjába a közelmúltban került „NYC Coin-ügy” áll, amelyben Eric Adams, New York volt polgármestere is felbukkant – bár a bizonyítékok szerint közvetlen kapcsolat nem mutatható ki. A botrány újra rávilágított arra, mennyire fontos a transzparencia és az innováció a kriptoszektorban, különösen akkor, amikor ismert személyek próbálnak hasznot húzni belőle.
2026. 01. 13. 09:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a mai kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
2026. 01. 13. 09:05
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 13. 08:30
Megosztás:

A VanEck szerint 2026 első negyedéve a kockázatvállalás időszaka lesz – de mit jelent ez a Bitcoin és a kriptopiac számára?

2026 első hónapjai új lendületet hozhatnak a kockázatosabb eszközök – köztük a kriptovaluták – számára. A VanEck globális befektetési alapkezelő legfrissebb negyedéves előrejelzése szerint a piac végre ismét kiszámíthatóbb pályára állt. Az amerikai fiskális és monetáris politikában tapasztalható nagyobb átláthatóság, valamint a geopolitikai környezet alakulása egyaránt kedvezhet a Bitcoin árfolyamának és a kriptoeszközök tágabb piacának. Azonban nem minden szakértő ért egyet abban, hogy a bikapiac automatikusan visszatér – és a Bitcoin is egyre inkább leválik a hagyományos piacok mozgásáról.
2026. 01. 13. 08:00
Megosztás:

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok szerint továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében a legrosszabb a helyzet, ugyanakkor Vas és Zala vármegyére megszüntették a riasztást.
2026. 01. 13. 07:30
Megosztás:

Újabb beruházások és partnerek érkeznek a ZalaZONE-hoz

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 07:00
Megosztás: