Nyugdíj-előtakarékosság 2024-ben: ezt a 10 hibát követik el sokan
2023-ban is növekedett a nyugdíj-előtakarékosságban gondolkodók száma: a nyugdíjbiztosítások, önkéntes nyugdíjpénztárak és NYESZ-számlák felhasználói együttesen már 1,6 milliónál is többen vannak. Ideális esetben az öngondoskodás elhozza a kívánt eredményt, és a megtakarítók komoly anyagi biztonságban tölthetik nyugdíjas éveiket. Vannak azonban olyan gyakori hibák, amelyek hátráltathatják a cél elérését. A Bankmonitor mostani írása ezek beazonosításában nyújt segítséget.
1. Túl sokáig halogatjuk a nyugdíj-előtakarékosságot
A hosszú távú megtakarítások kapcsán az egyik leghasznosabb tényező a kamatos kamat hatása. Különösen igaz ez a nyugdíj-előtakarékosságra, hiszen ez esetben akár 30-40 éven keresztül is futhat a kiválasztott megtakarítás. A kellően korán indított megtakarítások sajátossága, hogy már egészen kicsi befizetésekkel is jelentős vagyont lehet felhalmozni: például, ha 25 éves kortól félreteszünk havonta 15 ezer forintot, akkor mai értéken 11,2 millió forint megtakarítással mehetünk majd nyugdíjba. Ha azonban 45 éves korunkig halogatjuk a dolgot, akkor már sokkal kevésbé tud érvényesülni a kamatos kamat, és azonos befizetési vállalással csupán 4,8 millió forintunk gyűlhet össze idős korunkra.
2. Túl kicsi összegeket teszünk félre
A nyugdíj-előtakarékossági konstrukciók a legtöbb esetben viszonylag alacsony havi befizetést várnak el: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál akár havi 5-6 ezer forint, a nyugdíjbiztosításoknál pedig akár havi 10-12 ezer forint is elegendő lehet a szerződés elindításához. Azonban a Bankmonitor szakértői szerint a helytelen megtakarítási tervezés csalódáshoz vezethet: nem szabad abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy havi 5 ezer forintból milliomosok leszünk. A minimáldíjakhoz való igazodás helyett inkább azt kell kiszámolni, hogy mekkora havi befizetés tenné lehetővé a kitűzött nyugdíjcél elérését. Előfordulhat, hogy az életkorunkból és a reális hozamelvárásokból kiindulva a minimáldíjak többszörösét (például havi 30 ezer forintot) kell félretennünk.
3. Megfeledkezünk az inflációról, azaz a pénzromlásról
A pénzromlás, szakkifejezéssel élve az „infláció” a megtakarítókra is erősen hat. Minden évben pár százalékkal kevesebbet ér a pénzünk, sőt, magas infláció idején akár 20-25% leértékelődés is megtörténhet egyetlen év leforgása alatt. Ez ellen valamiképpen védekeznünk kell: nem várhatunk nagy sikert attól a megtakarítástól, amelybe 20-30 évvel később is ugyanakkora összeget fizetünk be, mint a szerződés elindításának évében.
Ehelyett érdemes alkalmaznunk az inflációkövető díjemelést, másnéven indexálást, ami a befizetendő összegek automatikus emelkedését jelenti. 5%-os indexálás mellett például az első évben érvényes havi 20 ezer forintos befizetés a következő évben havi 21 ezer forintra emelkedik. Ez a módszer hatékonyan gondoskodhat arról, hogy a befizetett pénzösszegeink megőrizzék a reálértéküket, és nyugdíjba vonuláskor valóban rendelkezésünkre álljon a szükséges vagyon.
4. Irreális hozamelvárásokat fogalmazunk meg
Természetes vágyakozás a befektetők részéről, hogy a félretett pénz „minél jobban kamatozzon”, pontosabban minél magasabb hozamot termeljen. Viszont a pénzügyi valóság erősen korlátozza a reálisan elérhető hozam nagyságát: hosszú távú tapasztalatok alapján a részvényportfóliók évi 10% körüli hozammal kecsegtetnek, a kötvényportfóliók pedig leginkább az infláció fedezésére képesek, de számottevő reálhozam elérését nem várhatjuk tőlük. A megtakarítási tervezés során arra is vigyáznunk kell, hogy ne kalkuláljunk túlzottan magas jövedelmezőséggel, hanem tartsuk szem előtt a kiválasztott portfólió tényleges hozampotenciálját. Egy hozzáértő tanácsadó segíthet az optimális hozamelvárás kialakításában, így megóvhatjuk magunkat a későbbi csalódástól.
5. Túl nagy befektetési kockázatot vállalunk
Egy befektetés mindig együtt jár valamekkora kockázattal, márpedig a különböző megtakarítók nagyon eltérő módokon viszonyulhatnak a kockázathoz. Általánosságban elmondható, hogy portfólióválasztás során főként a befektető életkorára, azaz a nyugdíjig hátralévő időtartamra kell tekintettel lenni. Ha már közel járunk a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez, akkor jó eséllyel nem szeretnénk kockáztatni a pénzünket, ezért a biztonságos portfóliókat részesítjük előnyben. Fiatalabb korban sokkal könnyebb bátornak lenni, és a magasabb hozam reményében magasabb kockázatú portfóliót választani.
Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a megtakarító szubjektív igényeit sem. Ha például rögtön bepánikolnánk a portfóliónk árfolyamának (átmeneti) csökkenésétől, akkor életkortól függetlenül jobban járunk, ha nem vállalunk nagy részvénykitettséget. Máskülönben egy nehezebb időszakban eszünkbe juthat kiszállni a befektetésből, ami egyúttal a veszteség realizálását is jelentené.
6. Minden pénzt állampapírban tartunk
Nem csak a túl nagy kockázatvállalás okozhat súlyos károkat: hasonlóan veszélyes lehet, ha átesünk a ló túloldalára, és indokolatlanul kockázatkerülő stratégiát alkalmazunk. A képzeletbeli legbiztonságosabb portfólió 100% állampapír-kitettséggel rendelkezik, ennek a hosszú távú éves hozamát pedig tekintsük 3%-nak. Tegyük fel, hogy emellett egy évi 9%-os várható hozamú részvényportfólió is elérhető, melynek kockázata hosszú távon „kisimul”, tehát az átmeneti veszteségeket képesek kompenzálni a szerencsésebb évek nyereségei.
Ha csak az állampapír-portfóliót tartjuk meg, akkor 30 év alatt havi 30 ezer forintos kezdő befizetéssel mai értéken 9,7 millió forintunk lesz idős korunkra. Amennyiben csak a részvényportfóliót tartanánk, akkor hasonló megtakarítási tempóval 26,2 millió forintunk is lehetne a számlánkon lejáratkor. Persze az is egy lehetőség, hogy az arany középutat járjuk, és valamilyen súlyozással megosztjuk befektetéseinket a két portfólió között: ekkor valahol a két érték között elhelyezkedő végeredményre számíthatunk.
7. Túl nagy költségű megtakarítást választunk
Egy megtakarítás költségei jelentősen befolyásolják az eredményességet. A különféle konstrukciók költségeinek összehasonlíthatósága érdekében Magyarországon bevezették a teljes költségmutatót (TKM): ez a mutató egyetlen számértékbe sűrítve jelzi, hogy mekkora éves hozamveszteséget okoz a megtakarítónak, hogy az adott konstrukción belül valósította meg a megtakarítást. Egy 4,5%-os (magas) TKM azt jelenti, hogy az éves hozamból 4,5%-ot elvisz a konstrukció költsége, míg 1,5%-os (kedvező) költségmutató esetén csupán 1,5%-ot kell átengedni a hozamból a szolgáltatónak. Mind az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók, mind a nyugdíjbiztosítási eszközalapok esetében külön-külön elérhetők ezek a költségmutatók – a döntéshozatal során erre a szempontra is érdemes figyelmet fordítani.
8. Idő előtt kivesszük a felhalmozott pénzösszeget
A nyugdíj-előtakarékosság, amint neve is mutatja, arra szolgál, hogy idős korban kiegészítő jövedelmet biztosítson a várhatóan nem kielégítő mértékű állami nyugdíjon felül. Sokan azonban elkövetik azt a hibát, hogy a szerződés elindítása után néhány évvel „feltörik” a megtakarításukat, és valamilyen más kiadást finanszíroznak belőle. Ez két okból is nagyon szerencsétlen megoldás: egyrészt jelentős veszteségekkel, büntetésekkel és adófizetési kötelezettségekkel járhat, másrészt értelemszerűen nem fog teljesülni az eredetileg kitűzött nyugdíjcél. Természetesen kialakulhat olyan élethelyzet, amikor nincs más megoldás, és muszáj hozzányúlni ezekhez a tartalékokhoz is, de ha van más lehetőség, akkor érdemes érintetlenül hagyni az aranytojást tojó tyúkot – később ezért nagyon hálásak leszünk magunknak!
9. Elfelejtünk kedvezményezetteket megjelölni
A nyugdíj-előtakarékossági konstrukcióknál (a NYESZ kivételével) van lehetőség haláleseti kedvezményezett megjelölésére. Ez azért hasznos, mert a megjelölt kedvezményezettek a hagyatéki eljáráson kívül adó- és illetékmentesen juthatnak hozzá a felhalmozott pénzösszeghez, amennyiben a megtakarító elhalálozik. Ha elmulasztjuk a kedvezményezettek megjelölését, akkor sokkal problematikusabb az öröklési folyamat: a megtakarítás a hagyaték részét képezi és a törvényes örökösöket illeti meg. Ha van már megtakarításunk, de nincsenek megjelölve kedvezményezettek, akkor érdemes gyorsan bepótolnunk ezt a mulasztást, ha pedig most tervezünk elindítani egy szerződést, akkor a kezdetektől fogva legyen kőbe vésve, hogy kik és milyen arányban részesedhetnek a félretett pénzből, amennyiben a nyugdíjkorhatár elérése előtt távoznánk az élők sorából.
10. Nem használjuk ki az állami támogatást
A nyugdíjmegtakarítások előnye az is, hogy általuk lehetőség nyílik némi személyi jövedelemadó-visszatérítésre. A jelenlegi szabályozás szerint a megtakarítási számlára teljesített éves befizetések 20%-a kapható meg állami támogatásként, de ennek mindegyik konstrukció esetében van egy plafonja. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok legfeljebb évi 150 ezer forint adóvisszatérítésben részesülhetnek, a nyugdíjbiztosítási szerződésekre évente legfeljebb 130 ezer forint jár, a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetében pedig évi 100 ezer forintban maximálták az elérhető állami támogatást. Az évtizedek során ez a támogatás több millió forinttal is növelheti a számlaegyenleget, ezért meglévő szerződések kapcsán mindenképpen érdemes gondoskodni a megszerzéséről. Ha pedig még nincs nyugdíjcélú megtakarításunk, akkor ez lehet az egyik érv, ami az öngondoskodás mellett szól.
