Ők lehetnek a nehéz időszak nyertesei a szakértő szerint

A vállalkozók többsége megijed attól, amit a hírekben hall és elkezdi behúzni a féket, de a cégvezetőknek ilyenkor nem szabad hagynia, hogy megtévesszék őket. Gál Kristóf vállalkozásfejlesztő szakember elmondta, a negatív gazdasági hatások ellensúlyozására léteznek olyan költséghatékony megoldások, ami egy kritikus időszakban erősebbé teheti a cégeket a konkurenciákkal szemben. Példaként említette a folyamatok és rendszerek kézben tartását, a munkatársak megbecsülését és a pénzügyek átláthatóságát egyaránt.

Ők lehetnek a nehéz időszak nyertesei a szakértő szerint

A dráguló energiaárak mellett a munkavállalók bérigénye is egyre magasabb ezekben a hónapokban, a cégeknek emiatt talán minden korábbinál okosabban kell döntéseket hozniuk annak érdekében, hogy a működtetés nemcsak biztosított, de profitábilis is maradjon az előttünk álló nehéz időszakban.

Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, a borúlátó prognózisok rengeteg vállalkozót sarkallnak arra, hogy visszavegyenek a tempóból, csökkentsék a kiadásaikat, holott pont abból adódhat a legnagyobb baj, ha a cégvezetők nem látnak tisztán, hagyják befolyásolni magukat és nem a fejlődésre összpontosítanak.

A vállalkozásfejlesztő szakember felhívta rá a figyelmet, ilyenkor az egyik legnagyobb elkövethető hiba az, ha valaki teljesen megvágja a marketingköltségeit.

„Nagyon fontos, hogy a kialakult környezetben a meglévő vevőkkel és ügyfelekkel kell többet foglalkozni. A cégeknek ilyenkor azokra kell fókuszálniuk, akik már vásároltak náluk vagy igénybe vették a szolgáltatásaikat, és feltehetően elégedettek azzal. Új embereket békeidőben is nehezebb és egyben a legdrágább is meggyőzni, akiknek viszont van jó tapasztalata, nagyobb eséllyel térnek vissza hozzánk” – magyarázta.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a sokat és jól kommunikáló cégek is nagy nyertesek lehetnek a közeljövőben. Ehhez nem is feltétlen szüksége több százezer forintot elkölteni a Facebookon vagy a Google-n, hiszen a vevőket blogposztokkal vagy a közösségi médiában közzétett, jól targetált bejegyzésekkel is el lehet ma már viszonylag egyszerűen érni. Tartalmakat mindenki képes ma már írni, de könnyen ki lehet tűnni a tömegből kreatív videók gyártásából, főleg akkor, amikor a többség inkább visszavesz a tempóból.

Jó pozícionálás, munkavállalók megnyugtatása

Úgy látja, azok is jól kijöhetnek a mostani hullámvölgyből, akik jól pozícionálnak, azaz nem a teljes társadalmat akarják megszólítani minden termékükkel, hanem konkretizálják a célcsoportjaikat.

Gál Kristóf fontosnak nevezte az árképzést is. Szerinte rossz üzletpolitika, ha valaki a vevők elvesztésétől való félelem miatt nem emeli az árait, még akkor sem, ha a növekvő költségek ezt indokolnák. Ha egy cég veszteségessé válik, akkor ott valami egyértelműen nem működik jól.

„Aki igazán elszánt és tenni akar a cégéért, az szorult szituációban is képes rá. Hatalmas előnyére válhat a vállalatoknak, ha a rendszerek és a folyamatok átláthatóak, ha minél több dolgot tudnak kontrollálni a működésben a vezetők és tényleg az történik szinte mindig minden részterületen, amit a tulajdonos akar. Ha például egy kávézóban három alkalommal háromféleképen hozzák ki az italunkat, akkor az a folyamat véletlenszerű és nem kelt bizalmat az ügyfelekben. Ezek olyan apróságok, amelyek hosszú távon a siker zálogai lehetnek” – hívta fel rá a figyelmet.

A Klikkmarketing alapítója azt is hangsúlyozta, nehéz környezetben hatványozottan oda kell figyelni a dolgozókra is. Tudatni kell velük, hogy ne féljenek, ne legyenek bizonytalanok, a cég jó irányba megy, milyenek a kilátásai. Ahol ugyanis megbecsülik a munkatársakat, képzik őket és biztonságban érzik magukat, ott nagyobb hozzáadott értékük is lesz majd a cég működéséhez, amiből egyenesen arányosan a jobb teljesítmény, a magasabb bevételek következnek.


Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás: